A lány, aki nemet mondott a borotvára: 19 éve nem használja

Forrás: NORTHFOTO -
lány borotva szőr testszőrzet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 19 éves egyetemi hallgató a természetesség híve, és nem hajlandó beállni a borotválkozó nők sorába. Yasmin Gasimova már jó pár hosszú távú kapcsolaton van túl, annak ellenére, hogy egy vízcsepp nem tudna akadálytalanul legördülni a testén.

Sem a borotválkozást, sem a gyantázást nem preferálja a filozófia és számítástechnika szakos egyetemi hallgató, Yasmin Gasimova. Ugyan volt olyan pasija, aki szóvá tette a csupaszság hiányát, de végül mindenki elfogadta, hogy ő nem tölti ilyesmivel az idejét.

Forrás: NORTHFOTO

„A hosszú távú kapcsolatokban a pasikat általában nem érdekelte a testszőrzet. Amikor párt keresek, akkor rendszerint egyből feltűnik, hogy én ilyen vagyok” – mondta Yasmin Gasimova. „Ettől nem érzem magam kevésbé szexinek” – tette hozzá a 19 éves egyetemi hallgató, akinek 11 évesen tűnt fel, hogy ő ráadásul sokkal szőrösebb, mint a kortársai.

Forrás: NORTHFOTO

Yasmin Gasimova szerint egyszerűen időpocsékolás a borotválás, bár bevallotta, hogy a szemöldökét ő is szedi, mert szereti az arcát csinosítani. „Próbálkoztam a gyantázással, de mindig sírva fakadtam. Nem értem, hogy miért kellene mindig kitennem magam ennek, csak azért, mert a társadalom ezt tartja normálisnak” – fejtette ki véleményét a lány, aki azért bevallotta, hogy igazán különleges alkalmakkor fog borotválkozni – írja a Daily Mail.

Forrás: NORTHFOTO

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.