Renee Biran 286 kilós volt, 113 kilót fogyott: videó

műtét fogyás egészség testsúly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Georgia államban élő Rennee Biran 286 kilogrammot nyomott. Fizettek neki azért, hogy nézhessék, ahogyan eszik. A hatgyermekes anya gasztrektómián esett át, és 113 kilogrammot fogyott. 

Nem akart többé a teste fogja lenni a 286 kilogrammos, Georgia államban élő Renee Biran, aki gasztrektómián, azaz gyomorszűkítő műtéten esett át. A nőt édesapja gyerekként bántalmazta, anyja tudott róla, mégsem tett semmit. Már kislányként is az evésben keresett vigaszt. Később pedig férfiak fizettek neki, hogy webkamerán keresztül nézhessék, ahogy eszik. Teste pedig közben egyre nagyobb lett, mígnem már a lakásból is alig tudott kimozdulni - írja a Dailymail.

"Amikor reggel felébredek, a fájdalom emlékeztet arra, hogy még életben vagyok" - mondta Renee a róla forgatott doku-reality-ben. A nőt végül szigorú diétára fogyták, hiszen a gyomorműtétet sem végzik el anélkül, hogy a beteg ne fogyott voltna valamennyit. A műtét után pedig még keményebb munka várt rá, de tudta, ha részt akar venni 6 gyermeke életében, le kall adnia súlyfeleslegét.

Célja sikerült, hiszen 113 kilótól szabadult meg, így már nem okoz nehézséget számára az, hogy kikeljen az ágyból, és nem kell mindenben gyermekeire támaszkodnia.

Az ausztrál fitneszblogger megmutatta, hogy fest egy hónappal a szülés utánhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180322-az-ausztral-fitneszblogger-megmutatta-hogy-fest-1-honappal-a-szules-utan.htmlNem célja, hogy azonnal visszanyerje tökéletes alakját az ausztrál fitneszblogger, Emily Skye. Közösségi oldalán mutatta meg, hogyan fest 1 hónappal a szülés után, azt mondja, már nem saját maga, hanem gyermeke egészsége az első. Ez Zsír!--Demcsák Zsuzsa keményen edz: fitneszversenyen is indulhatnahttp://www.life.hu/ez-zsir/20180321-demcsak-zsuzsa-kemenyen-edz-fitneszversenyen-is-indulhatna.htmlDemcsák Zsuzsa keményen edz azért, hogy megőrizze alakját, ám edzője szerint ennél sokkal többet is elérhetne: fitneszversenyen is indulhatna. Ez Zsír!OrigoAlattomos edzőtermi sérülések, melyeket nem szabad félvállról vennedhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180319-alattomos-edzotermi-serulesek-igy-kezeld-oket.htmlAz edzőtermi apró problémákra, gyakran csak legyintesz? Izomlazító krémeket, gyulladáscsökkentőket használsz, pedig bizonyos fájdalmak komoly bajt is jelezhetnek. Házi félrekezelés, figyelmen kívül hagyás, vagy újbóli edzés során, akár tartósan le is sérülhetsz. Ez Zsír!OrigoJenna Kutcher, a duci nő, akit túl helyes férje miatt aláztak meghttp://www.life.hu/ez-zsir/20180320-jenna-kutcher-a-duci-no-akit-tul-helyes-ferje-miatt-alaztak-meg.htmlJenna Kutcher azért került a figyelem középpontjába, mert egy olyan férfivel házasodott össze, akinek tökéletes a teste és szívdöglesztően néz ki. Jenna viszont nem olyan sovány, mint a modellek, sokan pedig nem értik, hogyan köthetett ki egy ilyen helyes pasi mellett. Ez Zsír!OrigoMélyhűtött ételek, amiket mindig tarts otthonhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180319-melyhutott-etelek-amiket-mindig-tarts-otthon.htmlAz egészséges életmód híveinek sem mindig van ideje nagy főzőcskézést csapni. Éppen ezért nem rossz, ha fel van töltve a mélyhűtő, amiből egyszerűen elő lehet kapni néhány összetevőt, vagy akár a komplett vacsorát. Ez Zsír!Zöldségek és gyümölcsök, amiket mindenki rosszul pucolhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180309-zoldsegek-es-gyumolcsok-amiket-mindenki-rosszul-pucol.htmlVannak olyan, akár minden nap tányérunkra kerülő gyümölcsök és zöldségek, amelyeket mindezidáig rosszul fogyasztottunk. Megfosztottuk őket legértékesebb hatóanyagaiktól. Mutatjuk is, hogy melyek ezek! Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.