Kedvező élettani hatásai mellett sem lehet szó nélkül elmenni, de tudunk mondani még több okot is, miért és hogyan érdemes fogyasztanod ezt a gyógyhatású italt. 

Ideje elfelejteni a túláztatott, filteres teákat és másképp gondolni erre a forró italra, amely amellett, hogy egészséges, a gasztronómiában is felüdülést nyújthat. Mutatjuk, hogyan.

Forrás: Thinkstock

Ha nassolás, akkor csak teával!

A tealevél története egészen 5000 évvel ezelőttre nyúlik vissza: az első írásos feljegyzések szerint Sen Nung kínai császár egy véletlen folytán fedezte fel a növényből készült főzet kellemes ízét és gyógyhatásait. A forró italra sokáig gyógyszerként tekintettek, nem véletlenül: számos testi baj enyhítésére és kezelésére kiváló, hála a benne lévő vitaminoknak és ásványi anyagoknak. 2013 decemberében egy sor klinikai vizsgálat bebizonyította, hogy a rendszeres teafogyasztás csökkenti a stresszt, erősíti az izmokat, az immunrendszert, véd a cukorbaj ellen, de még az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór és 21-22 rákfajta ellen is hatásosnak bizonyult – világított rá a Dilmah Teaiskoláján Dilhan C. Fernando. Érdemes beiktatnod a cukorban gazdag nassolnivalóid mellé egy csésze teát is, mivel a benne található anyagoknak köszönhetően segít azok lebontásában, helyreállítja a koleszterinszintedet és még a fogszuvasodás ellen is véd.

Forrás: Thinkstock
Tudtad?
A tea rendkívül gazdag polifenolokban. Ez az antioxidáns segít semlegesíteni a test szöveteiben található toxikus molekulákat (a szabadgyököket), amelyek előfordulása hosszú távon olyan betegségekhez vezethet, mint a szürkehályog, a különféle szívbetegségek vagy a daganatos megbetegedések.

Hogyan készül egy csésze valódi tea?

Ahhoz, hogy a tea jótékony hatását élvezhesd, fontos, hogy jó minőségű teával dolgozz. Minél tisztább az összetétele, minél kisebb mennyiségben található benne növényvédő és gyomirtó szert, annál magasabb a tea élvezeti tartalma. A tradicionális módszer szerint a teanövénynek mindössze a bimbóját szedik le két levelével, amelyet ezután fonnyasztanak, vagyis a tealevél víztartalmát lecsökkentik, ezután sodorják, fermentálják (vagyis erjesztik), végül szárítják, rostálják és minősítik. Az így asztalra került teafüvet kizárólag frissen felforralt vízzel öntsd le. Ez azért fontos, mert ha újra felforralod, csökkented a benne lévő szén-dioxid-szintet, ezáltal pedig csökken a víz savas kémhatása – amely kedvezőtlen irányba befolyásolhatja a teában található anyagok érvényesülését, illetve a színét és az ízét is. Három perc áztatás bőven elég ahhoz, hogy mindent kinyerj a teából.

Forrás: Thinkstock

Főzz és süss a teával!

Ínyencek, teaimádók és kísérletezők! Jegyezzétek meg: a teából nem csupán ital készülhet – íze remekül harmonizál a különféle, finomabbnál finomabb fogásokkal is, ezért bátran odakészíthetitek a fűszeres polcra a teafüveket is. Mutatunk néhány igazán ínycsiklandozó receptet.

Mentateás csokoládé-fudge

Hozzávalók:
1 bögre cukrozott sűrített tej
1 bögre apróra darabolt fekete csokoládé
2 evőkanál mentatealevél és még egy kevés a díszítéshez
1/2 bögre pisztácia
1 evőkanál vaj

Így készítsd el!:
Egy nagy serpenyőben olvaszd fel a csokoládét és a vajat, majd folyamatos kevergetés mellett dolgozd össze a teával és a sűrített tejjel. Amikor már eléggé sűrűnek találod a masszát, vedd le a tűzről, add hozzá a pisztáciát és tedd a keveréket egy sütőpapírral kibélelt tepsibe. Szórd meg a tetejét a maradék tealevéllel, majd tedd félre és várd meg, amíg kihűl a fudge. Ezután 2 órára helyezd a hűtőbe. Tálaláshoz vágd apró kockákra.

Forrás: Thinkstock

Teával füstölt csirkecomb

Hozzávalók:
Kb. 1,5 kg felső vagy alsó csirkecomb
só, bors
zöldfűszerek (például bazsalikom, kakukkfű)
2 evőkanál olívaolaj

A füstöléshez:
0,5 bögre barnacukor
1/4 csésze oolong tealevél
4 szelet gyömbér
2 db csillagánizs
1 rúd fahéj

Így készítsd el!
Tedd a sózott, borsozott csirkecombokat a fűszerezett olívaolajos pácba, majd egy egész estén át hagyd állni benne. Másnap hevíts olajat egy serpenyőben, amelyben 7-8 perc alatt süssd át a combok egyik és másik oldalát. Ezután vegyél elő egy wokedényt, csomagold be alufóliába a füstöléshez szánt hozzávalókat és tedd az edény aljára. Ügyelj rá, hogy ne legyen túl szoros a csomagolás. Az elősütött csirkecombokat tedd rá a wokban lévő fóliára, majd közepes hőfokon körülbelül 10-12 percig füstöld őket. Rizzsel, salátával tálald.

Forrás: Thinkstock

Gyümölcssaláta zöld teás sziruppal

Hozzávalók:
2 darab érett mangó
12 darab hámozott licsi
1 darab narancs
1/2 bögre víz
1/3 bögre porcukor
2 filter zöld tea
2 darab zöld kardamom

Így készítsd el!
Készítsd elő a gyümölcsöket: vágd fel kockákra a mangót, majd tedd egy hőálló tálba a licsivel együtt. Az alaposan megmosott narancsot facsard ki, majd az így kapott levet a gyümölcs héjával együtt keverd el a vízzel, a porcukorral és a kardamommal, majd a beleáztatott teafilterekkel együtt alacsony lángon, 5 percig forrald, amíg a cukor fel nem oldódik. Az így kapott forró szirupot öntsd a felkockázott gyümölcsökkel teli tálba, fedd le fóliával, majd tedd a hűtőbe 1 órára, hogy az ízek összeérjenek. Tálalás előtt vedd ki a teafiltereket és a kardamomokat, majd poharakba szedve tálalhatod.

Forrás: Thinkstock