Hiszem, hogy az alapötlet nem volt rossz. Repülés közvetlenül Algheróba, autóbérlés a reptéren, mihamarabbi csobbanás a Tirrén-tengerben, majd pedig a szebbnél szebb partszakaszok felfedezése tíz napon át. Ebből végül nem minden valósult meg, de ez persze semmit sem vont le a nyaralás értékéből.

Azt, hogy miért jobb ősszel nyaralni, mint nyáron, nem lehet elégszer leírni. Mivel már megy a suli, harmadannyi ember van a reptéren, mint mondjuk júliusban, kevesebben vannak a tengerpartokon is, és ha valaki szemfüles, olcsóbb ajánlatokat is kifoghat, mint a hivatalos főszezonban. (Nem beszélve arról, hogy úgyis minden kolléga augusztusban akar pihenni, így ha te szeptemberben mész, legalább nincs vita belőle.) Európa jobb sorsú országaiban pedig akár novemberig is eltarthat a nyár, így attól sem kell félned, hogy nem barnulsz le megfelelően egy kora őszi utazás során.

Costa Paradiso bámulatos öblében ilyenkor már alig lézengenek turistákForrás: Life.hu

Ha Szardíniára esik a választásod, készülj fel arra, hogy a sziget óriási. Még ha az alapterülete papíron kisebb is, mint mondjuk nálunk a Nyugat-Dunántúli régió, kizárt, hogy egy hét, vagy akár tíz nap alatt bebarangold az egészet. Legalábbis, ha szeretnél közben gyönyörködni a csodaszép tájakban, pihenni, kikapcsolódni és napozni, akkor semmiképpen se rohand végig az egészet. (Vagy maradj kint legalább egy hónapig, hogy a legtöbb apró öblöt és zegzugos kisvárost felfedezhesd, és minden finomságot végigkóstolhass, akárcsak Julia Roberts az Ízek, imák, szerelmekben.)

1. Jól válassz szállást!

Ha nem akarsz kétnaponta összepakolni és minden cuccoddal újra és újra felkerekedni, válassz olyan szállást, ami könnyen elérhető a reptérről, vagyis amelynek közelében megy autóút. Ez tényleg fontos, ugyanis a tömegközlekedés, ahogy a legtöbb mediterrán országban igencsak kaotikus, vagy van, vagy nincs, vagy jön, vagy nem, vagy nem férsz fel rá. Ha autóval szeretnéd bejárni a szigetet, fontos, hogy ne az egyik csücsökben szállj meg, mert akkor iszonyú sokat kell majd vezetned, hogy átjuss mondjuk a keletiről a nyugati partra, esetleg északról délre.

Porto Ferro mindössze 25 percre van AlgherótólForrás: Life.hu

Lehet, hogy a GPS szerint csak 100 kilométer lesz a távolság az általad kiválasztott városok között, de a rossz minőségű utak, a kacskaringós szerpentinek és a hatalmas hegyek miatt igencsak lassan fogsz haladni. Így ha nem akarsz naphosszat egy bérelt autóban csücsülni, érdemes legalább abban a régióban szállást foglalnod, amelyiket a leginkább meg szeretnéd nézni!

A Life.hu extra tippje
Ha Olaszországba vágysz, de az idődet nem csupán egy helyen töltenéd, a körutazást neked találták ki. Kalandozz a mesés Itáliában már 59.900 Ft/ fő / 3 éjtől.

2. Válassz jó kocsit!

Ha nem akarsz kockáztatni a közösségi közlekedéssel, még Magyarországról intézd el a reptéri autóbérlést! Ha módodban áll, ne "mini" kategóriás verdát válassz, mert ugyan ez lesz a legolcsóbb, valamint csajos és aranyos is, de egy nagyobb emelkedőt csak köhögve tudsz majd megmászni vele.

