Brad Pitt szerint undorító, hogy Angelina Jolie kiteregeti a válásuk részleteit

Brad Pitt válás nyilvánosság Angelina Jolie
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Angelina Jolie nemrég azzal vádolta meg Brad Pittet, hogy nem fizet elég gyerektartást. A színész szerint ez hazugság, és undorítónak tartja, hogy volt felesége kiteregeti válásuk részleteit. 

Angelina Jolie és Brad Pitt a válásuk kezdeti, nyilvános szakasza után abban egyeztek meg, hogy ezek után mindent egymás között intéznek, és nem teregetik ki a magánéletüket. Ennek ellenére a színésznő nemrég a nyilvánosság előtt vádolta Brad Pittet azzal, hogy nem fizet elég gyerektartást.

Brad Pittnek nem tetszik az, amit Angelina Jolie csinál "Forrás: Getty Images "

A színész felháborodott, és undorítónak tartja azt, amit volt felesége művel. Úgy véli, hogy ezzel a gyerekeknek árt, hiszen elég idősek ahhoz, hogy elolvassák a velük kapcsolatos híreket. Brad Pitt ügyvédje ráadásul hozzátette, hogy a színész 8 millió dollárt kölcsönzött egykori feleségének, hogy házat vehessen, és több mint 1,3 milllió dollárral járult hozzá Angelina és a gyermekek költségeihez - írja a Daily Mail.

Összeházasodik Jason Statham és Rosie Huntington-Whiteley http://www.life.hu/sztarok/20180814-osszehazasodik-jason-statham-es-rosie-huntingtonwhiteley.htmlÚgy tűnik, Jason Statham is beadta végre a derekát, a hírek szerint ugyanis nemsokára elveszi barátnőjét és gyermeke anyját, Rosie Huntington-Whiteleyt. TV + Sztárok--Amikor gyermekünk kórházba kerül, avagy ilyen lenne egy családbarát kórházhttp://www.life.hu/csalad/20180812-amikor-gyermekunk-korhazba-kerul-ilyen-lenne-egy-csaladbarat-korhaz.htmlMinden szülő rémálma, amikor gyermeke állapota valamilyen betegség miatt olyan súlyosra fordul, hogy kórházba kell vinni. Az emberben ilyenkor egyszerre kavarog a félelem, a bizonytalanság, a tudatlanság és a kétségbeesés. Abban, hogy a kórházban töltött napok szülők és gyerekek számára egyaránt elviselhetőbbek legyenek, sokat segíthet a kórház rugalmas, nyitott, családbarát szemlélete. De mitől is lesz egy osztály családbarát? Ebben a cikkben ezt a kérdést járom körül. CsaládOrigoLiptai Claudia lányával és férjével bulizott a Sziget Fesztiválonhttp://www.life.hu/csalad/20180813-liptai-claudia-lanyaval-es-ferjevel-bulizott-a-sziget-fesztivalon.htmlLiptai Claudia férjével, Pataki Ádámmal és lányával, Pankával bulizott a Sziget Fesztiválon. a műsorvezető egész napos forgatás után vitte lányát a vágyott koncertre. Család--Így készül az anyaságra Kulcsár Edinahttp://www.life.hu/csalad/20180813-igy-keszul-az-anyasagra-kulcsar-edina-csuti-medox.htmlMár kész ruhatára van Kulcsár Edina és Csuti születendő gyermekének, Medoxnak. CsaládFotó: Szabó Gábor - OrigoDavid Hasselhoff és új felesége, Hayley Roberts nem akarnak közös gyermekethttp://www.life.hu/csalad/20180813-david-hasselhoff-es-uj-felesege-hayley-roberts-nem-akarnak-kozos-gyermeket.htmlDavid Hasselhoff 66 évesen házasodott újra, 28 évvel fiatalabb kedvesét vette el, akivel közös életet igen, de közös gyermeket nem terveznek. Család--Istenes Bence elmesélte, hogyan zajlott második kisfia, Ádin születésehttp://www.life.hu/csalad/20180813-istenes-bence-elmeselte-hogyan-zajlott-masodik-kisfia-adin-szuletese.htmlIstenes Bence immáron kétgyerekes családapa: a közelmúltban megszületett második kisfia, Ádin.CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.