skandináv stílus otthon zöld lakberendezés lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A zöld a harmónia, a béke és a nyugodt légkör megteremtője, továbbá megidézi a természet tökéletességét és kiegyensúlyozottságát. Sokan azonban félnek megjeleníteni ezt a csodás színt a lakásukban, pedig rendkívül sok árnyalat közül lehet választani, tehát nem csak a merészek és a fradisták előtt áll nyitva a kapu.

A „botanikus" zöld kiváló használatára most két skandináv stílusú otthont hoztunk példaként. Ezek az árnyalatok mentesek a stressztől, a sürgetéstől, a vibrálástól, épp ezért illeszkednek olyan remekül a letisztult szín- és formavilághoz.

Egyszerre édesen rideg és kellemesen otthonos

A szinte monokróm nappaliban látványos, mégis visszafogott tónusként jelenik meg a sötét olívazöld kanapé, valamint a vele szemben lévő szekrény. A mindkét oldalon elhelyezett növényekkel remek keretet biztosítanak a szobának, a kissé irodai hatást keltő reluxa pedig a nyitottság érzetét kelti.

A kis lakás étkezőjében, konyhájában és hálószobájában is jelentős szerep jutott a hasonló árnyalatú zöldnek. Csodás példája ez az egység megteremtésének, miközben minden helyiség képes megőrizni a saját identitását.

Kattints a képre, és nézd meg a minigalériánkat:

Forrás: Trang Le
1 / 5
Forrás: Trang Le
1 / 5
Forrás: Trang Le
1 / 5
Forrás: Trang Le
1 / 5
Forrás: Trang Le
1 / 5
Forrás: Trang Le
1 / 5
Forrás: Trang Le
1 / 5
Forrás: Trang Le
1 / 5
Forrás: Trang Le
1 / 5
Forrás: Trang Le
1 / 5
Forrás: Trang Le
1 / 5
Forrás: Trang Le
1 / 5
Forrás: Trang Le
1 / 5
Forrás: Trang Le
1 / 5
Forrás: Trang Le
1 / 5

Egy tér, számtalan funkció

Ennél a lakásnál ki kell emelnünk az ötletes megoldások és a helykihasználás fergeteges összeegyeztetését. Lényegében a hatalmas szobában kapott helyet a nappali – hangulatos kandallóval és kényelmes kanapéval –, a dolgozószoba, a pihenősarok és az üvegablakokkal leválasztott hálószoba. Zseniális, ahogy a színek is közreműködnek az egyes terek elválasztásában.

Ebben a lakásban a zöld két extrémnek mondható megjelenése az, ami miatt inspirációként szolgálhat. Elsőként a hálóban, az ágy mögötti fal igazi méregzöld merészsége szúr szemet, de az előtér/ közlekedő nyomott növény mintájú fala mellett sem haladhatunk el közömbösen. A lakás többi részén a zöld az élő növények képében jelenik meg, ami kiváló megoldás, hiszen így a másik két helyiség sokkal jobban tud érvényesülni.

Kattints a képre, és nézd meg a minigalériánkat:

Forrás: Aleksandra Alekseenko
1 / 5
Forrás: Aleksandra Alekseenko
1 / 5
Forrás: Aleksandra Alekseenko
1 / 5
Forrás: Aleksandra Alekseenko
1 / 5
Forrás: Aleksandra Alekseenko
1 / 5
Forrás: Aleksandra Alekseenko
1 / 5
Forrás: Aleksandra Alekseenko
1 / 5
Forrás: Aleksandra Alekseenko
1 / 5
Forrás: Aleksandra Alekseenko
1 / 5
Forrás: Aleksandra Alekseenko
1 / 5
Forrás: Aleksandra Alekseenko
1 / 5
Forrás: Aleksandra Alekseenko
1 / 5
Forrás: Aleksandra Alekseenko
1 / 5
Forrás: Aleksandra Alekseenko
1 / 5
Forrás: Aleksandra Alekseenko
1 / 5

Így lehet függőleges kerted: élőfal készítési ötletekhttp://www.life.hu/otthon/20190319-igy-lehet-fuggoleges-kerted-elofalad-avagy-novenyek-es-viragok-elrendezese.htmlImádod magad növényekkel körbevenni? Akkor a függőleges kertet neked találták ki. Nem csupán csodaszép, de kiválóan díszíti is az adott helyiséget, ráadásul így sokkal több növényt, virágot tudsz elhelyezni, mint egy többágú tartón. Az élőfalat beépítheted a lakásba, de kiválóan működik a kerti kerítés mellett vagy a teraszon, erkélyen is. OtthonOrigoA hét ötlete: mosolyogjanak rád a virágcserepeidhttp://www.life.hu/otthon/20190313-a-het-otlete-csinald-magad-tavaszi-mosolygos-viragcserep.htmlEzek a mosolygós vagy éppen minimalista állatos virágcserepek nem csupán vidámságot hoznak a mostanában borongós tavaszi napokba, de remekül ki is kapcsolnak, hiszen a kreatív elfoglaltságok koncentrációt igényelnek, ami eltereli a figyelmedet a mindennapokban ért izgalmakról, stresszről. OtthonOrigoFuturisztikus faházakat terveznek egy olasz erdőbenhttp://www.life.hu/otthon/20190304-futurisztikus-fahazakat-terveznek-az-alpokban-olaszorszagban.htmlA modern építészet (szerencsére) nem csupán a megrendelő igényeit veszi figyelembe. Egy épület tervezésénél fontos szempontot jelent a környezettel való egyensúly, amire kiváló hazai példáról is írtunk már. A most következő képeken az Alpok egyik hegycsoportja, a Dolomitok olasz erdőségének faházaiban gyönyörködhetsz. OtthonOrigoÍgy használd a sárga színt a lakberendezésbenhttp://www.life.hu/otthon/20190228-engedd-be-a-napfenyt-az-eletedbe-igy-hasznald-a-sarga-szint-a-lakberendezesben.htmlA sárga színt sokan elutasítják, mivel túl intenzívnek tartják. Ám azt hajlamosak elfelejteni, hogy számos árnyalata létezik, sőt, különböző színekkel keverve inkább frissességet, mint vibrálást kölcsönöz a helyiségeknek. Otthon--Így dobd fel kis alapterületű fürdőszobádat! – Ötletes megoldásokhttp://www.life.hu/otthon/20190212-igy-dobd-fel-kis-alapteruletu-furdoszobadat-otletes-megoldasok.htmlEgy kis alapterületű fürdőszoba praktikus, mégis dekoratív berendezése komoly fejtörést okozhat. A helykihasználást maximalizálni kell, ugyanakkor nem célszerű ezt az esztétika kárára tenni. A következőkben ebben kívánunk segíteni. OtthonOrigoTüntesd el a lakásból a kutyaszőrt http://www.life.hu/otthon/20190128-tuntesd-el-a-lakasbol-a-kutyaszort-egyszeru-es-hatekony-modszerek.htmlÓriási tévhit, hogy a kutyák szőre csak tavasszal, a vedlés időszakában hullik. Bár a lakásban tartott ebek szőre nem dúsul be annyira, mint a kerti társaiké, a szőrgond így is jelen van. Ebben fogunk most segíteni. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.