Jonathan Kubben hivatásos világutazó lett: Fotók!

fotók Jonathan Kubben világutazó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ez a férfi megtette azt, amiről sokan még álmodni sem mernek: csapot-papot ott hagyott, és követni kezdte a vágyait. Azóta már hatalmas követőtábora van, és láthatóan majd kicsattan a boldogságtól.

Jonathan Kubben Quiñonez 2016 márciusában úgy döntött, hogy felmond a munkahelyén és eladja az autóját. A férfi addig Brüsszelben dolgozott, de megunta az addigi életét, valami másra vágyott. A kocsiért kapott pénzből vett egy repjegyet Kubába, ám az utazásról elfelejette tájékoztatni az édesanyját, aki rendkívül aggódott miatta.

Azóta már több, mint egy 1 év eltelt, és Jonathan egy vidám kis mozgalmat hozott létre, hiszen minden helyről, ahol csak megfordul, készít egy képet az édesanyjának: "Mom, I'm fine" - ezt a feliratot láthatjuk a világ legszebb tájaival egy képen, a szöveg pedig azt jelenti, hogy Anya, jól vagyok.

A vagány srácnak már rengeteg rajongója van, több, mint 200 ezer ember követi az Instagram oldalát. Nem csoda, hiszen nagyon kevesen merik megtenni azt, amit Jonathan megtett, nem is beszélve a nem mindennapi humorérzékéről. Ráadásul emellé olyan helyeken jár, amelyekről sokan álmodni sem mernek.

/1706/Jonat2017623142610

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.