Meddő párok a gyermekáldás szövevényes útvesztőjében - Béranyaság a világ körül

Forrás: Shutterstock -
Ukrajna dajkaanyaság meddőség béranyaság lombikbébi-program anya mesterséges megtermékenyítés gyermektelenség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A béranyaság vagy dajkaanyaság a legtöbb európai országban tiltott gyakorlatnak számít, tehát tilos ezzel élni. Tudjuk azonban, hogy az emberek szinte bármit képesek megtenni azért, hogy gyermekük születhessen.

Egy béranya lényegében másoknak hordja ki a pocakjában növekedő magzatot, akit születése után átad a szüleinek. Tehát nem a saját babáját adja örökbe, akit bizonyos okokból nem fog tudni felnevelni. Ez történhet csupán emberi jóságból, de az esetek többségében ennek komoly anyagi vonzatai vannak. Amerikában ismert egy nő, akinek ez a bevételi forrása, már a tizedik terhességén van túl. Ő állítja, hogy imádja a várandóság időszakát, de saját gyermeket nem szeretne. Sok babáról küldenek neki képet a szülők, de egyikkel sem tartja a kapcsolatot.

Jill Hawkins 10 alkalommal vállalta a béranyaságot élete során Forrás: Meridian Tonight

Béranyaság kétféle módon jöhet létre:

1. A béranya lesz a gyermek vér szerinti anyja, ebben az esetben a vér szerinti apa hímivarsejtjeivel termékenyítik meg a petesejtet, majd ezt ültetik vissza.

2. A vér szerinti szülőktől származó megtermékenyített petesejtet ültetik be a béranyának, ilyenkor közte és a baba között nincs vér szerinti kapcsolat.

Béranya segítségére általában a női meddőség vagy a várandósság más egészségügyi akadályoztatása miatt kerülhet sor – kor, állapot... stb. Ám sok esetben a homoszexuális párok, valamint a csak gyermekre, de párra nem vágyó férfiak is ehhez a módszerhez fordulnak.

Egy ilyen helyzet a szülők számára igen nehéz, hiszen meg kell bízniuk abban az emberben, aki 40 héten át a saját testében vigyáz a kisbabájukra.

A várandósság alatt fontos a vitaminpótlás, vannak tiltólistás ételek, és nem mellékesek az életkörülmények sem – stressz, káros környezeti hatások... stb. Nem ritka, hogy a szülők a béranyát magukhoz költöztetik a terhesség idejére, így megfelelő kontrol alatt tarthatják. Nehéz azonban meghúzni a határt, nem szabad, hogy a másik fél börtönben érezze magát.

A várandósság alatt fontos a vitaminpótlás és az egészséges életmód Forrás: Shutterstock

Béranyaság Magyarországon

Itthon nem engedélyezett, ettől függetlenül a rendszert megkerülve működhet. Az egyik népszerű fórumoldalon találtunk pár idei hozzászólást, melyekből látszik, hogy többen is érdeklődnek a béranyaság lehetőségei felől:

"Talán tudnék segíteni valakinek, aki nagyon szeretne babát, és megvan az anyagi háttere is hozzá. Csak jól megalapozott hátterű, viszont segíteni akaró levelét várom."


"Béranyaságot vállalnék. Privát üzenetben várom a jelentkezőket."


"Béranyát keresünk, megbízható, saját gyermekkel rendelkező 25-39 év közötti hölgy személyében. Nekem sajnos nem akar megtapadni a pici, ezért van szükség segítségre. Kérem csak olyan írjon, aki komolyan gondolja és tudja mit vállal! Szívesen tájékoztatok bárkit a részletekről, minden információval rendelkezem. Minden legális, nem kell sehol sem hazudni. Kérlek csak privátban írj. Köszönöm!"


"A párommal olyan megbízható és becsületes fiatal hölgyet keresünk, aki nyitott lenne a béranyaságra. Sajnos egészségügyi okok miatt nem tudom a babát kihordani."


Az Európa Tanács 2016. március 15-én 16 nem és 15 igen szavazattal elutasította a béranyaság gyakorlatát. A döntés után Paola Binetti olasz képviselő így nyilatkozott:

Miként lehet akkor mégis magyar párnak béranyától gyermeke?

Magyarországon nem bűncselekmény a béranyaság, de hazai kórházakban, hazai orvosok nem végezhetnek ilyen jellegű mesterséges megtermékenyítést. Amennyiben külföldön történik a beavatkozás, és a béranya Magyarországon szüli meg a gyermeket, úgy egyik fél sem vonható büntetőeljárás alá. A gyermek pedig a hagyományos örökbefogadási jogszabályoknak megfelelően kerülhet vér szerinti szüleihez.

