Elismerjük Madonnát, hiszen nem semmi, ahogy ennyi idősen kinéz, és ilyen kitartása van bármihez, amihez csak hozzányúl. Egy dolgot azonban ő sem tud, méghozzá az idő múlását szépen viselni. Pedig ezzel is tudni kéne megbirkózni, ő azonban már átesett a ló túloldalára. Őszintén kíváncsiak vagyunk, mivel rukkol elő még ezután, de most, az 57. születésnapjára mi 5 olyan hírességet mutatnánk be neki, akik méltósággal tudják viselni a kort. 

Madeleine Stowe

A színésznő szinte egyidős Madonnával, ő augusztus 18-án tölti be az 57-et. Egy szóval sem mondjuk, hogy letagadhatna pár évet, mert ő épp úgy néz ki, ahogy ebben a korban kell. Formás, nőies, vannak ráncai, de azért látszik, hogy ő is igénybe vesz néha bizonyos sebészeti beavatkozásokat. No de ki nem Hollywoodban? 

Forrás: AFP

Sharon Stone

Vörös szőnyeges kép helyett megmutatjuk a színésznő legfrissebb címlapját, aminek láttán Madonna egészen biztosan kanárisárga lett az irigységtől. Az Elemi ösztön sztárja sosem hangoztatta, hogy ő a természetesség híve - nemrég egy vele készült interjúban elmondta, a botox helyett a ráncfeltöltés és az egészséges életmód híve. Persze a képeken a Photoshop is játszik, no de Sharon a vörös szőnyegen is egy igazi istennő - erre ITT és ITT van a bizonyíték! A világsztár egyébként márciusban múlt 57 éves.

Forrás: Haarper's Bazar

Michelle Pfeiffer

Az ő arcán néha igenis látszanak a modern kozmetikai kezelések előnyei, de éppen annyira, amennyire kell. Nem műtette magát plasztikrémmé, és nem is gyúrta ki a testét eszement módon. Helyette lelkes környezetvédő és megrögzött vegán, semmiféle állati eredetű terméket nem fogyaszt már évek óta. Sportol is, nem keveset: heti 5 alkalommal fut, és szabadsúlyos edzéseket végez. 

Forrás: AFP
Andie MacDowell
Ő azon kevés sztárok egyike, akik még 57 évesen is aktívan modellkednek, és egy-egy kozmetikai cég arcaként tündökölnek. Andie a L'Oreál egyik nagykövete, hiszen a korabeli nőknek semmi kedve olyan termékeket vásárolni, amiket húszévesek népszerűsítenek. Andie pedig hiteles, minden szempontból, hiszen a szépsége abszolút időtlen. Neki még akár azt is elhinnénk, hogy mindez a jóga és a természetes alapanyagú ételek műve...
Forrás: AFP
Angela Bassett
Mindig mosolyog, ragyog, és a kora az utolsó, ami eszünkbe jut róla. Pedig ő is éppen ma tölti be az 57-et. Hogy mit tesz a csodás bőréért? B-vitamin-tartalmú hajerősítő készítményeket szed, és évek óta a medveszőlő nagy rajongója. Szerinte ez a szép bőr titka, így rendszeresen fogyaszt ilyen összetételű táplálékkiegészítőket. Emellett alacsony szénhidráttartalmú ételeket választ, és messziről elkerüli a cukrot, a feldolgozott élelmiszereket. 
Forrás: AFP

És most jöhet még egy kis nézelődés, ha lemaradtál volna: nemrég előkerültek Madonna fiatalkori erotikus fotói...Érdemes meglesni őket!

/1310/Madon20131025112843