L. L. Junior a gyermekeiről vallott: boldog, kiegyensúlyozott kisfiúk – Videó

Forrás: Facebook/Mokka -
videó gyermek boldog kiegyensúlyozottság L.L. Junior
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
L. L. Junior nem vált vasárnapi apukává, rengeteg közös programot csinál a gyermekeivel, akiket most a tévében is megmutatott. 

L. L. Junior mostanában már nem sűrűn látható a tévében a gyermekeivel együtt, és habár most kivételt tett az apuka, ebből nem csinál rendszert. A FEM3 Caféban elmondta, a gyermekeinek egészséges, hétköznapi életük van, és ez így is marad. Rengeteg közös programot csinál a fiúkkal, nem lett belőle egy vasárnapi apuka az elválás után. L. L. Junior elárulta, milyen nehéz volt az átmenet az után, hogy elköltözött a közös otthonukból.

L. L. Junior a gyermekeivel vendégeskedett a FEM3-ban Forrás: Facebook/Mokka

„Én folyamatosan velük voltam, és Kingával is jó a kapcsolatuk, imádják őt – mondta L. L. Junior jelenlegi felesége és gyermekei viszonyáról. – Mind a két oldalról szeretve vannak. Pont az óvónő mondta a múltkor, hogy nagyon-nagyon ritka elvált szülők gyerekeinél, hogy ennyi szeretetet kap a gyerek. Nem a rumlit hallja, nem a problémát, nem a civakodást, hanem minden oldalról szeretve vannak, és tele vannak szeretettel, boldogok és kiegyensúlyozottak. Mindenképpen 100 százalékos apa vagyok, leszek is. Mindent megteszek azért, hogy boldogok legyenek" – mondta Junior.

Oscar 2019: különleges fotók készültek a sztárokról a gála utánhttp://www.life.hu/sztarok/20190226-oscar-2019-kulonleges-fotok-keszultek-a-sztarokrol-a-gala-utan.htmlNagyon szép és őszinte felvételek készültek az Oscar-gála egyik afterpartiján a sztárokról. Nézd meg a galériánkat. TV + SztárokOrigoEgy zacskó kakit kapott ajándékba Kulcsár Edinahttp://www.life.hu/sztarok/20190226-egy-zacsko-kakit-kapott-ajandekba-kulcsar-edina.htmlVicces ajándékkal lepte meg édesanyja Kulcsár Edinát a névnapja alkalmából, érdekes választás, de Edina nagyon örül neki. TV + SztárokOrigoGombos Edinát még mindig imádják: szakmát váltott az egykori műsorvezetőhttp://www.life.hu/sztarok/20190226-gombos-edinat-meg-mindig-imadjak-szakmat-valtott-az-egykori-musorvezeto.htmlGombos Edina már jó ideje nem tévézik, de a közlés nem marad ki az életéből, csak most a Facebookon tájékoztatja rajongóit az életéről. TV + SztárokOrigoEgy szál bikiniben hempergett meg a hóban Béres Alexandra – Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190226-egy-szal-bikiniben-hempergett-meg-a-hoban-beres-alexandra.htmlBéres Alexandra szaunázás után, egy szál bikiniben feküdt bele a hóba. TV + Sztárok--Újabb megdöbbentő részleteket árult el Michael Jackson két áldozata (18+)http://www.life.hu/sztarok/20190226-ujabb-megdobbento-reszleteket-arult-el-michael-jackson-ket-aldozata.htmlÚjabb részleteket árult el a két állítólagos áldozat azzal kapcsolatban, hogyan is csábította el őket Michael Jackson. TV + Sztárok--Ezért maradhatott ki Andy Vajna az Oscar-megemlékezésbőlhttp://www.life.hu/sztarok/20190226-ezert-maradhatott-ki-andy-vajna-az-oscar-megemlekezesbol.htmlSokan találgatnak, vajon mi oka lehetett annak, hogy Andy Vajna nem került be az Oscar-gálára készített megemlékezésbe. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.