Capo Caccia: Ahol lemész, ott fel is kell jönnödForrás: Life.hu

Szardínián, amint lekanyarodsz a főútról egy ámulatba ejtő strand irányába, a legtöbb esetben először fel kell menned egy kisebb dombra. Aztán szépen leereszkedsz a másik oldalán, és ha szerencséd van, telepítettek az út végére parkolót. Mert, ahogyan az a térképen is látszik, az utaknak egyszer csak végük van, és még az is megeshet, hogy nincs helyed megfordulni, akkor pedig marad a lejtőn felfelé való tolatás 1.3-as motorral. Na, az tényleg nem annyira vicces! (Ha bizalmatlan vagy az autóbérlést illetően, válassz olyan céget, amelynek van magyarországi képviselete, így ha bármi probléma lenne utólag, itthon, személyesen is eljárhatsz az ügyedben!)

3. Akkor tankolj, ha embert látsz!

Különböző utazóblogok ugyan azt javasolják, hogy tankolj magadnak, ha ugyanis a személyzet teszi ezt meg helyetted, drágább lehet a benzin. Itt pár centes eltérésekről lehet szó, ha azonban egyedül próbálod megoldani a dolgot, sokkal rosszabbul járhatsz.

A legtöbb töltőállomásnál ugyanis a szieszta idejében nincs benzinkutas, és előfordulhat olyan is, ahol egyáltalán nincs ember, még a boltban sem. Helyettük automaták vannak kihelyezve, melyek sok esetben kizárólag olaszul tudnak. Ki van írva, mennyibe kerül egy liter üzemanyag (körülbelül 1,4 euró), de ehhez tudnod kell, mekkora a kocsid tankja, és azt is, hogy pontosan hány liter benzinre van szükséged.

Ha nagyon amatőrnek tűnik a gépezet, csak annyi pénz dobj be, amennyit tényleg bele fogsz tankolni az autóba, mert egyáltalán nem biztos, hogy a szerkezet visszaad! Bankkártyás fizetésnél pedig előre zárolnak egy bizonyos összeget, (mondjuk 100 eurót), de ha leállítod 10 liter után, akkor nyilván annak az árát fogják csak levonni. De te erre már csak a szálláson jössz rá, amikor lesz wifid és ellenőrizni tudod az egyenlegedet. Szóval ez tényleg maga a pokol.

Spiaggia di Rena MaioriForrás: Life.hu

4. Ne sajnáld a pénzt parkolásra!

Ha már órák óta autózol egy csodás partszakasz felé, megküzdöttél az előtte lévő dombbal és már látod a mennyei strandot, ne azért fordulj vissza, mert az út végén elkérnek 6 eurót a parkolásért. Ez ugyanis a legjobb, ami történhet veled, hiszen normális helyre le tudod rakni a kocsid, és egész nap gondtalanul pihenhetsz.

Stintinóban, vagyis a Spiaggia la Pelosán 7,5 euró a parkolás, de minden pénzt megérForrás: Life.hu

Nyugi, nem kell mindenhol fizetni, de az északi, észak-keleti régióban és a Costa Smeralda partjainál bizony jellemzők a fizetős parkolók. Hidd el, az a rosszabb, ha csak parkolóóra van kirakva, mert akkor időnként vissza kell sétálnod a partról, hogy bedobj még néhány eurót, és drágábbra is jön ki úgy, mint egy előre váltott napijegy esetében.

A kevésbé ismert, eldugott partoknál egyébként ingyenesen megállhatsz.

Santa Teresa Gallura parkolója is fizetős, de mindenképpen érdemes megnézniForrás: Life.hu

5. Néha tedd le az autót!

Ha csak olyan partokat választasz ki, ahová kocsival lehet eljutni, lemaradhatsz azokról a káprázatos helyekről, melyek távolabb esnek az országúttól, csendesebbek, és amelyeket sokszor csak gyalogosan lehet elérni. Ne fordulj vissza, ha azt látod, egyszer csak nincs tovább az út, mindig nézd meg, hová mennek a helyiek, illetve a napernyőkkel felszerelt nyaralók!

Costa Paradisóhoz például ezt a szilkás, keskeny ösvény vezetForrás: Life.hu

Hagyd nyugodtan az út mentén a kocsid, és fedezz fel a neves turistacélpontok helyett inkább kisebb, de pompázatos, elrejtett helyeket! Mert ha egyszer a lábaddal mászod meg az öböl előtti hegyet, hihetetlen csodákat találhatsz a másik oldalán.

Costa ParadisoForrás: Life.hu