Nyílt levél a túlterhelt és türelmetlen édesanyáknak

Forrás: Shutterstock -
édesanya anyaság olvasói levél anya nyílt levél türelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Különösen kedves számunkra, ha egy „nyílt levél” érkezik a postafiókunkba, hiszen az ilyen őszinte sorok egyszerre lehetnek megindítóak, megosztóak és felkavaróak, hiszen a levélíró élete, történetének éles lenyomata látszik benne. Általában mindig egy másik fél – anyós, férj, szülő – a címzett, ám ebben az esetben egészen másféle levelet fogunk kézbesíteni.

6 módja, hogy levezesd a gyereknevelés okozta stresszt

A szülői stressz elől nem menekülni kell, hanem megelőzni, feloldani. Ez azért is elengedhetetlen, mert a gyereknevelés rengeteg türelmet, nyugodtságot és kiegyensúlyozottságot igényel, melyeket stresszesen képtelenség elérni. Most mutatunk 6 módszert arra, amellyel csökkentheted a felgyülemlett feszültséget. Olvasd tovább!

Tisztelt Szerkesztőség!

Ezt a nyílt levelet elsősorban nem másnak szánom. Magamnak írom, de remélem, segít majd a hozzám hasonlóan túlterhelt anyukáknak is, hogy türelmesebbek legyenek a gyerekeikkel. Nekem három kis ördögfiókám van, az egyik már iskolás, de kettő még ovis.

Bár van férjem, aki sokat segít, az utóbbi jó pár napban mégis fáradt, nagyon kimerült vagyok, ez pedig meglátszik a gyerekeimhez való hozzáállásomon is.

„Az utóbbi jó pár napban mégis fáradt, nagyon kimerült vagyok, ez pedig meglátszik a gyerekeimhez való hozzáállásomon is” (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

Nincs hatalmas felelősségem, nem kell embereket irányítanom, mégis rengeteg stressz ér a munkahelyemen. Ez pedig az elmúlt hetekben csak fokozódott. Talán a tavaszi fáradtság, talán ez a rengeteg front is hozzátesz, hogy délutánra, a családomra már alig marad energiám. Tehát jöjjön a magamnak írt pár sorom:

Kedves Én!

Tudom, hogy kimerültnek érzed magad, és időnként eleged van mindenből. Szeretnél egy hetet végigaludni, miközben valaki elvégzi a tavaszi nagytakarítást, felviszi az adatokat abba a nyavalyás excelbe, intézi a gyerek szülinapi zsúrját és helyetted aggódik a kicsi és nagyobb ügyek miatt. Tudom, jó lenne, de az élet sajna nem így működik.

Tudd, hogy soha semmi sem lehet olyan fontos, hogy a gyermekeiddel töltött közös idődet beárnyékolja! Ők felnéznek és példaként tekintenek rád. Nem értik, hogy nem miattuk vagy szétesve, ők csak azt érzik, hogy anya már megint nem figyel rájuk. Nem értik, hogy a munkád nyomja a válladat, ők csak azt érzik, anya megint türelmetlen. Kérlek, próbáld a küszöbön hagyni a hétköznapi gondjaidat, és szánj időt, energiát a családodra. A gyerekeid ereje, édes képzelete és bája fel fog tölteni, ha képes vagy befogadni.

„Tudd, hogy soha semmi sem lehet olyan fontos, hogy a gyermekeiddel töltött közös idődet beárnyékolja!” (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

U.i.: Kérlek, légy türelmesebb és figyelj jobban a három kis ördögfiókádra! Ígérem, a nyaralás alatt kárpótollak majd és hagylak pihenni.

Köszönettel:
Te”

Üzennél valakinek? Tedd a Life.hu-n keresztül!

Régóta nyomja már a szívedet egy feldolgozatlan sérelem? Név nélkül, mégis őszintén le szeretnéd írni a gondolataidat egy családi, munkahelyi problémával kapcsolatban? Írd meg nekünk az info@life.hu e-mail címre, és öntsd ki a szíved!

