Hat légtisztító szobanövény, ami besegít a tavaszi nagytakarításban

növény szobanövények nagytakarítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A növények fontos szerepet játszanak a földi ökoszisztéma fenntartásában, mivel oxigént állítanak elő, emellett pedig a látványuk is felemelő, egyes tanulmányok szerint a lelki egészség szempontjából is kifejezetten fontosak. Nem csoda, hogy a lakásunkban is szeretjük körbevenni magunkat velük. Ezúttal hat olyan növényt mutatunk, amit nagyon is érdemes otthonunkban tartani, hiszen még a tavaszi nagytakarításban is besegíhetnek.
  • Vitorlavirág

A NASA által végzett vizsgálatok szerint a vitorlavirág megköti a beltéri levegőben felhalmozódott formaldehidet, triklóretilént, xilolt, ammóniát, a festékekben, de még a körömlakkokban és filcekben is fellelhető toluolot, illetve a tisztító- és növényvédő szerekben megtalálható, rákkeltő benzolt is. Ezek a toxinok mind fejfájást és légzési problémákat okozhatnak, hosszú távon az immunrendszerre és az idegrendszerre is negatívan hatnak

Vitorlavirág Forrás: Shutterstock
  • Aranypálma

A meleg, párás környezetet kedvelő aranypálma szintén nagyon hatásos légtisztító, elsősorban azért, mert megköti a formaldehidet, ami a szmog egyik összetevője: kipufogógázban és cigarettafüstben is megtalálható, de a folyékony szappanban, kozmetikumokban, tisztítószerekben is fellelhető.

Arany pálma Forrás: Shutterstock
  • Filodendron

A filodendron nagyon hálás növény, a kevés törődést is nagyra értékeli. Levelei megkötik a formaldehidet, de megtisztítja a levegőt a xiloltól is, ami festékekben, ragasztókban, bőrből készült tárgyakban található.

Filodendron Forrás: Shutterstock
  • Szobafikusz

A fikusz szintén megköti a méreganyakot, és ahogy nő, ez a tulajdonsága annál hangsúlyosabb lesz. Többek között a rendkívül káros, rákkeltő formaldehidet is kivonja a levegőből.

Szobafikusz Forrás: Shutterstock
  • Boston páfrány

A kifejezetten száraz levegőjű lakásokban csodát fog tenni ez a páfrány, ugyanis növeli a levegő páratartalmát. Ezen kívül megköti a formaldehidet, a xilolt, és a toluolt, amelyek mind-mind az emberre kártékony toxinok.

Boston páfrány Forrás: Shutterstock
  • Szobai szanszeviéria

Az anyósnyelvként is becézett szobanövény többféle szennyező anyagtól tisztítja meg a levegőt: a formaldehidtől, a xiloltól, a toluoltól, a triklór-etiléntől. Ráadásul nem kényesek, nem igényelnek különleges bánásmódot. Különlegessége, hogy mesterséges fény mellett is képes fotoszintetizálni, és még éjszaka is köt meg szén-dioxidot és állít elő oxigént. Ha még ez sem lenne elég, a kínai hiedelem szerint mágnesként vonzza a szerencsehozó sárkányokat.

Szobai szanszeviéria Forrás: Shutterstock
Megálmodta, hogy lámpákat kell készítenie: interjú Franta Ágivalhttp://www.life.hu/otthon/20180326-interju-franta-agi-lampatervezovel.htmlFranta Ági nyolc éve álmodta meg, hogy lámpákkal kell foglalkoznia. A forma, amit azóta is fejlesztget és szeretget, egy igencsak különleges lámpában öltött testet. A csillaglámpa nemcsak, hogy fényt visz az otthonokba, szimbólumokat is rejt, tervezője számára pedig igazi önismereti út. Ahogy ő mondja: "a lámpán keresztül önmagamat figyelem." OtthonOrigoKészíts álomfogót a hálószobábahttp://www.life.hu/otthon/20180227-keszits-otthon-alomfogot.htmlAz álomfogó, vagy ahogy az ojibwa törzs nevezte, álomcsapda az észak-amerikai indiántörzsek által készített kultikus tárgy volt. Azzal a céllal alkották, hogy megvédjék gyermekeiket a rossz álmoktól. OtthonOrigoTavaszi dekorációk magyar designerektőlhttp://www.life.hu/otthon/20180312-tavaszi-dekoraciok-magyar-designerektol.htmlVégre megérkeztek az első igazán tavaszias napsugarak, itt az idő új ruhába öltöztetni a lakásunkat is. Íme, néhány lélekmelengető dekoráció, melyek mind magyar tervezők, művészek, designerek munkái! OtthonOrigoTranszferálás üvegre, avagy matricakészítés házilaghttp://www.life.hu/otthon/20180206-matricakeszites-hazilag-transzferalas-uvegre.htmlMúlt héten elárultuk, hogy miért a transzferálás az egyik kedvenc kézműves technikánk, és bemutattuk, hogy működik ez fa és textil alapon. Mivel az üveg transzferálása más fogásokat igényel, ennek most külön cikket szentelünk. Kreatívkodásra fel! OtthonOrigoA beton rengeteg lehetőséget rejt: interjú Holló Henivel a cement.projekt tervezőjévelhttp://www.life.hu/otthon/20180306-interju-hollo-henivel-a-cement-projekt-tervezojevel.htmlHolló Heni másfél évvel ezelőtt indította el cement.projekt nevű márkáját. Mindig is szeretett különböző kézműves technikákkal kísérletezni, majd egy névnapi ajándék kapcsán talált rá a betonra, aminek izgalmas lehetőségei magával ragadták. OtthonOrigo7 pénztárcabarát ötlet, amivel feldobhatod a gyerekszobát http://www.life.hu/otthon/20180214-penztarcabarat-otletek-amikkel-feldobhatod-a-gyerekszobat.htmlA dekoráció az otthon szíve és lelke. Ezek a tárgyak tükrözik az ottélők egyéniségét, azért vannak ott, mert pozitív érzelmek kötődnek hozzájuk, lehetnek akár igazán személyesek is. A gyerekszobában a dekoráció különösen fontos, hiszen jót tesz a fejlődő agynak, ha sokféle forma és szín veszi körül, és természetesen az első családi emlékek is szívmelengető dekorelemmé válhatnak. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.