A cukor méreg? Íme a bizonyíték

méreg cukorbetegség cukor diabétesz édesség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú évezredekig megvoltunk nélküle, ma viszont már el sem tudjuk képzelni az életünket cukor nélkül - annak ellenére, hogy a cukorbetegséget pont a cukornád elterjedésével egy időben jegyezték fel először. Ma már a modern kutatások is igazolták a kettő közti kapcsolatot.

Nem véletlen az elnevezés

A rettegett cukorbetegség kialakulását számtalan tényező befolyásolhatja, de a legújabb kutatási eredmények szerint a finomított cukorfogyasztás az eddigieknél is nagyobb szerepet játszik ebben - a kutatók szerint a felfedezés olyan jelentőségű, mint a dohányzás és a tüdőrák közötti kapcsolat feltárása. A vizsgálat során 175 országban térképezték fel a cukorfogyasztás és a cukorbetegség gyakoriságának összefüggéseit, az eredmények pedig azt mutatják, hogy - függetlenül az elhízott emberek arányától - minél több cukrot fogyaszt egy népcsoport, annál több cukorbeteg akad közöttük, míg ha valamilyen okból csökken a cukorfogyasztás, a betegség aránya is csökken. Az elemzések alapján úgy tűnik, nem is az elhízás a fő oka a cukorbetegség kialakulásának, hanem a túlzásba vitt édes élet.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

A cukorbetegség csak egy következmény a sok közül

A cukorral ráadásul nem csak ez az egyetlen probléma: a fogszuvasodásért, a szervezet savasodásáért, a csontok minőségének romlásáért és vitaminhiányért is felelős lehet. Míg a gyümölcsökben és zöldségekben található cukrokat szervezetünk viszonylag egyszerűen képes lebontani, a finomított, mesterséges kristálycukor vegykezelt molekuláival naponta meg kell küzdenie. Ahhoz, hogy ezt hatékonyan megtegye, folyamatosan B1-vitaminra és más vitaminokra van szükség, melyet testünk saját raktáraiból fedez - a túlzott cukorfogyasztás végül ezek kimerüléséhez vezethet, nem is beszélve a kalciumról, melyet a cukor egyszerűen kivon a szervezetünkből. Immunrendszerünk megfelelő működését is gátolja: a szakemberek szerint napi 100 gramm fehér cukor elfogyasztása már negyven százalékkal csökkenti a szervezet ellenállóképességét.

Cukorfüggő gyerekek

A cukor káros hatásaitól sajnos a gyermekek sem menekülnek: a Yale Egyetem kutatásai szerint az édességek a gyerekkori koncentrációs problémákért is felelősek lehetnek, és stresszes tüneteket válthatnak ki a szervezetből. A sok cukor ugyanis jelentős mennyiségű adrenalin termelődésére készteti a szervezetet, ami tartósan egyfajta túlpörgött állapotot idéz elő, amiből később agresszió, dekoncentráltság alakulhat ki. Ráadásul hasonlóan a kávéhoz vagy a cigarettához, ez is függőséget okozhat, akár már az édesanyjuk hasában: az anyaméhben a szokásosnál nagyobb mennyiségű cukornak kitett babák szervezete több inzulint kezd termelni, ami születés után sem áll meg, így nagyon alacsony vércukorszintet eredményezhet a csecsemőknél, akár annyira, hogy cukorpótlásra is szorulnak. Mindezek ellenére az édességeket teljes mértékben ugyanolyan káros megvonnunk a gyerekektől, mint túlzott mértékben megengedni: a kulcs inkább a minőség és a kis mennyiség.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Pótoljuk, ahol csak lehet

Ahhoz, hogy mentesüljünk, és a családot is megóvjuk a cukor káros hatásaitól, alaposan fel kell kötnünk az alsóneműt, cukor ugyanis valamilyen formában szinte minden ételben van, ráadásul a "cukor hozzáadása nélkül" felirat is megtévesztő lehet, hiszen ez csak a szacharózra vonatkozik, a glükózszirupra vagy ipari fruktózra már nem. Hiába kerüljük a gyorséttermi ételeket, szénsavas üditőket, édességeket, mikor az egészségesnek hirdetett fitt feliratú müzli vagy a 0 százalékos joghurt akár harmada is cukorból áll, egy evőkanál ketchup pedig egy teáskanálnyi cukrot tartalmaz - de a sort folytathatnánk a zacskós levesekkel, gyümölcslevekkel, csirkefalatokkal, kenyerekkel, a sok kicsi pedig sajnos itt is sokra megy. Az apróbetűk böngészése mellett a saját magunk készítette sütemények, rágcsálnivalók is jó alternatívát jelenthetnek, hiszen ma már többféle olyan természetes cukorpótló közül választhatunk, melyeket ugyanolyan egyszerű használni sütés-főzés során, mint a kristálycukrot, mégsem károsak, sőt, a xilit, a sztívia, a méz vagy az eritriol bátran fogyasztható.

Hogyan szokjunk le a cukorról?

Emellett számtalan apró trükköt bevethetünk annak érdekében, hogy az édes íz élvezete és az egészségünk egyaránt megmaradjon:

Kombináljunk!

Az édességekkel az az egyik legnagyobb baj, hogy nehéz egy-két falat után abbahagyni őket. Ekkor jöhet jól, ha a vágyott mogyorókrémet valami más, egészséges étellel párosítjuk, például banánnal és mandulával: sokkal hamarabb jóllakunk, némi vitaminhoz is jutunk, az édességek iránti vágy pedig alábbhagy egy időre.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Mindent mértékkel!

Ahelyett, hogy egy egész tábla csokit elmajszolnánk egy ültő helyünkben, válasszunk minőségi, kisebb kiszerelésű édességeket, és alaposan élvezzünk ki minden apró falatot. Így a nassolás különleges eseménnyé válik, mi pedig kevesebb cukrot vittünk be a szervezetünkbe.

Ne édességekkel jutalmazzunk!

Főleg gyermekek esetében fontos, hogy ne alakítsunk ki már kiskorukban egy olyan rossz szokást, melytől felnőttként is nehezen szabadulnak majd. Ha minden könnycseppet egy kocka csokival jutalmazunk, nemcsak túl sok cukrot adunk a fejlődésben lévő kicsinek, de egy rossz megoldási módszert is. Csoki, keksz helyett inkább a gyümölcsök, magvak kerüljenek piedesztálra - egy idő után a gyerekek ugyanolyan lelkesen nyúlnak egy maroknyi aszalt gyümölcsért, mint korábban a csokiért.

Cukordetox

Bátor felnőttek megoldása lehet a teljes megvonás: bár a kezdeti két-három nap nagyon megterhelő lehet, később nagymértékben lecsökken az édességek utáni vágy, s ha hozzászoktatjuk magunkat a kevésbé édes ételekhez, nem is tér vissza.



Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.