Horváth Andris fitneszmodell: "Könnyű átesni a ló túloldalára, amikor már nem a sport van értünk, hanem fordítva"

versenyzés táplálkozás edzés fitneszmodell
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 27 éves fitneszmodell, Horváth Andris gyerekkora óta elkötelezett a sport iránt. Teljesítményorientált lévén fontos neki, hogy folyamatosan bizonyítson önmagának. Hitvallása szerint célok mindig kellenek, de fontos, hogy közben ne felejtsünk el élni sem. 

Már gyerekkorodban is sportoltál?

Nagyjából hatévesen kezdtem sportolni. Úszással kezdtem, majd jött a kosárlabda, a karate és a vízilabda. Ezt követően kezdtem foglalkozni a fitnesszel, 19 évesen.

Horváth Andris fitneszmodell Forrás: Facebook/Horváth András

Volt valaha súlyproblémád?

A súlyommal komoly gondjaim nem voltak, viszont gyerekként volt rajtam egy kis felesleg.

Mikor kezdtél el komolyabban foglalkozni a sporttal? Miért épp a fitnesz?

Én mindig komolyan vettem a sportot, bármit is csináltam éppen, még akkor is, ha nem a versenyzés volt, ami motivált. Mindig szerettem magamnak bizonyítani, azt hiszem, mondhatom, hogy teljesítményorientált vagyok. 19 éves koromig a balatonfűzfői vízilabdacsapatban játszottam, azonban abban az évben az egyesület nem indított felnőttcsapatot a bajnokságban, az ifi korosztályból viszont kiöregedtem, így kénytelen voltam más sportágat keresni. A lehetőség adott volt, így a helyi uszoda konditermében kezdtem emelgetni a súlyokat, bár ezt nem nevezném tudatos edzésmunkának, de a lelkesedés megvolt. Először autodidakta módon tanultam internetről, magazinokból, könyvekből, később elvégeztem egy edzői iskolát, ahol az egyik gyakorlati tanárom, Csörgő Adrienn unszolására vágtam bele a versenyzésbe.

Forrás: Facebook/Horváth András

Milyen versenyeken indultál?

Életem első versenye a Fitparádé volt 2013-ban, amit abszolút bajnokként sikerült megnyernem. Egy évvel később WBPF világbajnokságot nyertem Indiában, majd fél évre rá Európa-bajnokságot Hollandiában. Tavaly ősszel a thaiföldi vb-n sajnos nem sikerült jó helyezést elérnem, itt csak 5. lettem.

Milyen tapasztalataid vannak a versenyzésről?

A versenyzéssel kapcsolatos tapasztalataim és érzéseim meglehetősen vegyesek. Rengeteg élménnyel gazdagodtam, szép helyeken jártam, és főleg sok nagyszerű embert ismertem meg ez alatt az idő alatt, de megtapasztaltam a negatív oldalát is. Könnyű átesni a ló túloldalára, amikor már nem a sport van értünk, hanem fordítva. Célok mindig kellenek, de közben ne felejtsünk el élni! Összességében pozitívan tekintek vissza ezekre az időkre, sok mindent kaptam a sporttól, rengeteget tanultam belőle.

Forrás: Facebook/Horváth András

Most hogy néz ki egy heted: mennyit és miket edzel, hogyan tartod magad formában?

Néhány hete vállsérülést szenvedtem, részlegesen elszakad a rotátorköpeny egyik izma, így jelenleg kényszerpihenő van. Bízom benne, hogy mielőbb rendbe jön, és talán a héten már el tudom kezdeni a gyógytornát. Normál esetben, amikor nincs felkészülési időszak, heti öt súlyzós és egy kardióedzést végzek.

Mennyire figyelsz oda az étkezésedre? Miket eszel egy nap?

Egész évben diétázom, bár a kalóriákat ilyenkor nem számolom, de szerintem szükség van valamilyen rendszerre a táplálkozásban. Persze ez nem jelenti azt, hogy néha nem lehet kicsit lazítani, mert a „csalásra” is szükség van, de bizonyos korlátokon belül. Az én étrendem eléggé hasonlít egy hagyományosnak mondható testépítőétrendre, annyi különbséggel, hogy csirke helyett pulykát eszem, és kizárok minden tej- és gluténtartalmú élelmiszert.

Forrás: Richard Gyuricz

Van olyan kedvenc gyakorlatod, amit szerinted érdemes lenne a nőknek és a férfiaknak is többet végezniük?