Magyarországon nem engedélyezett, de nem számít bűncselekménynek a béranyaság Forrás: Shutterstock

Béranyaság a nagyvilágban

Az elmúlt évekig a legkönnyebb dolga egy béranyára vágyó pár számára Thaiföldön, Indiában és Nepálban volt. Itt akár pár százezer forintért születhetett saját kisbabájuk. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy az érintett országok ezt a fajta béranyaturizmust az utóbb időben folyamatosan próbálják visszaszorítani. Van, ahol csak a külföldiek számára, de van, ahol már teljesen betiltották.

Kanadában, Nagy-Britanniában, Németországban és Belgiumban csak a dajkaanyaság engedélyezett – ebben az esetben a leendő szülők csak a várandóssággal járó pluszköltségeket állják, magáért a baba kihordásáért nem fizetnek. Ez a formája egyébként hazánkban is legális volt, még 1997 előtt. Sokan rokonaiknak segítettek ilyen formán a gyermekáldásban.

Az Egyesült Államok legtöbb tagállamában legális, de igen szabályozott, nem mellékesen pedig hihetetlenül drága – több tízmillió forint.

A környező országok közül, például Grúziában és Oroszországban is legális a béranyaság, de a legnagyobb hasznot Ukrajna tudhatja a magáénak, itt ugyanis a többihez képest potom összegért – persze ebben az esetben is milliós tételekről beszélhetünk –, és a nyugati országokhoz mégis közel érhetőek el béranyák.

Kim Kardashian és Kanye West harmadik gyermekét is egy béranya hordta ki Forrás: Instagram/kimkardashian

Mióta az ázsiai országokban bevezették a szigorításokat, Ukrajnában mintegy 1000 százalékkal nőtt az ilyen jellegű várandósságok száma – ez közel 500 béranyaságot jelent egy évben. Szabályozás természetesen itt is van. Csak heteroszexuális párok vehetik igénybe, akiknél egészségügyi okok állnak a gyermektelenség hátterében, továbbá legalább az egyik félnek biológia kapcsolatban kell lennie a születendő babával. Az ukrán béranyákra vonatkozó feltételek már jóval szigorúbbak, de abszolút érthetőek:

  • 18-35 év közötti ukrán állampolgárok lehetnek béranyák
  • kell, hogy legyen legalább egy egészséges gyerekük
  • mind testileg, mint pszichésen egészségesnek kell lenniük (például különböző fertőző betegségekre vonatkozó negatív teszttel is rendelkezniük kell, mint a HIV, vagy a hepatitisz B, illetve C)
  • nem dohányozhatnak, és alkoholt sem fogyaszthatnak

A várandósság csodája csupán üzlet

Ukrajnában könnyedén lehet béranyát találni, több ügynökség és klinika foglakozik a közvetítésükkel. Mivel – főleg ukrán viszonylatban – hihetetlen összeget kapnak a béranyák, sokan ebből kezdenek új életet, költöznek el, fejezik be tanulmányaikat, vagy épp biztosítják saját gyerekeik jövőjét.

Akár 4-8 évnyi munkabért is kaphatnak egy terhességért. Nem csoda hát, hogy rengeteg nő vállalkozik rá.

Egy ukrán béranya profilképe Forrás: surrogacyukraine.com

Egy várandósság alatt nagyon nehéz elvonatkoztatni attól, hogy a benne fejlődő magzat nem az övé. A kötődés már a szülés előtt elindul, utána pedig a hormonok termelődésének köszönhetően még erősebbé válik, tehát nagyon nehéz lehet odaadni másoknak azt a csöppséget, akit hónapokon keresztül a szíve alatt hordott. Arról nincs statisztika, hogy a béranyák hány százaléka fordul később pszichológushoz, vagy lesz valamiféle pszichés problémája emiatt.

Ám nem csak az újszülött elengedése van jelen, mint rizikófaktor egy ilyen procedúra során.

A várandósság korai szakaszában elvégzett szűrővizsgálatok alatt kaphatnak a szülők olyan eredményt, mely miatt a béranyát abortuszra kérhetik fel. Az sem ritka, hogy a megszületett, de sérült babát nem „kérik a megrendelők". Ismert azonban egy 1985-ös eset, amikor a béranya volt az, aki nem akarta odaadni a babát a szülőknek. Többéves pereskedés után végül a bíróság a béranyának ítélte a kicsit.

