emlékmű kommunista épület Bulgária
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A repülő csészealjra hasonlító emlékművet az 1878-as bolgár-török csata színhelyére, az 1441 méter magas Buzludzha-hegy csúcsára építették. Az épületet 1981-ben nyitották meg, majd mindössze nyolc évvel később be is zárták. Azóta üresen áll. Elhagyatott helyek című sorozatunkban a homokkal teli szellemváros és a Nara Dreamland japán vidámpark után most a Bulgáriában található Buzludzha emlékművet mutatjuk meg. 

A munka nagy részét a bolgár hadsereg és a kormány által támogatott építészek, szobrászok és festők végezték. A hét éven át tartó építkezésen közel hatezer ember dolgozott. Az itt tartott ünnepségek alatt számos bolgár és külföldi kommunista ikon, köztük Lenin, Marx és Sztálin is megfordultak itt. Az egész terem jelenleg is vörösben pompázik, a nagycsarnok plafonját pedig a legfőbb szovjet jelkép, a sarló és kalapács díszíti, és a felirat: „Világ proletárjai, egyesüljetek!

/1404/_Rep_201446164550

Az épülethez tartozó 70 méter magas torony mindkét oldalát egy-egy 12 méteres vörös csillag díszíti, háromszor nagyobb, mint ami a Kreml tetején van. Az emlékmű csupán nyolc évet csilloghatott pompájában, ugyanis a szocialista kormány 1989-ben megbukott. Ezt követően a legfőbb menthető elemeket, szobrokat és egyéb mozdítható tárgyakat elvitték, majd magára hagyták az épületet. A fosztogatók és a vandálok hamar rátaláltak az őrizetlenül hagyott építményre. 2011 szeptemberében a bolgár kabinet átruházta az emlékművet a szocialista pártra, de ők sem tudnak mit kezdeni vele.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.