Egyértelműen a guggolást mondanám. A férfiak hajlamosak megfeledkezni erről a gyakorlatról (sokszor a láb izmairól is), pedig ez az egyik legnagyszerűbb erőfejlesztő gyakorlat, ami az egész testet igénybe veszi. A hölgyeknek pedig egyenesen kötelező, ha formás lábakat és popsit szeretnének.

Szerinted mi a kockahas titka?

A közhiedelemmel ellentétben nem a hasizomgyakorlatok vég nélküli erőltetése, hanem a helyes táplálkozás. A kockák csak alacsony testzsír esetén látszódnak.

Forrás: Facebook/Horváth András

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

A versenyzés jelenleg nem motivál, ez az év biztosan kimarad, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő. Úgy gondoltam, hogy nyárra kicsit formába hozom magam, és felkészülök néhány fotózásra, de a sérülés miatt valószínűleg tolódik pár hetet. Hosszú távú célom egy Muscle Model-fizikum, de ehhez még szükség van pár kiló izomra és néhány évre.

Mi a gyenge pontod? Van valami, amit nem szeretsz magadon?

Igazából a mellizmon kívül semmit nem szeretek magamon, mindig elégedetlen vagyok, mindig van mit javítani. Gyenge pontnak a tricepszet mondanám, ezen kell a legtöbbet javítani.

Forrás: Facebook/Horváth András

Veled is előfordul, hogy nincs kedved edzeni? Ilyenkor hogy motiválod magad?

Olykor velem is megesik, hogy nehezebb időszakon megyek keresztül, fáradt vagyok, vagy csak épp szívesebben lennék bárhol az edzőtermen kívül. Ilyenkor arra gondolok, hogy nincs más opció, meg kell csinálni, és kész. Sosem tudhatom milyen lehetőséget zárok ki, ha valamit nem teszek meg.

Egy szénhidrátfüggő vallomása 30 nap megvonás után – Avagy így éltük túl a májusi kihívást!http://www.life.hu/ez-zsir/20160601-beszamolo-a-majusi-teljes-kiorlesu-kihivasrol.htmlNagy várakozással fogtam neki a májusi kihívásnak, azaz egy teljes hónapig semmi finomított szénhidrátot nem vehettem magamhoz. Viszlát, kedvenc sajtos pogi, au revoir kakaós csiga, do szvidanyija imádott pizzás tekercs! Ez Zsír!Origo20 dolog, amit minden huszonévesnek tudnia kell a testérőlhttp://www.life.hu/ez-zsir/20160531-20-dolog-amit-minden-huszonevesnek-tudnia-kell-a-testerol.htmlTe hányszor érezted azt tinédzserként és huszonévesként, hogy ezt meg ezt megváltoztatnál a testeden? Itt az ideje kibékülnöd önmagaddal! Íme, 20 tipp, hogy jobban érezd magad a testedben! Ez Zsír!--Kipróbáltuk: Cleopatra tornahttp://www.life.hu/ez-zsir/20160531-kiprobaltuk-cleopatra-torna-hamori-barbi-a-move-it-blondie-bloggere.htmlSoha nincs késő belekezdeni az edzésbe! Hámori Barbi, a Move it, Blondie! bloggere hétről hétre olyan mozgásformákat, edzéstípusokat mutat be, amelyekkel garantáltan csúcsformába kerülsz. Edzésre fel – ezúttal a Cleopatra torna kerül terítékre. Ez Zsír!--Piacozás felsőfokon – Így válaszd ki az egészséges alapanyagokat!http://www.life.hu/ez-zsir/20160530-a-bikinibody-gyoztese-teodora-a-piacon-jart.htmlA Life.hu nagyszájú riportere, Németh Máté a BikibiBody program győztesét, Teodórát kísérte el a piacra. Teodóra Abonyi Orsi dietetikussal válogatott az egészséges áruk között. Ez Zsír!--Sokkoló celebdiéták, amiket soha ne próbálj kihttp://www.life.hu/ez-zsir/20160527-sokkolo-celebdietak-amiket-soha-nem-probalj-ki.htmlElképesztő, mi mindenre képesek a celebek, hogy jó formába kerüljenek egy-egy szerep vagy fellépés kedvéért. Ezeket a drasztikus diétákat mi bizony senkinek nem ajánljuk. Ez Zsír!OrigoFeszes és rugalmas bőrre vágysz? Ez a titka! http://www.life.hu/ez-zsir/20160526-ez-a-feszes-es-rugalmas-bor-titka.htmlFiatal korban a bőr feszes és rugalmas, 25 éves kor után viszont csökken az üde és egészséges külsőért felelős enzim, a hilauronsav termelődése, így a bőr is öregedésnek indul. Ha azonban odafigyelsz néhány dologra, sokáig élvezheted a feszes bőrt. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.