Amerikai siker előtt Czine Szilvia, a szexi fitneszmodell

Fotó: Végh Zoltán -
diéta Czine Szilvia fitnesz edzésterv fitneszmodell
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Czine Szilvia mögött hihetetlen sikerek állnak: fitneszmodellként rengeteg versenyt megnyert, idén különösen jól teljesített, novemberben pedig nagy álmát valósítja meg Amerikában. Diétáról, bevált gyakorlatokról és apró trükkökről mesél a csinos fitneszbajnok. 

Szilvi októberben töltötte be a 31-et, és úgy tűnik, most van csúcsformában. 2010 óta sportmodellkedik, korábban 8 évig fitneszversenyző volt. ,,A sportpályafutásom 6 éves koromban kezdődött jazzbalettel, a fitneszig vezető út pedig rendkívül változatos volt. Több sportágat kipróbáltam, voltam kajakos, kosárlabdázó, belekóstoltam a röplabdába, és az atlétikapályán is megfordultam. Az egyetlen dolog, ami mindvégig állandó volt, a sport iránti elkötelezettség. A középiskolai igazgatóm javaslatára kezdtem bele a fitneszbe, gyakorlatilag ő volt az első edzőm. Már a kezdetektől fogva éreztem, hogy megérkeztem, ez az a sportág, ahol megvalósíthatom önmagam. Elhatároztam, hogy világbajnok leszek, és 8 évvel később beváltottam a magamnak tett ígéretet."

Fotó: Kiss Roland

A fitneszmodell az első magyar bajnoki címét 2006-ban szerezte, 2008-ban pedig megnyerte az első nemzetközi versenyét Ausztriában. 2010-ben a WBPF szövetségnél lett kétszeres világbajnok Szingapúrban, 2011-ben pedig a WFF szövetség keretein belül sikerült a dobogó legfelső fokára állni, szintén világbajnokként. ,,Az ezt követő két évben az Egyesült Államokat vettem célba, ahol begyűjtöttem egy Arnold Classic ezüstérmet, 2012-ben pedig Miss Fitness Florida lettem. Az idei fittparádés abszolút győzelmemmel gyakorlatilag mindent megnyertem, amire amatőr sportolóként lehetőségem nyílt. November közepén Las Vegasba utazom, hogy elinduljak az Államok legrangosabb natural testépítő és fitneszversenyén, a Muscle Manián. A cél ebben az esetben is a dobogó meghódítása. A jövő évi terveim még nem kristályosodtak ki, ami biztos, hogy Amerikát követően néhány hónap pihenés következik."

Fotó: Kunos Attila

Ha versenyre készül, Szilvi heti 9-10 alkalommal edz, a kardió és a súlyzózás fele-fele arányban kap helyet az edzéstervében. Idén azonban egy egészen új edzésszakaszba kezdett, amiben sokat segített neki Tóth Zoltán, Tozo, és párja, Mészáros Raffaella fitneszmodell. Az ő szakmai vezetésükkel zajlik most Szilvi felkészülése, mely a hagyományos súlyzós technikákat ötvözi a funkcionális edzés fejlett praktikáival. A végeredmény megkérdőjelezhetetlen, Szilvi szerint az idei Fitparádéra élete legjobb formáját hozta. De versenyszezonon kívül sem lazít sokat: akkor heti 5-6 alkalommal edz, de itt a fő szempont a hagyományos értelemben vett "nőies forma" megtartása. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a terhelés hansúlyosabban érinti a lábakat és a fenék részt, megfelelően átmozgatva a felsőtestet is.

Persze a kikapcsolódás is fontos a sikeres fitneszmodell számára - igyekszik edzőtermen kívül is aktívan tölteni a szabadidejét. ,,Rendkívül sokat kirándulok és utazom, ezen kívül nyáron a wakeboard-, télen pedig a snowboardpályákon lehet összefutni velem. Nagyon szeretek főzni, így ha otthon vagyok, akkor esélyes, hogy valami épp készül a konyhámban, ezen kívül pedig az olvasás jelent számomra kikapcsolódást."

Fotó: Végh Zoltán

Az edzésen kívül a legfontosabb dolog az étkezés - Szilvi ebben is nagyon tudatos. ,,Versenyidőszak alatt a hús-zöldség egyenlő arányú kombinációja dominál. Gyakran fogyasztok csirkét és halat, zöldségek közül pedig jégsaláta és brokkoli kerül a tányérra. A normál hétköznapok során vegyesen táplálkozom, azonban az elkészített ételek alapanyagait gondosan megválogatom. Hála a bioboltok kínálatának, mára nem okoz gondot a klasszikus összetevők egészséges komponensekkel való helyettesítése. A szénhidrát-fehérje-zsír megfelelő arányára pihenő időszakban is figyelek" - vallja Szilvi, aki azért elcsábul olykor-olykor. ,,Saját magam által készített süteményeket fogyasztok, és a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Az évek során számos kiváló receptet gyűjtöttem össze és formáltam a saját ízlésemre. Ezen felül egyre több helyen kerülnek cukormentes sütemények a hagyományos cukrászdák kínálatába. Ezek közül szívesen mazsolázgatok."

Forrás: Czine Szilvia

Szilvi tippjei:

,,A női vendégeimmel folytatott közös munkám kezdeti stádiumában szinte kivétel nélkül a farizom és a comb jelenti a problémás területeket. A magas intenzitású edzésekben hiszek, mely egyfelől erősíti a keringési rendszert, másrészt több kalóriát vagyunk képesek elégetni egységnyi idő alatt, fokozva ezzel a zsírvesztést. A táplálkozás is nagyon fontos, különösen a zsírok, a szénhidrátok és a fehérjék aránya. Mindből kell fogyasztani!"

De vajon egy olyan lánynak, akinek fontos az arányos alak, mennyire lényeges ugyanez az ellenkező nemnél? ,,Nem hiszek a mondásban, mely szerint az ellentétek vonzzák egymást. Úgy gondolom, hogy egy stabilan működő, hosszú távú párkapcsolat alapját a közel azonos értékrend alkotja. Akkor érzem magam boldognak, ha olyan valaki van mellettem, akivel kiteljesedhetek, önmagam lehetek, és a páromban is hasonló élményeket és tapasztalatokat indukál a kapcsolatunk. Hála a sorsnak, ebben a tekintetben is révbe értem: a Las Vegas-i versenyt követő napon a vőlegényemmel házasságot kötünk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.