Felakasztotta magát a börtönben Magdelena Luczak, az anya, aki halálra éheztette a gyermekét

Forrás: Northfoto -
gyilkosság halál öngyilkos börtön öngyilkosság anya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A BBC tájékoztatása szerint meghalt az a 29 éves Magdelena Luczak, aki az élettársával együtt 2012-ig súlyosan bántalmazta, majd pedig halálra éheztette négyéves kisfiát, Danielt.

A lengyel származású nőt börtönbe zárták, legkorábban pedig 30 év múlva szabadulhatott volna, de kedden önkezével vetett véget életének a derbyshire-i börtönben lévő cellájában. Úgy tudni, másnap lett volna a gyermeke nyolcadik születésnapja.

Forrás: Northfoto

!

Az angliai Coventryben élő Magdelena Luczak és Mariusz Krezolek éheztették, bezárták, rendszeresen verték, és durván megkínozták a picit. Daniel Pelka 2012 márciusában vesztette életét. Úgy tudni, halála előtt 33 órán át nem adtak neki enni és inni, a súlya pedig alig érte el a 10 kilót. Halálához az éheztetés mellett egy nagy erejű ütés miatt keletkezett fejsérülés is hozzájárult.
Önként vállalt boldogtalanság vagy a felszabadító válás? Van kiút a rossz házasságból!http://www.life.hu/csalad/20150717-5-tanacs-hogy-eld-tul-a-valast.htmlEgy boldog család elengedhetetlen hozzávalói: apa, anya, gyerekek. Minden harmonikus, minden idilli, így kerek a világ, akárcsak a filmekben. De mit történik, ha apa titokban a húszéves titkárnőjénél keresi a boldogságot, és a család minden estéje ajtócsapkodásból, és akár tettlegességig fajuló vitákból áll? Mi lehet egy ilyen nehéz helyzetben a helyes döntés: az önként vállalt boldogtalanság vagy a felszabadító válás?CsaládThinkstockMegdöbbentően lapos: Jeff Goldblum felesége szülés utáni hasával sokkolhttp://www.life.hu/csalad/20150718-jeff-goldblum-felesege-emilie-livingston-szules-utani-alakjaval-sokkol.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, július elején megszületett Jeff Goldblum és Emilie Livingston gyermeke.Család--Megmutatta óriási terhespocakját a Gossip Girl sorozat istennőjehttp://www.life.hu/csalad/20150718-leighton-meester-a-gossip-girl-sorozat-istennoje-megmutatta-oriasi-terhespocakjat.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, első gyermekét hordja a szíve alatt a Gossip Girl sorozatból ismert Leighton Meester. Nos, kijelenthetjük, a színésznő álomszép kismama.Család--2 x 2 fiú - a Jön a baba ikreihttp://www.life.hu/csalad/20150716-jon-a-baba-hadas-krisztaval-2-x-2-fiu.htmlEl sem tudom képzelni, milyen lehet egyszerre két kisbabával 24 órázni, két síró csemetének anyai vigaszt nyújtani. Illetve egy picikét el tudom képzelni, mert a Jön a baba sorozat mindkét évadjában volt ikres családunk. Mindkét esetben kisfiúk születésénél lehettünk jelen Hadas Krisztával. Szóval igen: el tudom képzelni, de úgy gondolom: én ezt képtelen lennék végigcsinálni!CsaládOrigoTündéri babapoci: Álomszép fotón a várandós Pirner Almahttp://www.life.hu/csalad/20150718-alomszep-foton-a-varandos-pirner-alma.htmlAlma nem először mutatja meg terheshasát, de ez az első fényképe azóta, hogy kiderült, kisfiút vagy kislányt hord a szíve alatt.Család--Kiscerkás, nagypopós, kakilós, szopizós - Támadnak a Facebook-anyukákhttp://www.life.hu/csalad/20150715-az-anyukak-facebookon-posztolgatjak-gyerekeik-fotoit.htmlBuliba készülsz - nyomj egy szelfit! Edzeni mész - nyomj egy szelfit! Tengerparton napozgatsz - nyomj egy szelfit! Babát vársz? Na, akkor egy szelfi nem lesz elég! Feltétlenül tudósítsd mind a 600 ismerősöd várandósságod minden egyes hetének történéseiről. Megszületett a babád? Szelfit a szülőszobából! Ha pedig igazán profi vagy, a szelfik helyét innentől kezdve átvehetik a cuki babafotók - naponta legalább 5-6-ot mindenképpen posztolj újszülött gyermeked minden mozdulatáról! Hisz tudod jól, amit nem osztasz meg, az meg sem történt.CsaládThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.