Nyílt levél a férjemnek, aki el akarja venni a gyerekemethttp://www.life.hu/csalad/20190125-nyilt-level-a-ferjemnek-aki-a-valas-miatt-el-akarja-venni-a-gyerekemet.htmlEgy olvasónk igen komoly témában íródott levelét olvashatod a következőkben, amelyben jelen van sértettség, féltékenység, bosszú és lélekromboló felnőttjátszma is, amelyben közös gyermekük biztonsága és szüleivel való későbbi kapcsolata a tét. CsaládOrigoAz anyám, aki nem tisztelte, hogy kislány voltam (18+)http://www.life.hu/csalad/20181125-nyilt-level-az-anyamnak-gyerekkori-szexualis-abuzus-18.htmlA gyermekkori szexuális abúzusról korábban már írtunk, most pedig egy olyan olvasói levelet kaptunk, amelyet mély fájdalommal olvastunk el. A családon belüli erőszak egy olyan formáját tárja elénk, amellyel jóval kevesebbszer szembesülünk. A nevét természetesen elhallgatni kívánó olvasónk saját bevallása szerint ezt a nyílt levelet egyfajta „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” felhanggal írta. Hosszú évek óta magában tartott sérelmek, kétségek és fel nem tett kérdések fogalmazódnak meg benne. CsaládOrigoTudd meg, milyen szülő vagy a személyiségtípusod alapjánhttp://www.life.hu/csalad/20190318-tudd-meg-milyen-szulo-vagy-a-szemelyisegtipusod-alapjan-enneagram.htmlAz enneagram az emberekhez, a problémákhoz és általában az élethez való hozzáállás, viselkedés alapján határoz meg kilenc személyiségtípust. Rövid jellemzésüket – ha még nem ismered – egy korábbi cikkünkben megtalálod, érdemes EZZEL kezdened. Most azt fogjuk megnézni, hogy szülőként miként működik ez a kilenc karakter. CsaládOrigoLuxusprostituált volt, ma a női egyenjogúságért harcolhttp://www.life.hu/csalad/20190311-luxusprostitualt-volt-ma-a-noi-egyenjogusagert-harcol-o-az-orok-fiatal-barbie.htmlBarbie 60 éve ugyanolyan szép és fiatal; nincs egyetlen ránca sem, és a haja is épp olyan dús – ha épp nem vágatta divatosan kopaszra. Természetesen nem is várhatnánk el mást egy olyan babától, amely a 20. század közepén férfiak szexuális fantáziáját volt hivatott megmozgatni. Barbie azonban már rég kinőtte a sztereotip szexbomba skatulyáját, ez alkalomból pedig születésnapi zsúrt tartott a magyarországi Mattel. CsaládOrigoFekete pedagógia: ami egy életre megnyomoríthttp://www.life.hu/csalad/20190228-fekete-pedagogia-mergezo-tanarok-ami-egy-eletre-megnyomorit.htmlA gyerekek közötti iskolai bántalmazásokról, a bullyingról viszonylag gyakran ejtünk szót. Arról azonban ritkábban beszélünk, milyen mértékben járulnak hozzá egy diák személyiségének rombolásához az iskola dolgozói, tanárai. A fekete pedagógia elnevezés a nevelő-oktató munka során átélt negatív élményeket foglalja magában, amelyek egy életre szóló sebet ejtenek a tanuló önbecsülésén, önbizalmán. CsaládOrigoA Trónok harcából megismert párkapcsolatok tanulságai http://www.life.hu/csalad/20190303-a-tronok-harca-sorozatbol-megismert-parkapcsolatok-tanulsagai.htmlHamarosan érkezik a Trónok harca-sorozat utolsó évada, most azonban nem a történetvezetésre szeretnék kitérni. Bár az egész fikció, mégis érezhetünk párhuzamot „valós” emberek életével. Érdekes és sokrétű szereplői ugyanis remek példákat nyújtanak építő és mérgező párkapcsolatokra. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.