Visszatértek az egykori lakók a fukusimai atomkatasztrófa helyszíneire

fotósorozat otthon atomkatasztrófa evakuálás Fukusima
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csernobil óta nem történt olyan pusztító nukleáris katasztrófa, mint 2011 márciusában Fukusimában, Japánban. Az atombaleset miatt több mint 100 000 embert kellett kitelepíteni otthonából. Carlos Ayesta és Guillaume Bression fotóriporterek öt évvel a katasztrófa után néhány egykori lakóval együtt ellátogattak az evakuált településekre, hogy egy különleges fotósorozattal emlékezzenek meg a történtekről.

2011. március 11-én földrengés és cunami sújtotta Japán keleti partvidékét, a Tóhoku régiót. A mérések szerint ez volt a Japánban valaha bekövetkezett legnagyobb földrengés, a cunami pedig 10 méteres hullámokkal végzett hatalmas pusztítást. A földrengés és a cunami romboló hatásai súlyos nukleáris üzemzavarok és -balesetek sorozatát is elindították a közeli atomerőműben.

A Fukusima Daiicsi atomerőmű négy reaktorblokkja károsodott, az erőműből nagy mennyiségben jutottak ki radioaktív anyagok. A levegő, a talaj, valamint a talaj- és tengervíz is szennyeződött, a környékbeli lakosságot kitelepítették. A kitelepített lakosok anno még abban a tudatban hagyták el otthonaikat, hogy rövid időn belül visszaköltözhetnek. Ez azonban nem így történt, a települések mára szellemvárossá váltak. Az evakuált lakosok a háziállataikat sorsukra hagyták, gondozás híján sok állat szomjan, illetve éhen halt az evakuációs zónákban, de rengeteg kutya, macska és szarvasmarha is sokáig kóborolt szabadon a térségben.

Forrás: fukushima-nogozone.com

Bression és Ayesta fotóriporterek a fotósorozattal arra a kérdésre szeretettek volna választ kapni, hogy vajon az egykori lakók gondolnak-e arra, hogy valaha is visszaköltözzenek egykori otthonaikba. A képeket az evakuált, mára már szellemvárossá vált településeken készítették: jártak Futabában, Okumában, Namie-ben, Iitatében, Tomioka Narahában, Odakában és Kavaucsiben is. A képek szereplőit, az egykori lakókat arra kérték, hogy úgy viselkedjenek a helyszíneken, mintha mindennapjaikat még mindig ott töltenék.

A fotóriporterek nem aggódtak a sugárveszély miatt, mivel nem töltöttek egyszerre sok időt a szellemvárosokban, a fotózások csak néhány hétig tartottak.

"Nem vagyunk atomerőmű-ellenesek, csak be szerettük volna mutatni egy ilyen katasztrófa következményeit és azokat a veszélyeket, amikkel mindenkinek számolnia kell" – nyilatkozta Bression.

/1703/A_fuk2017316151950

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.