Tedd szebbé a karácsonyt! – Összegyűjtöttük, hogy hová tudsz adományozni

adakozás karácsony adomány Cipősdoboz akció jótékonyság MikulásGyár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Adományozni nem csak karácsonykor lehet, de az ünnep minőségéből adódóan ebben az időszakban a legaktívabbak az emberek. Fontos, hogy ne azt vidd el egy-egy gyűjtőhelyre, amit egyébként kidobnál. Azért, mert valaki szegény, nehéz helyzetű, még nem a lejárt szavatosságú konzerveket, törött játékokat, lyukas ruhákat érdemli. Ezeket a különböző alapítványok és adománygyűjtő helyek egyébként ki is szelektálják.

Nem csak karácsonykor jobb adni, mint kapni – Adományozás és önkéntes munka


Az ünnepek alatt az a gyakran láthatatlan társadalmi réteg is nagyobb figyelmet kap, amelyről hajlamosak vagyunk megfeledkezni az év többi részében. Pedig számukra a segítség nem csak decemberben ér kincset.

Divatjamúlt, kinőtt ruhák és cipők, megunt játékok, iskolatáskák stb. Ezek egy nehéz körülmények közt élő gyermek számára felbecsülhetetlen értékkel bírnak. Ami számunkra természetes, az nekik csak álom. Életminőségük javítása elsősorban elegendő élelmiszerrel, az évszaknak megfelelő ruházattal, iskolai felszereléssel és tisztálkodási szerekkel javítható. Nem is csoda, hogy a különböző alapítványok, szervezetek egész évben várják a hasonló felajánlásokat. A hátrányos helyzetű gyerekek elsősorban családban élnek, így a felnőttek, vagyis szüleik, nagyszüleik támogatása sem elhanyagolható tényező. Ők is éhesek, a hidegben ők is fáznak, gondoljunk tehát rájuk is.

MikulásGyár

Ez a kezdeményezés már-már hagyománynak számít Budapesten. Az adományok átvételén túl kedves és érdekes programokkal is készülnek a szervezők. Az önkénteseik azok, akik szétválogatják az adományokat, majd így kerülnek a Magyar Vöröskereszthez – a postán érkezők egyenesen az adott megyei központjukba érkeznek –, és ők azok, akik rászorultsági alapon szétosztják azokat.

Mit lehet adományozni? Tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket, jó minőségű ruhát, takarót, játékot, könyveket.

Meddig? 2018. december 21-ig

Hol? A Millenáris Parkban 9 és 21 óra között, valamint a Lurdy Házban 10-től 19 óráig. Továbbá hivatalos MikulásGyár-gyűjtőpont a legtöbb posta is.

Az adományok átvételén túl kedves és érdekes programokkal is készülnek a szervezők Forrás: mikulasgyar.hu

Baptista szeretetszolgálat – Cipősdoboz-akció

Ez a kezdeményezés sem új keletű, és kifejezetten gyermekek karácsonyi ajándékgyűjtéséről szól. Döntsd el, hogy milyen nemű és korú gyermek számára szeretnél összeállítani egy cipősdoboznyi ajándékot,majd töltsd meg, csomagold be, és vidd el az egyik gyűjtőpontra. A Baptista Szeretetszolgálat eljuttatja a gyermekekhez még az ünnepek előtt.

Mit kerülhet a dobozba? Elsősorban mese-, ifjúsági könyv, színező, játékok, tisztálkodási szerek, íróeszköz és más iskolai felszerelés.

Meddig? 2018. december 20-ig

Hol? 294 gyűjtőponton, melyek listáját ITT találod.

Csak annyi a dolgod, hogy megtölts egy cipősdobozt, becsomagold, és elvidd az egyik gyűjtőpontra Forrás: ciposdoboz.hu

Katolikus Karitász – Angyalbatyu

Ebben az esetben is karácsonyi ajándékot állíthatsz össze egy rászoruló gyermek számára. Egy dobozba tegyél bármit, aminek a kiválasztott nemű és korú gyermek örülhet, majd vidd el egy gyűjtőpontra. Az összegyűjtött ajándékokat a Katolikus Karitász juttatja el a gyermekekhez, akik családlátogatások alkalmával, a Karitász szervezeteinél, illetve ünnepi műsorok alkalmával veszik át még az ünnepek előtt.

Mit kerülhet a dobozba? Játékok, könyvek, színezők, tisztálkodási szerek, édességek, sapkák, sálak, iskolai felszerelés

Meddig? 2018.december 19-ig

Hol? Az Angyalbatyu gyűjtőpontokon, amelyek listáját ITT találod.

