Fájdalmas hegek a testen és az arcon - Bőrbe vésett tetoválásokkal űzik ki a gyerekekből a gonoszt

Fotó: Eric Lafforgue -
heg gyerekek hagyomány Afrika törzs tetoválás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Nyugat-Afrikában található Benini Köztársaság hagyományaihoz még ma is hozzátartoznak a bőrbe vésett, törzsi tetoválások, azaz hegek. A különféle geometriai minták jelzik, hogy ki melyik törzshöz tartozik, illetve gyakran a szépség és az erő szimbólumai.

Az itteni törzsek sokszor álltak háborúban egymással, és az arcra vésett jelek segítségével könnyebben tudták egymásról, hogy a másik barát vagy ellenség, emellett aki elesett, arról is könnyebben megállapították, hogy melyik klán tagja volt. De nem csak felnőtteknél alkalmazzák, gyakran már egész kis kortól kezdve a gyerekek bőrét is hegek díszítik. A gyerekeket megkarcolják és kitetoválják, ha betegek, vagy ha éppen nem esznek rendesen, mert úgy hiszik, ezáltal kiűzik belőlük a gonoszt.

Fotó: Eric Lafforgue

Ha egy újszülött komplikáció nélkül jön világra, a bal mellkasára azonnal rávésnek egy vízszintes vonalat, ezzel azt üzenik a számára, hogy a világ, amelybe született, kemény, és fel kell készülni a szenvedésekre.

A törzsben élők ma is hiszik, hogy a rájuk vésett jelek szerencsét és védelmet hoznak számukra, a nőkről pedig úgy vélik, minél több sebhelyet vágnak a hasukba, annál több gyerekük fog születni. Néhány jel tetoválása akár három napig is eltart, így arra is utalhat, ki elég erős ahhoz, hogy mindezt elviselje. Ha egy nőn elkészül egy ilyen jel, lényegében készen áll a házasságra. Aki pedig teherbe esik, az további tetoválásokat kap a hátára, ezzel érve el azt, hogy kellően szerencsés és egészséges legyen a továbbiakban is. Az otammari törzs tagjainál az arcon és testen levő sebhelyek a testi erőt és a vonzerőt jelképezik,

a nők ugyanis kedvelik azt a férfit, akin sok tetovált sebhely található.

Az ábrák formája gyakran úgy születik, hogy a tetováló mester kagylókat szór a földre, és amilyen alakban elrendeződnek, olyan formát vés az illetőre. A tetováláshoz egy olyan eszközt használnak, amelynek varázserőt tulajdonítanak, majd a kivágott sebet faszénnel és pálmaolajjal töltik fel, hogy tartós legyen a jel.

Mivel ez a módszer elég fájdalmas, ráadásul mindenkit ugyanazzal a pengével vágnak meg, így a fertőzésveszély is igen nagy, a nagyobb városokban már betiltották ezt a szokást.

Fotó: Eric Lafforgue

Azokban a törzsekben, ahol viszont még mindig él ez a hagyomány, szintén sok gyerek van, aki nem szívesen teszi ki magát a fájdalomnak, így gyakran úgy esnek át rajta, hogy nem is sejtik, hogy ez vár rájuk. Általában nem a szülő viszi el őket a szertartásra, hogy ne rájuk legyenek mérgesek a gyerekek, hanem egy távolabbi rokon vagy egy idegen, akivel többé nem is fognak találkozni. Vannak azonban szülők, akik már ellenzik, hogy a gyereket ilyen fájdalomnak vessék alá, így főleg a tanultabb felnőttek gyermekeinek van esélyük, hogy megússzák a tetovált jeleket. Ahol a gyerekek iskolába járnak, és más népekhez tartozókkal keveredhetnek, egyre kevésbé jellemzőek a karcolt sebhelyek, mert a szülők sem szeretnék, ha gyermeküket kigúnyolnák emiatt a többiek.

Éhezők viadala a valóságban - elborzasztó képek

"Kislányom, már megint nem etted meg az ebédet? Bezzeg Afrikában az éhező gyerekek hogy örülnének neki!" Te is gyakran hallottad ezeket a mondatokat a szüleidtől, vagy esetleg te magad szoktad így megrendszabályozni csemetédet? Tedd a szívedre a kezed, valóban érdekel az Afrikában éhező gyermekek sorsa, vagy csak egy jól hangzó frázisként dobálózol ezekkel a szavakkal?

Ezzel együtt sok fiatal körében még mindig népszerűek a testdíszek, de az arcukra jellemzően már jóval kisebb hegeket rajzolnak, mint mondjuk a nagyszüleik vagy a szüleik. A nők pedig gyakran fekete porral töltik ki a hegeket,

hogy divatosabbnak nézzenek ki, hasonlóan a nyugati nőkhöz, akik a sminktől remélik ugyanezt.

