A gőztisztítóról mindig azt hallottam, hogy szuper kis eszköz, szinte minden felületen alkalmazható, gyakorlatilag nem hiányozhat egy háztartásból sem. Kisgyerekek mellé külön ajánlják, mivel 100-nál magasabb hőfokon dolgozik, amivel mindenféle antibakteriális szer nélkül fertőtleníti a felületeket. Nos, nézzük meg mi igaz és mi nem az interneten és a fejekben lévő információkból.

A legnagyobb előnye, hogy a forró gőznek köszönhetően nem kellenek vegyszerek ahhoz, hogy valódi tisztaságot varázsoljunk. De a porszívóval, portöltővel és a felmosóval szemben, ezt sose adjuk gyermek kezébe, ugyanis használatához nagy körültekintés javallott. A legjobb, ha a gyerekeket és a háziállatokat a takarítás alatt egy másik helyiségbe csoportosítod, hogy még véletlenül se történhessen a forró gőz miatt baleset.

Kicsit vagy nagyot?  

Ez az első szempont, amikor vásárlásra adod a fejed. Egy hagyományos gőztisztító külsejét tekintve nem sokban tér el egy porszívótól. Van kézi verziója is, mely könnyebb, ára pedig kedvezőbb. Előbbibe jóval több víz fér el, és nagyobb felületeken egyszerűbb használni. Fontos tudni, hogy amíg a készülék nem hűlt ki, nem lehet újratölteni sem, így a kisebbek egy nagyobb lélegzetű, teljes körű takarítás esetén, nem fognak kedvezni az időnek.

Forrás: Shutterstock

Érdemes a döntés előtt megnézni, hogy milyen tartozékokat adnak a készülékhez; a különböző fejek segítenek majd abban, hogy a lehető legjobban ki tudd használni a gőztisztítódat.

Mindig érdemes a vásárlás helyén bemutatót kérni, és alaposan átolvasni a használati útmutató is, hogy az összes funkcióját kiélvezhesd.  

Az első és legfontosabb, hogy használata után, a legtöbb esetben még utána kell dolgozni. Például a tűzhelyre tapadt zsírt, olajat és egyéb szennyeződéseket könnyedén fellazítja, de utána azt még le kell törölni - de megóv például a súrolás kellemetlenségétől, továbbá nagyban csökkenti a takarítással töltött időt. Tehát ez nem az a fajta csodagép, ami önmagától takarít! Ez egy eszköz, mely segít gyorsabban, egyszerűbben és vegyszermentesen tisztán tartani az otthonodat. 

Forrás: Shutterstock

Olyan helyekre is elér, ahová semmi más  

Radiátor, tűzhely – rács, gombok, fogók, sütő - és a mindezek mögötti csempe, fogantyúk. Ugye, hogy számtalanszor próbálkoztál már különböző tisztítószerekkel, de végül mindig feladtad? A gőztisztító, a „fúvókás" fejével a legapróbb résekbe is bejuttatja a forró gőzt, ami még a lerakódott zsírt is pikk-pakk feloldja. Fontos, hogy csak azután kezd el letörölni a felületet, miután a készüléket leállítottad.

Vízkő a fürdőszobában  

A vízkő ellen valóban hatásos. Van olyan speciális tartozék a nagyobb teljesítményű gőztisztítókhoz, mely segíti a vízkő leválasztását az adott felületről. Azonban a „cseppes" – általában csempén lévő – vízkő kezdeményezést nem minden esetben tudja eltávolítani. A forró gőz nem oldja ugyanis a vízkövet, a fújási teljesítmény az, ami úgymond lepattintja azt a felületkről.

Forrás: Shutterstock

Allergiásoknak áldás  

A por, a pollen, az állatszőr bizony imád a szőnyeg és egyéb kárpitok mélyére hatolni, és onnan tapodtat sem mozdulni. Hiába a porszívó, a felszín alatt megmaradnak. A gőztisztító azonban erre is hatékony megoldást nyújt.

Ablakpucolásra is remek megoldás  

Ez valóban így van; külső és belső ablakfelületre is kiválóan alkalmas. Vannak azonban olyan régi ablakkeretek, melyekről pereg a festék, itt-ott hiányzik vagy laza a gitt. Esetükben nem szerencsés használni, mivel a nyomásnak köszönhetően könnyen ablakcsere lehet a takarítás vége.

Forrás: Shutterstock

Mosás helyett gőztisztító  

Sokan gondolják, hogy a kanapén lévő beszáradt kávé, gyümölcslé, bor folt egy kis gőzzel nyomtalanul eltűnik. Sok friss foltra valóban megoldást jelenthet, de ne várd el, hogy kézi mosógépként funkcionáljon.

A minőségi, valódi garanciával bíró gőztisztítók nem tartoznak a legolcsóbb háztartási eszközök közé, de ha azt vesszed, hogy lényegében a lakás szinte összes pontján használhatod, extra hatékonyan és vegyszermentesen dolgozik, környezetbarát, valamint rengeteg tisztítószert és időt megspórolsz vele, átértékelődik az egyszeri nagyobb kiadás.