„Én érted feladtam mindent!" – mondják majd évek múlva azok, akik nem mernek némiképp önzők, tudatosak lenni. Azok, akik fényárban úszó áldozatként élik meg a világ legtermészetesebb szerepét; az anyaságot. Ők azok, akik mindig a gyermek rendelkezésére állnak, akik félredobnak bármit - leginkább önmagukat -, ha a gyerekről van szó. Ismerd meg az anyaság mögé bújó önértékelési gondokkal küzdő nőket és segíts nekik!

Az anya, aki megvonta magától az alapvető szépségápolási cikkeket csak, hogy az egyetlen gyermekének mindene meglegyen. Az anya, aki sosem ment el este a barátaival lazítani, nehogy az éjjel felébredő csemete egy percre is megérezze a hiányát. Az anya, aki megdöntötte az egymás utáni játszóterezős napok számát, pedig legbelül vágyott volna egy kis otthoni lazításra. Az anya, aki önmaga igényeit háttérbe szorítva nevelte fel gyermekét. Az anya, akiből egyszer előtörnek az elnyomott vágyak és a vissza nem kapott szívességek. Ő az, aki önmagát csupán anyaként definiálja; hiába dolgozik, hiába lehetne ő is egy társaság szerves része, életében mindent felülír, hogy gyereke született. Az ő életében is eljön majd az a pont, amikor bizony a rengeteg elfojtottság előtör;
Én mindent megadtam neked... és Te így hálálod meg?Egy gyerektől ne várjunk hálát. Ez a legnagyobb szülői hiba, amit elkövethetünk. A parányi kisember önző, nagyon. Egy gyerek nem fogja megköszönni, hogy az ágya mellett virrasztottunk, mikor beteg volt, sem azt, hogy éjjel megvarrtuk neki a hőn áhított jelmezt az ovis farsangra. Ezek számára természetesek, mert mi azzá tesszük. Így, emiatt nem fog engedelmesebben viselkedni tizenévesként, se gyakrabban levinni a szemetet. Ez a befektetés egyszerűen nem éri meg, ez a fajta önfeladás és önfeláldozás sosem lesz kifizetődő.

Az anya, aki megdöntötte az egymás utáni játszóterezős napok számátForrás: Thinkstock

Fogalmazzunk nyíltan;nem az átlag anyákra gondolunk, akik tele vannak kétségekkel, hogy jók-e. Nem. Az anyaság oltárán önmagukat feláldozó nők teljesen biztosak abban, hogy náluk nincs jobb, ők a tökéletesek, mindig mindent megtesznek azért, hogy gyermekük jól érezze magát, boldog legyen és szeressék őt. Csak épp azt felejtik el, hogy az anyaság egy szerep a sok közül, ami teljessé tesz egy nőt. Egy szülőnek nem feladata alárendelni magát gyermekének – ahogy fölérendelni sem szabad. Már a nagy gondolkodó, Arisztotelész is erényként fogalmazta meg az arany középutat, mint a hosszú távú siker kulcsát. Minden szülő célja ez kell legyen; nem a gyermek pillanatnyi elégedettsége, hanem a megalapozott felnőttkora.

A gyermek figyel, viselkedésünkkel, reakcióinkkal, életvitelünket adjuk neki a legtöbb útravalót. Egy fiú anyjához hasonló párt keres magának; valóban azt akarjuk, hogy egy önmagát háttérbe szorító nőt válasszon? Egy lány számára pedig a nemhez igazodás időszakában anyja lesz a legfőbb példa; olyan nőként akarjuk látni, akinek nem fontosak a vágyai? Az önfeláldozó anyák ilyen gyermekeket nevelnek.

Egy fiú anyjához hasonló párt keres magánakForrás: Thinkstock

Magadra ismertél?

Az égvilágon nem lesz semmi baja a gyereknek, ha időnként apára vagy a nagyszülőkre bízod és elmész a barátnőiddel találkozni, netán szombatonként kivonod magad a családi életből és visszaülsz az iskolapadba. Hidd el egy csemete sem fog emiatt reklamálni, ha a negyedik baba helyett, kicsit magadra is gondolsz, és elmész fodrászhoz, veszel egy-két új ruhát. Nem attól leszel jó anya, hogy erődön felül teljesítesz. Jó anya az, aki minőségi időt tölt gyermekével. Erre pedig –akár mennyire is közhely -, de csak egy kiegyensúlyozott ember képes. Érjen több behatás, szerezz tapasztalatot a gyermeked nélkül is a világban, tölts időd nélküle is. Gondolj időnként túl az anyaságon, hisz előtte is volt életed, és hidd el, a kirepülés után is lesz.

Bármikor változtathatsz, sosincs késő – bár ez minél később következik be, a gyerek annál nehezebben fogja viselni; mi lett a lábtörlő anyámból, csak nem képzeli magát autonóm lénynek? Szeretnéd, hogy felnőttként gyermeked tisztelje önmagát? Akkor mutass példát és tiszteld magad annyira, hogy nem áldozod fel az életed!

Mi lett a lábtörlő anyámból, csak nem képzeli magát autonóm lénynek?Forrás: Thinkstock

Nem célunk persze pálcát törni senki feje felett – habár az előzőekből úgy is tűnhet. Minden szülő, minden anya a tőle telhető legjobban próbálja nevelni gyermekeit – legalábbis próbáljuk ezt hinni. Vannak azok, akiknek ez nehezebben megy, mások ösztönösen érzik, de akadnak olyanok is, akiknél az anyaság egyfajta öncélú, önigazoló motívummá formálódik. Az esetek többségében a saját szülői példa, vagy önértékelési gondok állnak a háttérben - így például a külső nyomás és a tökéletes anya példázata is komolyan képes belekényszeríteni őket ebbe az egészségtelen szerepbe. Mindkettőből ki lehet lépni, csupán felismerés kell hozzá. Persze azt se szabad elfelejteni, hogy sok anya hosszú éveket vár a babára, akinek aztán egyfajta áldoztaként felajánlják életüket. De az okok hiába is ártatlanok vagy épp meghatóan szépek, a lényegen nem változtatnak; Mindenki anya megérdemli, hogy legyen önálló élete is, egy pszichésen egészséges gyermek számára ez pedig elengedhetetlenül fontos.

Forrás: Vépy Viktória
Vépy Viktória pszichológus véleménye

Mindennek megvan a biológiai szempontból vett előnye. A gyermekvállalás iránti vágy, a kötődés, a biztonságra való törekvés mind a következő generáció felnövekedésének zálogaként jelennek meg. Mégis, amennyiben a gondoskodás szándéka öncélúvá válik, könnyen egyéni problémák, vagy családi konfliktusok forrását jelentheti.

Az anyai és apai szerep kialakítása és gyakorlása során nem csupán a szülői minta hat ránk, hanem a környezetünkben megélt vélt vagy valós elvárások, társadalmi normák is, olykor komoly szerepkonfliktust okozva az egyénben, vagy összeütközést a hozzátartozókkal. Az egyensúly megtalálása közel sem egyszerű feladat.

A gyermekvállalás nem célja a felnőtté válás folyamatának, hanem lehetséges következménye. Tiszteletben kell tartani az egyéni döntés szabadságát abban a tekintetben, ki milyen mélységben éli meg a szülői szerepét mindaddig, míg ezzel nem veszélyezteti a gyermek egészséges fejlődéshez való jogát.