Pachmann Péter harmadszor is válik: ő maga mesélte el a szomorú hírt

Fotó: Adrián Zoltán - Origo -
Pachmann Péter műsorvezető válás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pachmann Péter 4 év után válik el feleségétől, akivel egy három éves kislányt neveltek közösen.

A hír igaz, Pachmann Péter elválik feleségétől, akivel egy három éves kislányuk van. Anna örökre összeköti őket, így igyekeztek békében és megértéssel elválni - mondta a Mokka műsorvezetője a Blikk megkeresésére.

Pachmann Péter Fotó: Adrián Zoltán - Origo

"Nagyon nehéz erről beszélnem, és a feleségem kifejezett kérésére többször nem is fogok. Igen, elválunk. Mindenki azt szokta mondani, hogy szeretetben és barátságban válik, nálunk ez valóban így van. Nem is lehetne máshogy, hiszen Anna kislányunk érdekében mindig is szövetségesek maradunk, mint szülők. A szövetséget pedig legjobb, ha barátként köti meg az ember. Természetesen a kislányunkat közösen neveljük, és törekszünk arra, hogy a jelenlegi helyzetből semmit vagy legalábbis a lehető legkevesebbet érezze meg - mesélte Péter, aki azt is elárulta, megpróbálta megmenteni házasságát, de sajnos a jövőbeli elképzeléseik feleségével nem illeszkedtek egymsához.

Mi magunk hónapokkal ezelőtt kezdtük érezni, hogy nem ugyanazokat az utakat képzeljünk el a jövőben, mint a másikunk, és – bár dolgoztunk rajta, hogy ezen változtassunk – rájöttünk arra, hogy ha ez valóban így van, a legjobb válasz erre az elengedés. Fontos hangsúlyozni, hogy egyikünk életében sincsen egy „másik valaki", tehát maga a döntés teljesen racionális alapon született meg. S nem csak a döntés, hanem a lányunk jövőjével kapcsolatos egyetértés is, akit igyekszünk a helyzet ellenére is a világ legboldogabb emberévé tenni. Ennél többet nem akarok mondani - mesélte a tévés.

Csobot Adél megmutatta, milyen cukin alszanak a fiúk: Istenes Bence, Nátán és Ádinhttp://www.life.hu/csalad/20180820-csobot-adel-megmutatta-milyen-cukin-alszanak-a-fiuk-istenes-bence-natan-es-adin.htmlA napi cukiságbombát Csobot Adél Instagramra posztolt fotója robbantotta fel: így alszik a három Istenes fiú. CsaládElképesztő felelőtlenség jellemzi a fiatalok médiafogyasztását http://www.life.hu/csalad/20180817-elkepeszto-felelotlenseg-jellemzi-a-fiatalok-mediafogyasztasat-internethasznalatat.htmlA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a héten kötetlen beszélgetésre hívta a sajtó munkatársait. Itt többek között az is kiderült, hogy az NMHH nagy hangsúlyt fektet a tudatos médiafogyasztási szokások kialakítására, épül a harmadik Bűvösvölgy, és lesújtó a kamaszok tudatossága, miközben az online térben barangolnak. CsaládOrigoSzandiék kiskutyájuk születésnapját ünneplik augusztus 20-án: fotóhttp://www.life.hu/csalad/20180820-szandiek-kiskutyajuk-szuletesnapjat-unneplik-augusztus-20an-foto.html9 évvel ezelőtt megváltozott Szandiék élete: egy cuki kutyával bővült a családjuk, aki augusztus 20-án született.CsaládOrigoKiakadtak a rajongók: Danielle Lloyd brit tévésztár nemválasztó beavatkozással szeretne kislánythttp://www.life.hu/csalad/20180820-kiakadtak-a-rajongok-danielle-lloyd-brit-tevesztar-nemvalaszto-beavatkozassal-szeretne-kislanyt.htmlDanielle Lloyd brit tévésztár négy kisfiú anyukája, aki ötödik gyereknek most már kislányt szeretne. Amerikában legális a nemváltó beavatkozás, ezért férjével úgy döntöttek, átszelik az óceánt és ők is elvégeztetik a műtétet.CsaládOrigoSztárházasságok - A nagy korkülönbség nem akadályozta meg a hosszan tartó boldogságothttp://www.life.hu/csalad/20180816-sztarok-hazassaga-a-nagy-korkulonbseg-nem-akadalyozta-meg-a-hosszan-tarto-boldogsagot.htmlA nagy korkülönbség nem jelent akadályt, ha a szerelem szele megérinti az embert. Sokan a párok környezetében az ilyen kapcsolatoknak nem adnak sok időt, de a most következő hírességek erre erősen rácáfolnak. CsaládOrigoOlvasónk állítja: a pénz miatt kihasználják fogyatékos fiáthttp://www.life.hu/csalad/20180816-olvasonk-allitja-a-penz-miatt-kihasznaljak-fogyatekos-sulyosan-serult-fiat.htmlEgy édesapa írt nekünk levelet – valamint mellékelt többoldalnyi dokumentumot -, aki négy éve próbál dűlőre jutni előző házasságából született, súlyosan értelmi fogyatékos fia ügyében. Az oxigénhiányos állapotban született gyermek jelenleg 22 éves, ám állapotára vonatkozóan egymást kizáró információk keringnek – hol számítástechnikai szakot végez, hol képtelen ellátni egyedül magát. Az édesapa szerint ez nem jelent mást, mint az állam, és így az adófizetők kihasználását. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.