15 kiló bőrt kell leműteni Emilióról

Forrás: Instagram/ Jellinek Emilio -
bőr fogyás gyomorbypass-műtét gyomorgyűrű Emilio
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A gyomorgyűrűnek köszönhetően több mint 60 kilót fogyott Bangó Margit veje, Emilio. A zenésznek azonban újabb beavatkozásra lenne szüksége, hogy a felesleges bőrtől is meg kell szabadulnia.

Emilio 10 éve dönött úgy, hogy meg akar szabadulni súlyfeleslegétől, és gyomorgyűrűt helyeztet be.

"Amikor elhatároztam, hogy szakemberhez fordulok, 158 kiló voltam, a hatalmas súlyfelesleg teljesen megkeserítette az életemet. Még a cipőfűzőmet sem tudtam önállóan bekötni, az állandó hát-, derék- és lábfájásról nem is beszélve. Az ízületeim teljesen kikészültek, a színpadon sem tudtam már úgy mozogni, és persze az önbizalmamnak sem használt, hogy több mint másfél mázsát nyomok" - mondta a Borsnak a zenész, aki hamar rájött, hogy a műtéttel nem kapott elszántságot és kitartást, így visszajöttek a kilók. "Nem sokkal később meg is szabadultam huszonnégy kilótól, ám az örömöm nem tartott túl sokáig. Hamar visszaszedtem a leadott felesleget, és éveken keresztül jojóeffektusban szenvedtem. Ha sikerült is lefogynom, az csak ideig-óráig tartott, ráadásul amikor megismerkedtem Tinával, a közös étkezések központi helyet foglaltak el az életünkben."

Emilio több mint 60 kilót fogyott Forrás: Emilio


Nemrég azonban elkezdett sportolni, és odafigyelni az étkezésre, így most 63 leadott kilónál jár, és még további tíztől szeretne megszabadulni. Ha ezt is elérte, akkor újra kés alá kell feküdnie, hogy a felesleges bőrt is eltávolítsák.

"Nem tudom még, hogy mi lesz... Igazság szerint rettegek a beavatkozásól, mert tudtommal iszonyatosan fájdalmas és kellemetlen, a több hónapos kényszerpihenőről nem is beszélve. Nem tehetem meg a családommal, hogy hosszabb időre nélkülözzenek, ahogy a közönséggel sem" - mondta a lapnak Emilio.

Eldőlt Dzsudzsák Balázs sorsa: nem erre számítottak a focirajongókhttp://www.life.hu/sztarok/20180904-eldolt-dzsudzsak-balazs-sorsa-nem-megy-a-videotonhoz.htmlTegnap éjfélre véglegessé vált a Videoton kerete az EL-meccsekre, de Dzsudzsák nem írt alá hozzájuk - írja a Borsonline. TV + Sztárok--Pirner Alma tűsarkúban, szűk ruhában pakol gyermeke utánhttp://www.life.hu/sztarok/20180903-pirner-alma-tusarkuban-szuk-ruhaban-pakol-gyermekei-utan.htmlÓvodába ment Pirner Alma gyermeke. Az egzotikus tánc világbajnoka azt akarta megmutatni követőinek, hogy így már ő pakol a kicsi után, ám a kép nem sikerült túl életszerűre. TV + Sztárok--Felszedett kilói miatt támadják a kommentelők a várandós Kulcsár Edináthttp://www.life.hu/sztarok/20180903-felszedett-kiloi-miatt-tamadjak-a-kommentelok-a-varandos-kulcsar-edinat.htmlHamarosan világra hozza első gyermekét Kulcsár Edina. Ám most szembe kellett néznie a rosszindulatú kommentelőkkel, akik a várandósság alatt felszedett kilók miatt bántották. TV + SztárokOrigoGanxsta Zolee koncertjén nem lép fel Majka & Curtis, csak az egyikükhttp://www.life.hu/sztarok/20180903-ganxsta-zolee-koncertjen-nem-lep-fel-majka-curtis-csak-az-egyikuk.htmlA Maka & Curtis duóval lépett volna fel Ganxsta Zolee a Budapest parkban. Ám dönteniük kellett, hogy melyik tagját választják a drogbotrány miatt szétszakadt zenakarnak. TV + SztárokOrigoA Videotonban folytathatja Dzsudzsák Balázshttp://www.life.hu/sztarok/20180903-a-videotonban-folytathatja-dzsudzsak-balazs.htmlLapértesülések szerint havi 20 millió forintért a Videotonhoz szerződik Dzsudzsák Balázs. TV + Sztárok--Koroknyai Virág az ágyból posztolt fotót, megmutatta, hogyan kezdi a hétfőthttp://www.life.hu/sztarok/20180903-koroknyai-virag-az-agybol-posztolt-fotot-megmutatta-hogyan-kezdi-a-hetfot.htmlA legtöbb embernek nehezére esik hétfőn kikelni az ágyból és maga mögött hagyni a hétvégét, nincs ezzel máshogy Koroknyai Virág szépségkirálynő sem. Az ágyból posztolt hétfő reggeli fotókat. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.