/1510/Benin2015106103942

Egy, a holi törzsbe tartozó nő pedig azért szereti magán viselni ezeket a jeleket, mert ezáltal tudatosítja magában, hogy hova tartozik, és szívesen veszi, ha mások is látják, kikkel él egy családban.

Kész hölgy lett Schobert Lara - Boldog születésnapot!http://www.life.hu/csalad/20151002-oktober-6-schobert-lara-szuletesnapja-12-eves.htmlSchobert Norbi és Rubint Réka legidősebb gyermeke, aki egyben a pár egyetlen kislánya is, szépen lassan tinikorba ér - Lara ma ünnepli 12. születésnapját! Család--Roberto konyhája: A világ legfinomabb kolbászos burgonyalevesehttp://www.life.hu/csalad/20151002-rostas-robert-a-life-hu-sefje-ezuttal-kolbaszos-burgonyalevest-keszit-roberto-konyhaja.htmlErre a hétre elhoztam nektek a kedvenc levesemet! Ezt a levest soha nem tudtam megunni, és nagyon egyszerű elkészíteni. A szokásos vasárnapi fotózás végén Juci barátom, aki a fotós, rögtön nekiesett a levesnek, és azt mondta, innentől ez a kedvenc levese. Mondtam neki, hogy övé az egész fazék, és annyit eszik, amennyit csak akar. Amikor szerdán elküldte a képeket, az utolsó tányér levest eszegette, és azt írta a képek mellé a levélben, hogy főzhetem a következő adagot. Egy barát kérésének nem tudok nemet mondani, így jön majd a következő adag. Ajánlom, vegyetek mellé ropogós fehér kenyeret, mert csak azzal tökéletes!Család--Dagi gyerekek voltak, sztár lett belőlükhttp://www.life.hu/csalad/20151001-sztarok-akik-kover-gyerekek-voiltak.htmlA gyerekek néha gonoszak - tudják ezt jól azok a ma már világhírű sztárok is, akiket hajdanán kortársaik kicikiztek és kicsúfoltak túlsúlyuk miatt. Az egykori kiközösített, duci nebulók az évek alatt kinőtték vagy ledolgozták a pluszkilókat, ennek köszönhetően pedig mára milliók hevernek a lábuk előtt. CsaládAFPSzex, szerelem, gyengédség - Tabudöntögetés nyugdíjaskorbanhttp://www.life.hu/csalad/20150929-oktober-1-az-idosek-vilagnapja-csalad-parkapcsolat-idoskorban.htmlA nyugdíjaskor beköszöntével sok egyedülálló nő és férfi gondolja azt, hogy vége az aktív éveiknek, rájuk csak a magány vár, többé szeretni sem fognak. A közvélemény általában csak erősíti ezt az érzést, hiszen még ma is úgy tartják, hogy a szerelem a fiatalok privilégiuma. Ezen a téves berögződésen azonban legfőbb ideje lenne túllépni! Az emberekben ugyanis soha, még az évek múlásával sem szűnik meg a vágy a simogatásra, ölelésre. Az idősek világnapja alkalmából Deáki Tímea párterapeuta segítségével az időskori szerelem és családalapítás kérdését jártuk körbe. Család--Ha két kismama összefog - Önzetlen segítség rászoruló családoknakhttp://www.life.hu/csalad/20150930-jon-a-baba-hadas-krisztaval-anyukai-adomanyokat-gyujtenek-a-raszorulo-csaladoknak.htmlHadas Kriszta összehozta őket, de találkozásukból nem csak barátság született - Szomolányi Timi és Almádi Zsuzsa, a Jön a baba-sorozat első évadának két anyukája nagyra törő célokat tűztek ki maguk elé: azzal töltik mindennapjaikat, hogy rászoruló anyukáknak, családoknak segítenek. Rohanás, szervezkedés, csomagolás, fuvarozás, mindez egy-egy kisgyerekkel az oldalukon. Timivel és Zsuzsával ideiglenes raktáruk kellős közepén ültünk le kicsit beszélgetni. CsaládFotó: Polyák Attila - OrigoSzépek, tehetségesek, testvérek - Hollywood legsikeresebb testvérpárjaihttp://www.life.hu/csalad/20150925-hollywood-hires-tehetseges-testverparjai.htmlAz elmúlt évtizedek alatt Hollywood több híres apa-fia, anya-lánya párost kitermelt, gondoljunk csak Judy Garlandra és Liza Minellire, vagy éppen Kirk és Michael Douglasra. Ám az is megesik, hogy egy családban rögtön két gyermeket is tehetséggel áld meg a sors, és a fivérek-nővérek együtt hódítják meg a világot jelentő deszkákat. Nos, ebben a válogatásban most közülük gyűjtöttük össze a legismertebbeket. Jöjjenek a híres testvérpárok! Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.