Nyílt levél egy édesanyának, aki soha sem volt igazi anya

család anya nyílt levél kapcsolat gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az anya és gyermeke közötti kötelék az egyik legszorosabb kapocs a világon, mégis: vannak olyan családok, ahol valamilyen okból kifolyólag meggyengül ez a szál, és az, akinek a világon a legjobban kellene bennünket szeretni, eltávolodik tőlünk.

A következő levelet egy olyan olvasónk küldte, akinek kapcsolata az édesanyjával egyáltalán nem mondható felhőtlennek. Írását változtatás nélkül közöljük.

Levél egy édesanyának, aki soha sem volt igazi anya

Visszagondolva tisztán látok mindent, és iszonyat fájdalmat érzek, vagyis inkább ürességet. Ürességet, mert te sosem voltál velem, sosem támogattál, sosem voltál ott, amikor szükségem lett volna rád. Amikor kicsik voltunk te mindig csak a bátyáimmal foglalkoztál, mindig ők voltak számodra a fontosak. Én egyedül voltam, egyedül játszottam és rengeteget sírtam.

Forrás: Thinkstock

Az iskolában mindenki bántott, de te ezt nem tudtad, mert nem érdekelt téged. Persze a kötelező dolgoknál (anyák napja, karácsony, szülői értekezletek) ott álltál az első sorban, mint példás szülő.

Mindenki azt látta, hogy te milyen jó anya vagy, mennyit foglalkozol velem, holott ez csak a látszat volt. Én egyedül voltam.

Üzennél valakinek? Üzenj a Life.hu-n keresztül!

Régóta nyomja már a szívedet egy feldolgozatlan sérelem? Név nélkül, mégis őszintén le szeretnéd írni gondolataidat egy családi, munkahelyi problémával kapcsolatban? Írd meg nekünk az info@life.hu e-mail címre, és öntsd ki a szíved a Life.hu segítségével!

10 éves lehettem, mikor először felfogtam, milyen is vagy, akkor döbbentem rá, hogy reménytelen eset vagy, soha nem leszel az anyám, hiába is reménykedtem ebben a szívem mélyén.
Mindenhol azt láttam,hogy az anyukák a gyermekükkel milyen boldogok, és tini korban mindent meg tudnak beszélni.

De a mi kapcsolatunk más volt. Nem tudtál semmit rólam, hiszen nem is érdekelt téged. Amikor lázadtam, és folyton veszekedtünk, nagyon csúnya szavakkal illettél engem.

Akkor számomra te meghaltál.

Milyen anya az, aki azt mondta a lányának, hogy "Jobb lett volna, ha meg se születsz, csak egy nyűg vagy a nyakamon!" Ekkor tényleg megtört bennem valami, nem tudtam már rád anyaként tekinteni, és ami a legszörnyűbb, már sírni se tudtam miattad/érted. Valami ott véget ért.

Forrás: Thinkstock

Ezek után már nem is akarok tőled semmit, csak azt, hogy ne szólj bele többet az életembe, mert nincs jogod hozzá! Nem tartozik már rád, hogy kivel vagyok, hova megyek, és mit csinálok, igaz, eddig se nagyon érdekelt. De most megijedtél, hogy egyedül maradsz, hiszen a testvéreim már rég itt hagytak téged, mert ők hamarabb észrevették, milyen ember vagy, és hirtelen kapkodsz utánam. De tudod, már én nem akarok veled semmilyen kapcsolatot, ezt már nem lehet helyrehozni, túl késő.

Én mindent megtettem érted, a kapcsolatunkért, de belefáradtam. Sajnálom.

Nyílt levél egy férj exszeretőjéhezhttp://www.life.hu/csalad/20160531-nyilt-level-a-ferjem-volt-szeretojehez.htmlVan, aki mély depresszióba esik, van, aki dühében akár bosszúra is képes, és van, aki kiírja magából fájdalmát, ezzel is könnyítve a lelkén. A következő levél egy olyan asszonynak szól, aki egy háromgyermekes család életét dúlta fel, néhány szenvedélyes órát hozó viszony miatt. Család--Nyílt levél egy exvőlegénynek, aki a menyasszonyát egy idősebb nővel csalta meghttp://www.life.hu/csalad/20160523-nyilt-level-az-exvolegenyemnek-aki-megcsalt-egy-idosebb-novel.htmlAz alábbi levelet egy rendszeres olvasónktól kaptuk, akinek – mint írta – sokszor segítettek a „Nyílt levél” sorozatban megjelent cikkek, volt, hogy erőt tudott belőlük meríteni. Olvasónk egy igen nehéz időszakon van túl, és történetét velünk is megosztotta. Az írását változtatás nélkül közöljük. CsaládThinkstockNyílt levél egy édesanyának, aki megcsalta a férjéthttp://www.life.hu/csalad/20160517-nyilt-level-anyamnak-aki-megcsalta-apamat-es-aki-maig-nem-tudja-hogy-en-tudtam-rola.htmlTizenöt együtt töltött év, három gyerek kontra új szerelem – Nyílt levelek sorozatunkban többször is kaptunk már olyan írást, ahol a levélíró a házassága és új szerelme közti vívódásáról vallott. Most azonban egy másik aspektusból, a gyerekek szemszögéből járjuk körbe a témát. CsaládOrigoNyílt levél egy édesanyának, aki nem tudja, hogy a lányának abortusza volthttp://www.life.hu/csalad/20160429-nyilt-level-anyamnak-akinek-nem-arultam-el-hogy-abortuszom-volt.htmlMegannyi olyan élethelyzet létezhet egy nő számára, mikor a terhességi teszt két kis csíkja láttán az öröm helyett mérhetetlen kétségbeesés önti el. A terhességmegszakítás a nők személyes döntése, de az, aki ezt az utat választja, szinte minden esetben traumaként raktározza el lelke legmélyére a magzat életének kioltását, még akkor is, ha látszólag könnyedén dolgozza fel a történteket. Család--Nyílt levél a kiábrándító nőkhözhttp://www.life.hu/csalad/20160327-nyilt-level-a-kiabrandito-nokhoz-akik-nem-segitenek.htmlA 21. század embere ennyire érzéketlen lenne mások problémájára? Esetleg már egyáltalán nem tudunk megbízni a másikban? Vagy egyszerűen valamiféle női rivalizálás állhat a háttérben? Az alábbi nyílt levelet olvasónk "Kiábrándító nők" címmel küldte el nekünk, története pedig mindenki számára tanulságos lehet. Család--Nyílt levél egy felnőtt fiúhoz, aki képtelen megállni a saját lábánhttp://www.life.hu/csalad/20160204-egy-elkeseredett-edesanya-nyilt-levele-felnott-fiahoz.htmlAz alábbiakban annak az elkeseredett édesanyának a levelét közöljük, akinek a felnőtt fia még harminc éves kora után is képtelen a saját lábán megállni, és boldogulni az életben. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.