Zöld spárga, a kihagyhatatlan - szeresd meg a tavasz egyik slágerzöldségét!

Forrás: Thinkstock -
vitamin zöldspárga spárga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vékony és zöld növény - ez valószínűleg mindenkinek beugrik, amikor meghallja a zöld spárga nevét. A szezonja nemrég kezdődött, így most már bőven találsz belőle a zöldségespultokon is. Ha eddig csak szemeztél vele, most itt az ideje kipróbálnod - soroljuk is az indokokat!

Fogyaszd, mert érdemes!

A spárga származási helyéről megoszlanak a források: a legtöbb helyen eurázsiaiként tartják számon, azonban már az ógörögök is ismerték, ők akkoriban főként a gyógyhatása miatt tartották nagy becsben. Jelenleg világszerte a zöld fajtáját termesztik inkább, nemcsak azért, mert jóval egyszerűbb és kevesebb munkát igényel, hanem azért is, mert sokkal ízletesebb és tápanyagokban gazdagabb, mint fehér társa. Bár a fogyasztása Magyarországon még nem igazán épült be a mindennapokba, a zöld spárga rengeteg jótékony hatással bír.

Forrás: Thinkstock

Spárga, kicsit másképp

Elindult a spárgaszezon, amit imádunk, hiszen jobbnál jobb finomságokat készíthetünk ebből a zöldségből. A hanyományos ételeken túl próbálj ki új dolgokat, például Stőhr Gréta thai kókusztejes spárgakrémlevesét. Isteni lesz!

Stresszes vagy? Egyél spárgát!

A zöld spárga fogyasztását mindenkinek csak ajánlani tudjuk, mivel jótékony hatással van a szívre, májra, lépre, tüdőre, ezenkívül tisztítja a bőrt és természetes vízhajtó is. Enyhítheti a reumatikus fájdalmakat, segíti a méreganyagok kiürülését a szervezetből, a keringésre is jótékony hatással van. Jelentős ásványianyag- és vitamintartalma miatt különösen javasolt várandósoknak és azoknak, akik tartósan ki vannak téve a stressznek.

Ihász Katalin, dietetikus

,,A zöldségek királya, a királyok zöldsége: a spárga - tartja egy régi francia mondás. A spárga mindmáig az ínyencek kedvelt étele, elkészítésekor ügyelnünk kell arra, hogy heves és tartós forraláskor a növényből eltávoznak az értékes tápanyagok, ezért már felforrt, lassú tűzön tartott vízben főzzük kb. 15 percig. Rendkívül egészséges, kalóriaszegény, aki fogyókúrázik, bátran fogyaszthatja. 10 deka spárgában mindössze 15 kalória van. Folsavat, A, B,C, E vitamint tartalmaz, a rostanyag a gyomorra és bélrendszerre stimuláló hatással bír."

Testi bajokra kitűnő

Egyesek szerint ez a csodás zöldség még a nemi vágyat is növelheti, ezt azonban tudományosan még nem támasztották alá. A görögök például a ma is beszerezhető szárított por változatát még fogfájás kezelésére is használták. Bár kiválóan tisztít, a zöld spárga túlzott fogyasztása nem javasolt köszvénnyel és vesekővel küzdőknek.

Forrás: Thinkstock

Tudtad?

A spárgából készíthetsz nyers spárgalevelet is, ami szintén kipucolja a szervezetet: 4-5 hajtásból zöldségcentrifuga segítségével körülbelül félcsészényi levet nyerhetsz.

Kellemetlen mellékhatás

Habár a spárga rengeteg jótékony hatással bír, meg kell említenünk talán a legkellemetlenebb mellékhatását is. A spárgában egy olyan kémiai anyag található, amely nem lelhető fel más zöldségekben, viszont a borz bűzmirigyében és a záptojásban igen. A szervezetünk ezt a vegyületet nem képes lebontani, ezért a vizelettel próbálja meg kiüríteni, emiatt pedig azzal kell szembesülnünk, hogy nem éppen rózsaillatot kölcsönöz vizeletünknek. Ennek ellenére mégis rengeteg ember képes nap mint nap fogyasztani belőle, és mi is erre szeretnénk buzdítani! Tekints el ettől az apró hibájától, és tartsd szem előtt a spárga többi jó tulajdonságát - nem járhatsz rosszul!

Ezt kóstold meg!

Baconbe tekert zöldspárga - igazi ízorgia
Forrás: Thinkstock

Ami kell hozzá:

1 csomag zöld spárga

1 csomag baconszalonna

1 citrom leve

némi bors

Így készítsd el!

Pillanatok alatt megvan, vendégvárónak vagy egy könnyű ebédnek abszolút tökéletes! Mosd meg alaposan a zöld spárgát, és törd le az elöregedett végeit. Tekerd be őket egyesével 1-1 baconszalonnába, kicsit borsozd, majd locsold meg egy kevés facsart citromlével. Fedd le, és süsd 190 fokon 20 percig, majd pár percig fólia nélkül. Mennyei lesz!

Mediterrán zöldspárgasaláta
Forrás: Thinkstock

Ami kell hozzá:

1 csomag zöldspárga

3 db paradicsom

fél kígyóuborka

olivabogyó, olivaolaj

1 kaliforiai paprika

jégsaláta

só, bors

citrom

mustár

Így készítsd el!

Egy csomag zöld spárgát főzz pár percig sós-cukros vízben, hogy a spárgák még roppanósak maradjanak, majd dobd jéghideg vízbe kicsit, így megmarad a spárga zöld színe. Vágj egészen apró kockákra egy kaliforniai paprikát, 3 paradicsomot, egy fél kígyóuborkát, majd adj hozzá 10-15 darab felkarikázott olivabogyót, és tépkedj hozzá a jégsalátából. A friss zöldségekhez keverd hozzá a kis karikákra vágott spárgát, és jöhet az öntet: keverj ki egy kanál mustárt 4 evőkanál olivaolajjal, egy kis borssal, sóval, egy fél citrom levével, és locsold meg vele a salátát. A tetejére tehetsz néhány friss bazsalikomlevelet, és ha van kedved, eheted mozzarellával is. Mennyei vacsora, és nem is hízlal!

Érdekel az egészséges életmód, a fogyókúra, a magyar sztárok bevált trükkjei? Nézd az Ez Zsír Magazint most szombaton 14:30-kor a LifeNetwork-ön!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.