Ha foglalkoztat a téma és érdeklődsz a disztópikus jövőt ábrázoló sorozatok iránt, ajánljuk figyelmedbe A szolgálólány meséje c. sorozatot, amit az HBO GO-n tudsz megnézni, az első hónap ráadásul ingyenes. (X)

Elsőre a béranyaság gyakorlata egy csodás dolog, hiszen egy gyermektelen párnak vér szerinti babája születhet, a béranya pedig egyrészt jót tesz, másrészt jól jár. Lehet azonban rengeteg hátulütője, nem várt jogi következménye is. A dajkaanyaság megfelelő szabályozása épp az ilyen helyzetek ellen védené mind a szülőket, mind a baba kihordását vállaló személyt. Addig is a magyar meddő pároknak, nőknek itthon marad a lombikbébiprogram, a petesejt-vagy hímivarsejtdonorok igénybevétele, mint jelenleg engedélyezett humán reprodukciós eljárás, vagy az örökbefogadás.

Sztárok híres idézetei az anyaságról – Köszöntsd magad anyák napján!http://www.life.hu/csalad/20180503-sztarok-hires-idezetei-az-anyasagrol-anyak-napja.htmlElérkezett május első vasárnapja, az anyák mind kicsit boldogabban ébredtek. Előkerülnek a kis rajzok, virágcsokrok, bonbonok, az ágyba kapott reggelik, ez a nap, ma csak az édesanyákról szól. Ez alkalomból összegyűjtöttünk 10 idézetet, melyben híres emberek, híres anyák vallanak arról, hogy számukra mit jelent az anyaság, mit jelent anyává válni. Család--Gyermekáldás a sztárvilágban - 2017 leghíresebb újszülöttjeihttp://www.life.hu/csalad/20171227-gyermekaldas-a-sztarvilagban-2017-ben-szuletett-babak.htmlEgy kisbaba érkezése az egyik legszebb dolog az ember életében. Korábban már írtunk azokról a sztárokról és celebekről, akik idén jelentették be, hogy babát várnak. Most azok közül válogattunk, akik 2017-ben először vagy épp sokadjára váltak szülőkké. Család--Leányanyák, avagy a világ legfiatalabb szüleihttp://www.life.hu/csalad/20171013-leanyanyak-avagy-a-vilag-legfiatalabb-szulei-fiatal-anyak-gyermekanyak.htmlHagyományosan egy pár akkor vállal gyermeket, amikor érzelmileg és egzisztenciálisan is készen áll rá. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor a baba korábban kopogtat. Ilyenkor két választása van a fiatalnak; elveteti vagy megszüli. Most megmutatjuk a legfiatalabb anyákat és apákat. CsaládOrigoA dolgozó anyák és kisgyermekeik helyzete régen - Bölcsőde-történethttp://www.life.hu/csalad/20170816-a-dolgozo-anyak-es-kisgyermekeik-helyzete-regen-bolcsode-tortenet.htmlA 19. század közepére már égető szükség volt egy olyan intézmény megalapítása, melyben a még nem óvodáskorú (0-4 éves) gyermekek nappali elhelyezését biztosították. A ma ismert 3 éves „gyerekkel otthon maradok", ekkor még abszolút ismeretlen volt. A nők többsége gyakran a szülést követő harmadik héten már újra munkába állt, bébicsőszre pedig csak a tehetős rétegnek volt pénze. Ez a helyzet pedig sajnos számtalan gyermekbalesetet és halált eredményezett. Család--Genetikai szexuális vonzerő, avagy anyák, akik szerelmesek lettek a saját gyerekükbehttp://www.life.hu/csalad/20170516-genetikai-szexualis-vonzero-anyak-akik-szerelmesek-lettek-sajat-gyermekukbe.htmlA genetikai szexuális vonzerőről viszonylag ritkán esik szó, hiszen a szülő-gyermek közti testi viszony tabunak számít. Ám az esetek számát tekintve a GSA (genetic sexual attraction) gyakoribb, mint hinnénk. Fontos leszögezni, hogy ez nem egyenlő a pedofíliával és egyéb gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaéléssel. Család--Fotók, melyeken apák bizonyítják, mekkora szerencse, hogy vannak anyák ishttp://www.life.hu/csalad/20170615-fotok-melyeken-apak-bizonyitjak-mekkora-szerencse-hogy-vannak-anyak.htmlAz apák is megérdemelnek egy napot, amikor minden csak róluk szól, ez pedig ma jött el. Mutattunk már képeket túlféltő apukák elképesztő húzásairól, de bizarr apa-lánya pózokról is. Most, apák napja alkalmából összegyűjtöttünk vicces fotókat apákról, akik próbálták a tőlük telhető legjobban ellátni szülői szerepüket, de ez nem mindig sikerült nekik. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.