Egy dobozba tegyél bármit, aminek a kiválasztott nemű és korú gyermek örülhet, majd vidd el egy gyűjtőpontra Forrás: karitasz.hu

Ezeken kívül valamennyi anya- és gyermekotthon, jótékonysági- és civil szervezet is szívesen fogad adományokat, az év bármely időszakában.

Ismerd meg a világ 8 legbefolyásosabb családjáthttp://www.life.hu/csalad/20181203-ismerd-meg-a-vilag-8-legbefolyasosabb-csaladjat-rothschild-rockefeller.htmlNem lehet tagadni, hogy vannak olyanok, akiknek a világ politikai, gazdasági és pénzügyi szektoraiban meghatározó szerepük van. A legtöbb ilyen ember pedig egy-egy meghatározó család, dinasztia tagja. Most őket mutatjuk be. Velük kapcsolatban rengeteg összeesküvés-elmélet kering, de mi az aktuális helyzetükkel és a befolyásuk megalapozásával fogunk foglalkozni. CsaládOrigoSanta Claus, Joulupukki, Sinterklaas és társaik – Mikulás a világ körülhttp://www.life.hu/csalad/20181130-santa-claus-joulupukki-sinterklaas-es-tarsaik-mikulas-napi-es-karacsonyi-hagyomanyok.htmlNéhány nap múlva a Mikulás becsempészi apró csomagjait a gyerekek cipőcskéibe. Talán nem is gondolnánk, de Európa különböző vidékein más és más formában és kísérettel tűnik fel a „kedves, öreg Télapó". Izlandtól Spanyolországig eredtem a fehérszakállú nyomába. CsaládOrigoEgy állami gondozott lány szomorú története - Kendőzetlenülhttp://www.life.hu/csalad/20181130-egy-allami-gondozott-lany-szomoru-tortenete.htmlLilit és testvérét kisgyermekkorukban vette utoljára igazi családi légkör körül - szép ház, biztos jövedelem, biztonság és kiszámíthatóság. Élete akkor fordult fel, amikor édesapja börtönbe került. Ezután a megcsorbult család ide-oda költözött, mindig valaki másnál húzták meg magukat. Édesanyja a hirtelen rázúduló egyedülálló szülői és családfenntartói szereppel nem tudott megbirkózni, és szépen lassan az italba fojtotta a frusztrációját, aminek tragédia és állami gondozás lett a vége. CsaládOrigoRémálom a gyerekszobában – Az éjszakai lidércnyomás okai és feloldásahttp://www.life.hu/csalad/20181119-az-ejszakai-lidercnyomas-remalmok-okai-es-feloldasa-gyermekkorban.htmlÉjszaka üvöltve, sikoltozva találjuk gyermekünket az ágyában, kezeivel hadonászik, kis teste nedves az izzadságtól. Hiába ülünk le mellé, öleljük át, képtelenek vagyunk megnyugtatni. A lidérces és rémálmok még a felnőttek életét is megnehezítik, a kisgyerekekét pedig egyenesen megkeserítik. Ők ugyanis még a meséket sem tudják élesen elválasztani a valóságtól, így a nyomasztó és félelmetes álmokból felriadva nem csodálkozhatunk, ha még hosszú percekig képtelenek megnyugodni. Nézzük meg az okokat és a lehetséges segítségeket. CsaládOrigoCsaládon belüli erőszak: minden ötödik magyar nő érintetthttp://www.life.hu/csalad/20181115-csaladon-beluli-eroszak-nane-interju.htmlPár nap múlva kezdetét veszi a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen elnevezésű nemzetközi programsorozat. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a nők elleni erőszak minden formájára, és szolidaritásra buzdítson az áldozatokkal. Az eseménysorozat egyik fő szervezője a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület. Ennek kapcsán a NANE kommunikációs tanácsadójával, Ötvös Veronikával beszélgettem a családon belüli erőszak témájáról. CsaládOrigoIlyen volt az óvodai élet Magyarországon az 1950-es években: fotókhttp://www.life.hu/csalad/20181114-ilyen-volt-az-ovodai-elet-az-1950es-evekben-magyarorszagon-fotok.htmlAz első világháború az óvodaépületeket sem kímélte, az 1938-as adatokhoz képest a működőképes óvodák száma erősen visszaesett, de az idejáró gyermekek számának csökkenése ennél is jóval jelentősebb volt – 112 ezer helyett 1945-ben csupán 52 ezer gyerek járt óvodába. A háború után a nők tömeges munkába állása azonban erőteljes igényt jelentett az óvodai intézményekkel szemben, ami lassú, de folyamatos fejlődéshez vezetett. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.