Ezeket a színeket fogjuk imádni 2017 tavaszán

színek enteriőr otthon pantone lakberendezés lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Pantone Intézet idén sem tétlenkedett, néhány napja már ki is adta az első színügyi előrejelzését a jövő évre vonatkozóan. Úgy, mint egy évvel ezelőtt, most is megvárták a New York-i divathét végét, a látottak alapján pedig megjósolták, milyen színekért fogunk rajongani 2017 tavaszán. 

Igazán feltűnő és vibráló árnyalatokat választottak ki, amikre kár lenne még fél évet várni... Mutatjuk, hogyan használhatod őket már most is az otthonodban!

A Pantone Intézet úgy döntött, hogy jövő tavaszra 10 különleges árnyalatot dob majd be a köztudatba, amelyek közül jó néhányat a természet inspirált. Hogy miként is választották ki ezeket a színeket?

Leatrice Eiseman, a Pantone Intézet ügyvezető igazgatója így válaszolt a Women's Wear Daily magazin által feltett kérdésre: „Egyszerűen csak ránéztünk különböző színű dolgokra, és feltettük magunknak a kérdést, vajon ebbe vagy abba az árnyalatba beleszeretnének-e az emberek. A választásban az is közrejátszott, hogy most egy átmeneti évszak színeit kellett megtalálnunk úgy, hogy ne csak a szezon tipikus árnyalatait használjuk.”

Az alábbiakban kiválogattuk az öt kedvenc árnyalatunkat a Pantone tízes listájából. Te melyiket tudnád elképzelni otthonodban?

Kale

A Kale nevezetű szín értelemszerűen a kale vagy fodros kel nevű leveles zöldségre utal.

Forrás: Dreamstime

Niagara

Ezt a farmerkéket Niagarának nevezték el, és a Pantone Intézet szerint a kollekció egyik vezető árnyalata.

Forrás: Dreamstime

Kankalinsárga

Ez a napfényes sárga kétségkívül az egyik legvidámabb szín az összeállításban, felhőtlen boldogságot sugároz.

Forrás: Dreamstime

Paradicsomi sziget

Számunkra első ránézésre egyértelmű volt, miért is kapta nevét ez a világoskék-árnyalat. Mintha csak a Jón-tenger kristálytiszta hullámaira tekintene az ember egy eldugott paradicsomi kis szigetről.

Forrás: Dreamstime

Láng

Ez a bájos korallszín első pillantásra magával ragadja az embert.

Forrás: Dreamstime

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.