Az éhen halt gyöngyösi kislány miatt szigorítanák a gyermekvédelmi szabályokat

Forrás: Thinkstock -
Gyöngyös éhhalál gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Törvénymódosítás jöhet a Gyöngyösön elhunyt kislány miatt, mivel emberi mulasztások és rendszerszintű hiányosságok is közrejátszottak a kislány halálában.

A gyöngyösi kislány esete nemcsak megrázó, de a hiányosságokra is rámutat. Utoljára novemberben látta orvos a gyereket, a szomszédok szerint a védőnőt pedig nem engedték be a szülők. A gyermek másfél évesen, mindössze 3-3,5 kilósan halt meg.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

A törvénymódosítással az lenne a céljuk, hogy ha a szülő nem hajlandó együttműködni, akkor is legyen eszköz a hatóságok kezében, és ne lehessen zárt ajtók mögé elbújtatni a gyermeket.

Nyomtalanul - Seholországba költözött fiatalokhttp://www.life.hu/csalad/20160524-majus-25-az-eltunt-gyermekek-vilagnapja-felkavaro-esetek.htmlMagyarországon 2014-ben a rendőrség 16 885 fiatal- és gyermekkorú eltűnése ügyében adott ki körözést. Még leírni is borzasztó, de az eltűnt fiatalok közül minden évben nagyjából százan többé nem kerülnek elő. Ma, az eltűnt gyermekek világnapján a fiatal csellengőkre emlékezünk. CsaládOrigoIsteni és egyszerű - Készíts túrófánkothttp://www.life.hu/csalad/20160523-isteni-turofank-recept.htmlPofonegyszerű elkészíteni, és nagyon finom. Ha kipróbálod, könnyen lehet, hogy állandó szereplője lesz a családi ebédeknek. CsaládOrigoRoberto konyhája: Lepd meg a legkisebbeket cuki falatokkal!http://www.life.hu/csalad/20160524-rostas-robert-a-life-hu-sefje-tojaskremes-szendvicset-keszit.htmlKözeledik a gyereknap! Lepd meg a lurkókat mókás finom falatokkal, Rostás Róbert, a Life.hu séfje mutatja, hogyan csináld! Család--Elképesztő! A férfi a halála után ejtette teherbe a feleségéthttp://www.life.hu/csalad/20160525-halott-ferjetol-var-gyerneket-egy-floridai-asszony.htmlKristen Tripson férjét megtámadta a rák, ám a férfi elvesztette a harcot. Ennek ellenére, közel 1 évvel a férfi halála után Kristen az Instagramon újságolta el a hírt: a férjétől vár gyereket. CsaládOrigo23 fős orvosi csapat segítette Katalin hercegnét a szülésekorhttp://www.life.hu/csalad/20160525-katalin-hercegne-mindket-szulesenel-egy-23-fos-orvosi-csapat-volt-jelen.htmlMeglepő, eddig még sosem hallott titkok derültek ki a kis György herceg és húga, Sarolta hercegnő világrajövetelének körülményeiről. Család--Ördög Nóri akkor is eleget tett a kötelességeinek, amikor a legnagyobb volt a téthttp://www.life.hu/csalad/20160525-ordog-nora-akkor-is-dolgozott-amikor-a-beultetesek-miatt-izgult.htmlA TV2 műsorvezetője és párja, Nánási Pál nagyon sokáig küzdöttek azért, hogy most lehessen két gyönyörű gyerekük. A sikertelen próbálkozások növelték a műsorvezetőben az aggodalmat, de akkor sem hagyott fel a munkával, amikor végre megtörtént a beültetés. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.