Veszélyes a szoptatás - Növelheti a rákos megbetegedések kialakulását

Forrás: Thinkstock -
mell egészségtelen baba szoptatás csecsemő anya gyermek egészség táplálás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megdöbbentő eredményeket hozott egy nemrég végzett amerikai kutatás, amely szerint azoknál a csecsemőknél, akiket az anyjuk szoptatott, nagyobb eséllyel alakulhatnak ki rákos megbetegedések. A kutatásból az is kiderült, miért.

Egy nagyon veszélyes és mérgező vegyületből, az úgynevezett perfluorozott alkilátból jut azoknak a babáknak a szervezetébe, akiket édesanyjuk szoptat. Ez az anyag pedig növeli a vese- és hererák kockázatát, illetve felelős lehet a pubertáskori elhízásért is - legalábbis ez derült ki az amerikai Harvard School of Public Health kutatásából, amely szerint ebből a veszélyes anyagból a háztartási eszközök használata során jut az anya, majd a szoptatás miatt a gyermek szervezetébe is.

Forrás: Thinkstock

A szakértők szerint az erős háztartási vegyszerek, a teflonos edények és a mikrohullámú sütő használata során kerül a legtöbb perfluorozott alkilátból az anya szervezetébe. Ugyanakkor a kutatásban hangsúlyozzák, hogy ez nem azt jelenti, hogy nem szabad szoptatni, csak arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a vegyipar gondatlansága mennyi kárt okozhat a felnövekvő generációk szervezetében - írja a Daily Mail.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.