Évről évre elkészül a legjobban fizetett modellek listája. Az előző évekhez képest hatalmas változás állt be az élversenyzők körében: 15 év után ugyanis letaszították a trónról Gisele Bündchent.

A tavalyi listához képest idén három ember maradt ki a top 10-ből. Candice Swanepoel, Miranda Kerr, illetve Cara Delevingne, amin nem is lepődtünk meg, hiszen ő manapság inkább filmes karrierjére koncentrált, így kevesebb felkérésnek tett eleget modellként. Helyettük jött Chrissy Teigen és Bella Hadid, ami szintén nem meglepő, a harmadik név viszont Ashley Graham, a világ vezető plus size modellje. Az ő ilyen szintű feltörése hatalmas öröm, hiszen a pozitív testkép, az önelfogadás egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő szószólója.

10. Ashley Graham, 5,5 millió dollár

2015-ben szavaztuk meg az év egyik divatikonjának Ashley Grahamet. Ő az a plus size modell, aki sok-sok területen utat tört, és bebizonyította, hogy nemcsak a nádszálvékony lányoknak van helye a divatszakmában. Ő volt például az első plus size modell a híres Sports Illustrated magazinban és az első, aki a New York-i divathéten kifutóra lépett. Idei bevételét többek között saját ruhamárkájának köszönheti.

Ashley GrahamForrás: Maxim

9. Bella Hadid, 6 milló dollár

Bellát 2016-ban szavaztuk meg divatikonnak. Eredetileg sportolói pályára készült, de a Lyme-kór miatt erről le kellett mondania, így testvére, Gigi Hadid nyomdokait követve ő is a modellpályát választotta. Idén másodszor lett Victoria's Secret angyal, de nemcsak a fehérneműcég, más világmárkák is imádják a fiatal lányt. A vagyon legnagyobb részét a szponzorált Instagram-posztoknak köszönheti, amire olyan márkák kérték fel, mint a Nike és a Dior. Azzal, hogy Bella bekerült a top 10-be idén először szerepel testvérpár ezen a listán.

Bella HadidForrás: Youtube

8. Liu Wen, 6,5 millió dollár

A 29 éves modell az első ázsiai származású, aki felkerült a top 10-es listára. De nemcsak ebben volt első: ő volt az első ázsiai modell, aki az Estée Lauder arca lett, az első kínai, aki Victoria's Secret angyal lett, és az első kínai modell az amerikai Vogue címlapján. A New Yorkban élő modell 2013 óta stabilan tartja a helyét a legjobbak között. 

Liu WenForrás: GQ Magazine

7. Karlie Kloss, 9 millió dollár

Tavaly 10 millió dollárral a 4. helyet csípte meg, most azonban többen is elé tudtak férkőzni, pedig ebben az évben a Victoria's Secret angyalok közé is visszatért. Ezen kívül az Adidas és a Swarovski kampányaiban is szerepelt. A modell egyébként a társadalmi szerepvállalást is fontosnak tartja, alapított egy szervezetet, ami két hetes nyári táborokat szervez 13-18 éves lányoknak, ahol programozást tanulhatnak.  

Karlie KlossForrás: Swarovski

6. Rosie Huntington-Whiteley, 9,5 millió dollár

Az elmúlt években a legtöbb pénzt a Marks&Spencerrel közös kampányból kereste. A brit divatcégnek fehérnemű-kollekciót tervezett, majd saját nevével fémjelzett parfümöket és kozmetikumokat is piacra dobtak.

Rosie Huntington-WhiteleyForrás: Giphy

5. Gigi Hadid, 9,5 millió dollár

Testvéréhez hasonlóan bevételei egy részét a szponzorált Instagram-posztoknak köszönheti, a fiatal modellnek ugyanis közel 37 millió követője van. A másik komoly bevételi forrása a nemrég piacra dobott, Maybellinnel közös sminkkollekciójából származik.

Gigi HadidForrás: Sport Illustrated

4. Adriana Lima, 10,5 millió dollár

Adriana Lima 2000 óta Victoria's Secret angyal: ilyen hosszú közreműködésre még nem volt példa a fehérneműcég és egy modell között. Adriana Lima többek között a Sportmax nevű márkának és a Marc Jacobs parfümöknek is az arca. 

Adriana LimaForrás: Giphy

3. Chrissy Teigen, 13,5 millió dollár

John Legend imádandó felesége először került fel a listára. A kifutón ugyan régen láthattuk a modellt, hiszen manapság az anyaság köti le minden idejét. Ezt a hatalmas összeget különböző hirdetéseknek köszönheti: az egészséges élelmiszerekről híres Vita Coco és Smirnoff nevű márkák is fizetett neki a kampányokért.

Chrissy TeigenForrás: Instagram/Chrissy Teigen/Sports Illustrated

2. Gisele Bündchen, 17,5 millió dollár

Az örök első, a legtöbbet foglalkoztatott modell 15 év után szorult a második helyre. A kétgyermekes anyuka karrierje során több mint 1200 címlapon szerepelt, és habár a kifutókról már visszavonult, különböző kampányokban még most is szerepel. 

Giselle BündchenForrás: Youtube

1. Kendall Jenner, 22 millió dollár

A 22 éves modell az Instagram királynője. 85 millió követője van, ami nagyrészt persze annak köszönhető, hogy a Kardashian-családba született. A kifutós szereplések mellett az Estée Lauder, az Adidas és a La Perla arcaként keres dollár milliókat. Ezen kívül a Keeping Up With The Kardashians reality miatt is plusz bevételei vannak, illetve testvérével, Kylie-val közös divatmárkát indítottak néhány évvel ezelőtt. 

Kendall JennerForrás: Vogue