Megszületett Nikki Reed és Ian Somerhalder kisbabája

Forrás: AFP/Jason Merritt -
kisbaba Nikki Reed Ian Somerhalder
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nikki Reed és Ian Somerhalder bizonyára majd kicsattan a boldogságtól, hiszen megszületett a kislányuk.

Ahogy azt már megírtuk, Nikki Reed és Ian Somerhalder májusban jelentették be, hogy érkezik hozzájuk a gólya, azóta pedig izgatottan várták, hogy teljenek a hetek, és végre kezükbe tarthassák a kisbabájukat. A sztárpár 2015 nyarán mondta ki a boldogító igent, és azóta is teljes gőzerővel imádják egymást.

Megszületett a Vámpírnaplók és az Alkonyat sztárjainak első csemetéje Forrás: AFP/Jason Merritt

Most pedig családdá váltak, ugyanis július 25-én megszületett a kislányuk, aki a Bodhi Soleil nevet kapta. A színésznő elárulta, hogy az első heteket kizárólag hárman töltik, nem fogadnak látogatókat és még a telefonjaikat is kikapcsolják.

"Sosem kapjuk vissza az első 30 napot, ezért szeretnénk megélni minden értékes pillanatot."

Az első egy hónap után azonban visszatérnek a hétköznapi életbe, és nyilvánosság előtt is láthatjuk majd őket - írta meg a TheSun.

Less bele Ian Somerhalder és Nikki Reed esküvői videójába!

Romantikus felvételt osztott meg a nagy napról Nikki Reed. Le sem tagadhatnánk, hogy a 38 éves színésszel rajongásig imádják egymást. Íme néhány momentum a sztáresküvőből: Videó!

Megölte az 5 éves kislányt, majd kártérítést kért a gyilkos (18+)http://www.life.hu/csalad/20170810-megolte-az-5-eves-kislanyt-majd-kesobb-karteritest-kert-a-gyilkos-18.htmlApril Jones 2012. október 1-én, este tűnt el, amikor biciklijével a walesi Machynlleth-i Bryn-y-Gog otthonának kertjében játszott. A nyomozók gyorsan elindították a brit rendőrség történetének addigi legnagyobb keresését; mely közel 110 négyzetkilométeres területen 6 hónapon át tartott. CsaládOrigoSzabó Zsófinak kisfia leszhttp://www.life.hu/csalad/20170811-kisfiut-var-szabo-zsofi.htmlPár hete tudatta a nagyvilággal Szabó Zsófi, hogy kisbabát vár, de akkor még nem árulta el, hogy kisfiú vagy kislány érkezik a családba. Most ez is kiderült!CsaládOrigoA nemi erőszak igazából a férfi jogának érvényesítése - van, aki így véli!http://www.life.hu/csalad/20170809-a-nemi-eroszak-igazabol-a-ferfi-joganak-ervenyesitese.htmlAz Copfhúzás ártalmatlanságáról szóló blogbejegyzésben, Mérő Vera egy interjú kapcsán ír a nemi erőszak kultúrájáról, a zaklatásról és a catcallingról. Az írás sok kérdést felvet, többet meg is válaszol, ám, ami megdöbbentő, felháborító, de végeredményben mélységesen elszomorító, az az egyik hozzászólás. CsaládThinkstockÍgy növekszik Szabó Zsófi pocakja: Fotó! http://www.life.hu/csalad/20170810-szabo-zsofi-pocakja-tunderien-novekszik.htmlSzabó Zsófi hasa napról napra egyre kerekebb. Így néz ki most a híres kismama: Fotó! Család--Völgyesi Gabi gyakran összeveszett az anyósávalhttp://www.life.hu/csalad/20170810-gyakran-osszeveszett-az-anyosaval-volgyesi-gabi.htmlVölgyesi Gabi és anyósa nehezen találták meg a közös hangot, de mostanra sikerült jó viszonyt kialakítaniuk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének vitáik: gyakran kiborul az anyósára. Család--Összeköltözött kedvesével R. Kárpáti Péterhttp://www.life.hu/csalad/20170809-osszekoltozott-parjaval-r-karpati-peter.htmlA Barátok közt egykori színésze, lezárta a válást, és a legénylakásától is megszabadult, hogy kedvesével kezdjen új életét. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.