Újra szárnyakat kaptak a legdögösebb testű modellek

modell kifutó Victoria's Secret show
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén Párizsban rendezték meg az év köztudottan legnagyobb show-ját, ahol a modellvilág krémje mutatja be a Victoria's Secret álomszép fehérneműit. Nézzük, hogy sikerült az idei bemutató!

Az Victoria's Secret show-k legnagyobb durranása minden évben a Fantasy Bra, amit ezúttal Jasmine Tookes viselhetett. Csak ezen a melltartón 700 órát dolgoztak, kizárólag kézimunkával készült. A darabot Eddie Borgo készítette, egy 18 karátos arany vázra illesztették rá a 450 karátnyi, mintegy 9 ezer darab gyémántot és smaragdot. A melltartó értéke így 3 millió dollárra rúg, vagyis közel 900 millió forint.

Jasmine Tookes Forrás: AFP/Julien M. Hekimian

Az este másik nagyon várt fehérneműjét Josephine Skriver viselte, ami 450 ezer Swarovski kristály felhasználásával készült. A két cég együttmőködése több mint egy évtizede tart, így nem is csoda, hogy a végeredmény egy profin kivitelezett káprázatos fehérnemű lett. A hírek szerint egyébként 80 körül volt azoknak a fehérnemáknek a száma, ami Swarovski kristályoktól csillogott.

Josephine Skriver Forrás: AFP/Martin Bureau

Rengeteg újonc került idén a "nagy öregek" mellé. Közöttük kétség kívül Gigi Hadid húga, Bella volt a legjobban várt angyal a kifutón.

Bella Hadid Forrás: AFP/Julien M. Hekimian

Alessandra Ambrosio és Adriana Lima kapcsán már tavaly felmerült, hogy többet nem lépnek fel Victoria's Secret show-n. Ezen egyébként annyira nem is csodálkoztunk volna, hiszen több, mint 10 éve ott vannak már az angyalok között, most viszont kiderült, hogy az egész csak pletyka volt.

Alessandra Ambrosio Forrás: AFP/Julien M. Hekimian
Adriana Lima Forrás: AFP/Julien M. Hekimian

Ahogy mindig, a csillogás, a vadság, a jelmezszerűség vitte el a show-t.

Elsa Hosk Forrás: AFP/Martin Bureau
Gigi Hadid Forrás: AFP/Martin Bureau

Martha Hunt Forrás: AFP/Martin Bureau

Taylor Hill Forrás: AFP/Julien M. Hekimian
Devon Windsor Forrás: AFP/Julien M. Hekimian
Gigi Hadid Forrás: AFP/Julien M. Hekimian
Kendall Jenner Forrás: AFP/Julien M. Hekimian
Georgia Fowler Forrás: AFP/Martin Bureau
Romee Strijd Forrás: AFP/Julien M. Hekimian

Az este fellépői Lady Gaga, Bruno Mars és a The Weeknd voltak. Lady Gaga hozta a káprázatos és extrém stílusát.

Lady Gaga Forrás: AFP/Martin Bureau
Lady Gaga Forrás: AFP/Julien M. Hekimian
/1612/Pik_n2016121102050

Így készültek a Victorias Secret angyalok a show-ra Párizsban

Szerda este Párizs adott otthont az éves fehérneműbemutatónak, ahol bizony mindenki ott volt, aki számít: mutatjuk is, hogy zajlottak az események a kulisszák mögött.
Kényeztető szépségajándékok karácsonyrahttp://www.life.hu/trend/20161130-a-legjobb-karacsonyi-ajandekok-a-szepsegapolas-szerelmeseinek.htmlHa eddig unalmas ajándéknak gondoltad a szépségápolási termékeket, akkor most biztosan meg fog változni a véleményed! A nők számára egy kis kényeztetéssel megfűszerezett énidő mindig nagy ajándék. Mindehhez már csak jó minőségű termékekre van szükség, amivel igazán jó élmény lesz a szépségápolási rituálé. TrendThinkstockA 10 legdögösebb sztár a Harry Potter-univerzumbólhttp://www.life.hu/trend/20161128-a-harry-potter-univerzum-10-legdogosebb-sztarja.htmlA legendás állatok és megfigyelésük amellett, hogy 75 millió dolláros (22 milliárd forintos) jegyeladással került az észak-amerikai kasszasikerlista csúcsára, számos új szereplővel bővítette az amúgy sem kicsi Harry Potter-univerzumot. Nézzük, kik a legdögösebb szereplők, akik helyet kaptak a varázslóvilágban. TrendOrigoFogalmad sincs, hogyan állj neki a sminkelésnek? 10 tipp teljesen kezdőknekhttp://www.life.hu/trend/20161123-10-sminktipp-teljesen-kezdoknek.htmlA smink az önkifejezés egyik eszköze. Kiemelheted az arcod legszebb vonásait, ami által magabiztosabb lehetsz. Sokan hiába szeretnének sminkelni, túlságosan bizonytalanok, vagy tanácstalanok abban, hogyan is kezdjenek hozzá. Trend--Három ízlésficamos Kardashian a vörös szőnyegen – Heti stílusmustrahttp://www.life.hu/trend/20161125-heti-stilusmustra-szerepel-benne-eva-longoria-penelope-cruz-nicole-scherzinger.htmlA sikk és a csillogás ezen a héten mindent vitt, de a combvillantásból és a közönséges darabokból sem volt hiány. Mutatjuk a hét legmeghatározóbb darabjait a vörös szőnyegről. Trend--Múltidézés: a legdurvább és legdögösebb szettek a Comet-díjátadókrólhttp://www.life.hu/trend/20161124-a-legdogosebb-es-a-legdurvabb-szettek-a-comet-dijatadokrol.htmlA tavalyi kimaradás után idén újra megtartják a Comet-díjátadót, ráadásul már nem csak a zenei élet legjobbjait díjazzák: humoristák, közösségimédia-sztárok és színészek is vannak a jelöltek között. Habár új irányt vett a díjátadó, azért érdemes felidézni az eddigi Cometek legmeghatározóbb ruháit. TrendOrigoExtrém ruhákból nem volt hiány - Stílusmustra a Comet vörös szőnyegérőlhttp://www.life.hu/trend/20161126-ruhamustra-a-2016os-comet-dijatadorol.htmlMeglepő outfitekből nem volt hiány a péntek esti Comet díjátadón, de csodás összeállításokban is gyönyörködhettünk. Íme, a legemlékezetesebb darabok a vörös szőnyegről! TrendFotó: Polyák Attila - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.