Edvin Marton és felesége végre bepótolták a 8 éve elmaradt nászutukat. Ez idő alatt sok mindenről beszélgettek, például a gyerekvállalásról is. 

Edvin Marton és felesége 8 év után mentek nászútra, ugyanis az esküvőjük idején Adrienn terhes volt az első gyermekükkel. Ám most, hogy Maxi már 7, Nono pedig 6 éves, megtehették, hogy egy kicsit elvonulnak kettesben a világ elől.

Az utazás kissé viharosan indult, ugyanis a mézes hetekre kiválasztott thai szigetet elöntötte a víz, ezért menet közben kellett másik úticél után nézni. Végül a Maldív-szigeteket választották, de sajnos a poggyászuk is elkeveredett, így elég kevés felszereléssel indultak neki a pihenésnek.

Edvin Martonék szeretnének még egy kislánytForrás: Facebook/Edvin Marton

Ennek ellenére nagyon jól érezték magukat, élvezték, hogy kicsit kettesben lehettek. Adrienn bevallása szerint a hétköznapokban is azon dolgoznak, hogy a kapcsolatuk egyre jobb és jobb legyen.

"Ügyelünk arra Edvinnel, hogy kellő idő jusson a kapcsolatunkra. Fontos a szenvedély, az intimitás, és hogy ugyanúgy szeressük egymást, mint a legelején" - nyilatkozta a Story Magazinnak.

A csinos feleség szerint az is fontos, hogy két gyermek után is vonzónak tartsa a férje, ennek érdekében mindent meg is tesz.

A nászút során azt is megbeszélték, hogy biztosan lesz még egy gyermekük, és ha ők dönthetnének, akkor kislányt választanának.