Ne sétálj éjszaka egyedül az utcán; hívd a Hazakísérő Telefont! – Interjú

Forrás: Shutterstock -
interjú Hazakísérő Telefon erőszak egyedül támadás éjszaka önvédelem Molnár-Csiki Maren
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Te is jártál már úgy, hogy éjjel, a kihalt utcán egyedül kellett sétálnod? Buliból, az esti műszakból hazafelé, esetleg egy kies parkolóban, parkban az autódig. Ilyenkor mindenki nagyobb biztonságban érzi magát, ha van vele valaki, még akkor is, ha az a személy csupán a telefon másik végén kíséri. Hogy mi is ennek a gyakorlati haszna, és mit jelent a Hazakísérő Telefon szolgáltatás, arról Molnár-Csiki Marent kérdeztük.

Ha éjszakai sétád közben bizonytalanul érzed magad vagy félsz, akkor a 06 80 442 422-es ingyen hívható számon éred el a Hazakísérő Telefont munkanapok előtt 21-től hajnali 2-ig, munkaszüneti napok előtt pedig 22-től hajnali 4-ig.

2017. november közepe óta, az éjszakában járók segítségére van Maren, akit bátran lehet hívni, ha nem szeretnénk teljesen egyedül lenni. Mielőtt a vele készült interjú során jobban megismernéd ezt a lehetőséget – mely egyébként más országokban már régóta működik –, nem árt gyorsan tisztázni pár dolgot. Maren önkéntes alapon ül a vonal másik végén, tehát ezért semmiféle bérezést nem kap.

Azzal, hogy hangosan telefonálsz, csökkentheted ugyan a különböző atrocitás, támadás esélyét, de Maren nem képes ezeket megakadályozni. De ha mégis bajba kerülnél, ő azonnal értesíti a hatóságokat, ezzel növelve az esélyeidet.

Molnár-Csiki Maren Forrás: rtl.hu

Miért érezte létjogosultságát a Hazakísérő Telefon megalapításának?

Konkrét eset hála istennek nem volt a családban, de van, aki fél attól, hogy megtámadhatják, ezért sokáig úgy keresett albérletet magának, hogy ne kelljen parkon keresztül mennie, ha elmegy otthonról. Volt olyan munkám, még a GPS ideje előtt, amikor éjszaka sofőrként címet kellett keresnünk, útvonalat készítenünk. Ebből az időből jól ismerem az érzést.

A létjogosultságát abban látom, hogy szinte mindenki ismeri az érzést, amikor az ember hajnali 3-kor az utcán találja magát, süket csend, sehol egy autó vagy ember. Az ember önkéntelenül furcsán érzi magát. Milyen jó ilyenkor elővenni a telefont és felhívni a férjünket vagy az anyukánkat, hogy velünk legyen, amíg hazaérünk vagy megvárjuk a buszt! A Hazakísérő Telefon csak egy hiánypótló lehetőség, ha éppen nem áll rendelkezésünkre senki más.

A nemi erőszak igazából a férfi jogának érvényesítése - van, aki így véli!

Az Copfhúzás ártalmatlanságáról szóló blogbejegyzésben, Mérő Vera egy interjú kapcsán ír a nemi erőszak kultúrájáról, a zaklatásról és a catcallingról. Az írás sok kérdést felvet, többet meg is válaszol, ám, ami megdöbbentő, felháborító, de végeredményben mélységesen elszomorító, az az egyik hozzászólás. Olvasd el!

Átlagosan miként zajlik egy ilyen hívás? Hogyan tud segíteni a vonal másik végén lévő személynek?

Bemutatkozunk, megkérdezem, hogy szeretné-e megadni a telefonszámát, az aktuális tartózkodási helyét és az úti célját. Beszélgetés közben a Google-Map segítségével figyelem a hívó útját, egészen addig, amíg biztonságban elérte a célját.

A beszélgetés elején megmondja nekem, honnan indul és hová igyekszik, én kb. 2-3 percenként megkérdezem az aktuális tartózkodási pontját. Figyelmeztetem, hogy figyeljen útközben, ne feledkezzen bele a beszélgetésbe.

Természetesen útkövetés nélkül is működik a telefonálás. A hívó személyével kapcsolatban semmit nem kérdezek a fentieken kívül.

A biztonságod csak egy telefonhívásra van tőled Forrás: Shutterstock

Úgy tudom, jelenleg egyedül fogadja a hívásokat. Tervezi átformálni, bővíteni további önkéntesekkel ezt a szolgáltatás, esetleg a jövőben egy non profit szervezet formájában üzemeltetni?

Természetesen szeretném bővíteni a hívásfogadó önkéntesek számát, szeretnék egy ingyenes vonalat, amihez telefonközpont is tartozna. Így az ország egész területéről toborozhatnám az önkénteseket. Nagyon sok jelentkező van, ami meg fogja könnyíteni a dolgomat.
Non profit kellhet az ingyenes szám fenntartásához, de ez még a jövő zenéje.

Mennyi hívása érkezik egy este átlagosan?

Átlagot nehéz lenne mondani, mert az leginkább nulla lenne, sokszor nem hív senki.

Szokták a megadott időpontokon kívül is hívni? Ön szerint lenne erre igény, akár a hét minden napján is?

Szerintem lenne rá igény hétköznap, talán jobban, mint hétvégén. Lehet, hogy kibővítem a napokat néhány hónapra és meglátom az eredményét.

Természetesen szeretném bővíteni a hívásfogadó önkéntesek számát, szeretnék egy ingyenes vonalat, amihez telefonközpont is tartozna. Forrás: Shutterstock

Miként tudja a magánéletét összeegyeztetni ezzel a misszióval?

Furcsán hangzik, de nekem most ez a magánéletem. Hiszek abban, amit csinálok, így az a kevés áldozat, amit hozok, szinte semminek tűnik.

Az eddigi tapasztalatai alapján, hogy látja: nők vagy férfiak hívják-e többen?

Nehéz lenne általánosítani ennyi hívás után.

Volt már, hogy a telefonáló bajba került és Ön segített neki azzal, hogy értesítette a hatóságokat?

Nem volt még ilyen.

Mik a visszajelzések a családja, barátai és a telefonálók részéről?

Támogatnak és hasznosnak tartják, ebből a szempontból szerencsém van.

A nindzsák titkos önvédelmi tanácsai - csak nőknek

Sajátítsd el a nindzsák titkos tudományának alapjait! 10 tipp, hogyan védd meg magad a sötét utcákon a tradicionális japán harcművészet segítségével.

Szerintünk ez egy fantasztikus és hiánypótló kezdeményezés. Maren annyira komolyan veszi ezt a szolgálatot, hogy Facebook oldalára még az útlevelét és Erkölcsi Bizonyítványát is feltöltötte. Hívd tehát bátran, és érezd magad biztonságosabban hazafelé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.