A víz és a csoki is lehet halálos, ha nagy mennyiséget fogyasztunk belőle

Forrás: shutterstock.com -
halál csoki víz csokoládé meggymag tragédia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A víz elengedhetetlen az emberi szervezet működéséhez, a csoki pedig ahhoz, hogy kielégítsük az édesség utáni vágyunkat. Ám mindkettőből fogyaszthatunk halálos mennyiséget. 

A csokoládé teobromint tartalmaz, amely a koffeinhez hasonló élénkítőszer. Vízhajtó, értágító hatású, így a hangulatunkat is befolyásolja. A Bors megkérdezett egy szakértőt, aki elmondta, hogy a túlzott csokoládéfogyasztás tünetei lehetnek a gyors szívverés, étvágytalanság, izzadás, fejfájás és a reszketés is. Szinte példa nélküli, de halálos mennyiséget is fogyaszthatunk belőle, ez pedig 85 tábla. Valljuk be, ennyit lehetetlen behabzsolni.

85 tábla lehet a határ a csokiból Forrás: shutterstock.com

Az élethez nékülözhetetlen vízből is lehet túl sokat fogyasztani. A cikk szerint nem szabad 6 litert vagy annál többet meginni, ilyenkor ugyanis vízmérgezés léphet fel. Ennek tünetei fejfájás, kóma és halál is lehet.

A szakértő szerint a meggymagot se rágjuk szét, ugyanis már 1-2 darabban is lehet halálos mennyiségű cianid.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.