Nők a volán mögött: szakítsunk a férfiak terjesztette sztereotípiákkal

Kiirthatatlan előítéletként tartja magát az a meggyőződés, miszerint a nők gyorsabban esnek pánikba, nem tudnak párhuzamosan parkolni, sem tolatni; parkolás közben még a rádiót is kikapcsolják, hogy jobban a feladatra tudjanak összpontosítani; inkább olyan parkolóhelyet keresnek, ahol elkerülhetik a tolatást; rosszabb a térlátásuk, váltás közben a sebességváltókarra figyelnek, nem mellesleg zavarba jönnek, ha valaki figyeli őket vezetés vagy manőverezés közben. Pláne ha az illető férfi.

Bár az előző példák ellentétére is tudnánk hivatkozni, mégiscsak felmerül a kérdés: Mi ez a kiirthatatlan félelem a női sofőrökben? Mi állhat ennek a hátterében? A válasz talán egyszerűbb, mint gondolnánk.

Budapesten 1895-ben indult meg az autós közlekedés. Ekkoriban viszont még nem kötötték hivatalos engedélyhez a vezetést. Hazánkban 1910-ben tették kötelezővé a jogosítványhoz szükséges vizsgát. Ha belegondolunk, ez az időszak sem az egyenjogúságról volt ismert. Ez a néhány évtized valószínűleg elég is volt ahhoz, hogy a férfiak magabiztosabban, határozottabban reprezentálják magukat sikeres sofőrként.

Ha pedig az ember nem kap elegendő pozitív visszacsatolást a teljesítményéről, gyorsan elhiszi magáról, hogy neki nem megy a vezetés, és ha van férfi a családban, akkor inkább átengedi neki a kormányt. Ezzel pedig saját maga alatt vágja a fát, hiszen például az idegen nyelvekhez, a főzéshez vagy a hangszeres tudáshoz hasonlóan az autóvezetés is egy olyanfajta készség, amely csak akkor fejlődik, ha gyakoroljuk. Ha ritkán ülünk a volán mögé, valóban rosszabbul fog menni a vezetés. A bizonytalanság és a félelem pedig csak fokozza a vezetéssel szembeni aggályainkat. Az esetleges kudarcok könnyen kedvét szeghetik a gyakorlatlan sofőrnek. Ezzel pedig az ördögi kör be is zárul és az „én borzalmas sofőr vagyok”-mantra önbeteljesítő jóslatként fog működni.

Ne csodálkozzunk hát, ha a nők kevés önbizalommal szállnak be a volán mögé

Azonban mint annyi minden más, a magabiztosság is fejben dől el, így némi tudatossággal növelhetjük, javíthatunk rajta. Guy Winch amerikai pszichológus szerint amikor azt gondoljuk magunkról, hogy valami nem fog menni, az elménk próbál meggyőzni arról, hogy alkalmatlanok vagyunk a feladat elvégzésére. Mi pedig hajlamosak vagyunk ezt elhinni. Ennyi elég is ahhoz, hogy gyámoltalannak érezzük magunkat. Emiatt pedig meg sem próbálunk erőfeszítéseket tenni. Egész egyszerűen belenyugszunk, hogy egy bizonyos területen ügyetlenül, idegenül mozgunk. Ez pedig még jobban elhiteti velünk, hogy nem sikerülhet, amit szeretnénk. Így aztán sokan a valós potenciálunk alatt teljesítünk, mert egyszer egy apró sikertelenség meggyőzött minket arról, hogy alkalmatlanok vagyunk egy feladat elvégzésére. Ha pedig egyszer meggyőztük magunkat valamiről, nehéz megváltoztatni a nézőpontunkat. Egy kudarcélmény után könnyű vesztesnek érezni magunkat. Azonban ekkor se higgyük el, hogy képtelenek vagyunk valamire! Nézzünk szembe a félelmeinkkel és vívjuk meg a harcainkat a negatív érzéseinkkel! Ehhez kontroll alatt kell tartanunk a helyzetet és minél hamarabb ki kell törnünk az ördögi körből.

Hogyan szerezhetünk megfelelő gyakorlatot és kellő önbizalmat?

Ehhez kapcsolódóan Hartman Sándor, a Gyorsjogsi Autósiskola vezetője lát el minket néhány hasznos tanáccsal. Sándor harmincévnyi tapasztalattal a háta mögött több lényeges dologra is rávilágít. Hangsúlyozza például, hogy nem igazán lehet a férfi és a női sofőrök teljesítménye között különbséget tenni. A férfiak inkább technikailag ügyesebbek, a nők pedig szorgalmasabbak. Ennél számottevőbb eltérést azonban nem tud megnevezni. Talán ez az oka, hogy a B kategórián kívül a nagyobb járműveknél is erőteljesen növekszik a női vezetők száma. Sándor arra biztatja a kevésbé rutinos sofőröket, hogy ne csüggedjenek, mert mindenki meg tud tanulni vezetni. Azt is kiemeli, hogy a forgalomban nem csúcsra kell járatni a jármű és a sofőr teljesítményét, hanem biztonságra kell törekedni.

Az ügyességet előrelátással és a közlekedésben szerzett tapasztalattal pótolhatjuk. Sándor meglátása szerint a jogosítvány megszerzését követően olyan járművet érdemes hajtanunk, amit nem annyira féltünk. Sokat segít, ha olyan területen mozgunk, amit jól ismerünk, és ahol sokszor járunk. Ilyenkor megismerhetünk tipikus helyzeteket és felismerhetünk bizonyos összefüggéseket. A gyakorlás pedig elengedhetetlen része a vezetési technikánk javításának. A legjobb, ha nem családtagtól kérünk segítséget, hanem inkább felkeresünk egy autósiskolát és veszünk néhány órát egy tapasztalt oktatótól, akinél ugyanúgy megtalálhatók a pedálok, mint a mi lábunk alatt.