Új darabjában, a Bagoly és Cicában megcsodálhattuk Jordán Adél eszméletlen testét. A 34 éves színésznő négy évvel ezelőtt szülte kisfiát, de ez cseppet sem hagyott nyomott alakján: jobb formában van, mint a nála tíz évvel fiatalabb nők nagy része. Nem csoda, ha kíváncsiak voltunk, mit tesz mindezért.

 

Adél nem tagadja, a jó genetika is közrejátszik abban, hogy így néz ki. Persze tesz is a testéért, nem keveset: alakja nyúlánk, tónusos, bőre pedig ragyogóan egészséges. A színésznő egész életében szerepet játszott a mozgás: fiatalkorában tornázott, később gyakori vendég volt az edzőteremben. Tavaly a Chicago című darabja bővelkedett balettos mozdulatokban, így Adél felfedezte magának ezt a mozgást. ,,Heti háromszor jártam Lázár Eszterhez balettórákra: ez a tánc hihetetlenül átmozgat, tónusban tartja az izmokat. Mellette hetente kétszer a bodyartot is beiktattam az életembe, így az eredmény már három hónap után nagyon látványos volt. Korábban sosem fektettem különösebb hangsúlyt a mélyizmok edzésére és a nyújtásra, ám most már tudom, ez mindennek az alapja" – meséli Adél.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Persze a sport mellett a színésznő már jó ideje odafigyel az étkezésére is. Imád enni, sokszor falatozásban még a férfiakat is lepipálja, mégis nagyon megnézi, mit visz be a szervezetébe. ,,Megvontam magamtól a fehér dolgokat: nem iszok tejet, nem fogyasztok tejszármazékokat, sajtot is csak nagyon ritkán. A fehér cukrot és a fehér lisztet is száműztem az étrendemből. Reggelire többnyire zabpelyhet eszem rizstejjel és gyümölcsökkel, ennek a hatása délig kitart. Ilyenkor próbálok salátát fogyasztani, és amennyire megoldható a munkám miatt, este hat után már nem eszem semmit. Mindig van nálam puffasztott rizs és mazsola, ha valami miatt nem jutok el ebédelni. Ha nassolnivalóra vágyom, mazsolát eszem, vagy félbevágok egy avokádót, és teszek bele egy kis mézet, mustárt. Na, ezt imádom! Jó genetikával rendelkezem, mindig könnyen mentek le rólam a kilók, mégis próbálok odafigyelni magamra" – meséli Adél, aki nemcsak magára, de otthon is igyekszik egészségesen sütni, főzni. Csakis egészséges lisztféléket és nyírfacukrot használ sütéshez.

Forrás: Orlai Produkció

Adélnak nem csak az alakja irigylésre méltó: a bőre is tökéletes, ragyogó és egészséges. Ebben természetesen nagy szerepet játszik a helyes táplálkozás, ám szerinet az is fontos, hogy csak növényi olajokat ken magára, amiket minden évben az Őrségben szerez be. "Testápolót már nem használok. A hajamra hidegen sajtolt olajat kenek, és a testemre is: imádom a mogyoró- vagy dióolajat, arcra pedig csipkebogyóolajat használok. Ez ugyanis kiválóan feszesít, ránctalanít, és véd a nap káros sugarai ellen."