Ági egész későn vágott bele a fitneszmodellkedésbe, ám rövid idő alatt hatalmas sikereket ért el. Első világversenyén, a koszovói Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett, innen pedig nem volt megállás. A Life.hu-nak a 40 éves anyuka mesélt arról, mi kellett ahhoz, hogy rövid idő alatt fantasztikus formába lendüljön.

 

Závodszki Ági szeptemberben lesz 40 éves, van egy 9 éves lánya, ám ez szinte hihetetlen a róla készült képeket nézegetve. A fitneszmodell korábban rendőrhadnagy volt, majd néhány évig Mexikóban és Dániában dolgozott. Kislányát már itthon szülte meg, akkor döntött úgy, hogy Magyarországon szeretne karriert építeni. Ezt pedig a sportban képzelte el, hiszen világéletében közel állt hozzá a mozgás. ,,Gyermekkorom óta a sport megszállottja vagyok. 10 éves koromtól futok, egészen tavaly novemberig félmaratoni távokat teljesítettem. A futás mellett amikor csak tehettem, lovagoltam, síeltem, de a műugrásra, a siklóernyőzésre és a búvárkodásra is rendszeresen szakítottam időt. Ezek után nem volt kérdés, a sport lesz a hivatásom. Három éve elkezdtem képzésekre járni, azóta pedig hivatalosan is sportedző, jógaoktató, személyi edző, sporttáplálkozási tanácsadó és gerinctréner lettem."

Forrás: Závodszki Ági

Ági 2014 elején ismerkedett meg az edzőjével, Farkas Krisztinával, vele vágott bele a fitneszmodellkedésbe. ,,A sok szidás, korholás és dicséret megérte: ezek mind kellettek ahhoz, hogy csúcsformában legyek az Eb-n"– meséli Ági, aki hónapokig minden nap edzett, egy alkalmat sem hagyott ki, csak a hétvégéken volt aktív pihenésben része. "Volt, hogy sírtam edzés alatt, de az sosem fordult meg a fejemben, hogy ne csináljam. A kudarc engem jobban kikészít, mint a fáradtság, ezért csinálnom kellett. Ez a három hónap nem volt könnyű: reggel 8-11-ig edzettem, 4-ig dolgoztam, majd rohantam a lányomért az iskolába, a főzés és a házi feladat ellenőrzése után pedig már hullafáradt voltam. De megérte! Koszovóban, az Európa-bajnokságon, amikor a dobogó legfelső fokára állhattam, az leírhatatlan élmény volt!" – meséli Ági, akit ezután is inspirálnak majd az elért sikerei. ,,A kupáimat és az érmeket a konyhában helyeztem el, hogy mindig emlékeztessenek arra, ha mindent beleadok, elérhetem a céljaimat!"

Az izmos anyuka jelenleg pihenő időszakban van, így heti 3-4 alkalommal edz. A célja viszont a világbajnokság, erre pedig már ősszel készülnie kell. Napi erőedzésekkel, kardiózással és szaunázással készül a versenyszezonra. Az erőedzések során a főbb izomcsoportokat dolgoztatja: fontos a lábizmok, különösen a combfeszítők és combhajlítók, a bicepsz-tricepsz, a hát-váll, illetve a váll-mell edzése. ,,Emellett a hasam, fenekem, combom külső-belső izmait folyamatos munka alatt tartjuk, minden edzésen megdolgoztatjuk."

Ági megmutatta nekünk a reggelijétForrás: Závodszki Ági

A sok edzés azonban kevés lenne, ha Ági nem ügyelne a táplálkozására is. "Számomra az étkezést abszolút kontroll alatt kell tartani, mert könnyen elengedem maga. Édesszájú vagyok, hajlamos lennék csak édességet, szénhidrátot enni. Ám ha meg van szabva, mit, mennyit és mikor ehetek, akkor már semmi gondom nincs. 10 éve odafigyelek az egészséges táplálkozásra. Az ízfokozókat, mesterséges adalékanyagokat már réges régen kizártam a konyhából, igyekszem én magam elkészíteni mindent, amit megeszek. Ha versenyre készülök, természetesen törekednem kell a nagyarányú fehérjebevitelre: ilyenkor az étrendem nagy részét csirkemell, tonhal, tojásfehérje alkotja. Emellett sok zöldséget fogyasztok, szénhidrátok közül pedig rizst és gabonapelyhet. Először nem volt könnyű ez a fajta étkezés, mert vegetáriánus voltam, három hónapja azonban már eszem húst."

Ági tippjei

Versenyszezonon kívül is próbálom a fehérje-zsír-szénhidrát egyensúlyát tartani az étkezésben.

Naponta többször eszem keveset, ha pedig édességre vágyom, többnyire tejberizst eszem aszalt gyümölcsökkel, túrókrémet vagy fehérjeszeletet nassokolok csoki helyett. Most a kedvencem anyukám házi bodzaszörpje! De szívesen eszem gyümölcsjoghurtot magokkal, különösen szeletelt mandulával. Este, ha ehetnékem van, kígyóurborkát vágok szeletekre, és ezt eszem csípős szósszal.
Nem árt tudni, hogy a formálódáshoz 60-70%-ban az étkezés a felelős, a maradék 30-40% pedig a testmozgás.
Nagyon fontos az is, hogy valódi, tiszta, értékes mikro- és makrotápanyagokat fogyasszunk műételek helyett.
Figyeljünk az elegendő fehérjeforrásokra, a szénhidrátok közül lehetőleg válasszuk a hosszú idő alatt felszívódóakat.
Főzéshez válasszunk olyan olajat, amely bírja a magas sütési hőfokot.
Ne feledkezzünk meg a sok-sok friss zöldségről!
Az edzésben nagyon hatékonynak tartom a power kardiót, én azért szeretem, mert ötvözi a zsírégetést az erősítéssel. Ezt úgy kivitelezhetjük, hogy valamilyen kardiogépen vagy otthon, például sámlira fellépkedve kezünkben kis kézisúllyal erősítő gyakorlatokat végzünk.