Voksán Virágot sok buliba hívják, máris visszatér dolgozni a DJ

anyaság Születés dj Voksán Virág szülés család munka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Októberben született meg Voksán Virág első gyermeke. A DJ-t most is rengeteg buliba hívják, éppen ezért úgy döntött, havi 1-2 estét elvállal.

„Lassan-lassan csurgok vissza a munkába, de már egyáltalán nem célom, hogy ugyanolyan intenzitással dolgozzam, mint előtte. Havonta egy-két bulim lesz majd nyáron is, azaz néhány fesztiválra és a kedvenc helyeimre megyek el” – mesélte Voksán Virág a Borsnak, akinek októberben született meg az első gyermeke. Elárulta: a kis Beni ebből semmit nem érzékel majd, hiszen ott lesz, amikor lefekszik és akkor is, amikor felébred. Amíg dolgozik, párja vagy édesanyja vigyáz a csöppségre.

Voksán Virág visszamegy dolgozni Forrás: TV2

A DJ-nek már hiányzott a zenélés. Úgy gondolta, a szülés után nem hívják majd annyi helyre, ám nem így lett. „Ha hétfőtől péntekig 9-től 5-ig eljárnék dolgozni, akkor Beni kétéves koráig nem is térnék vissza. Viszont úgy gondolom, hogy egy édesanyának is kell valami, ami szellemileg kikapcsolja, hiszen boldog gyerek nincs boldog anyuka nélkül” – árulta el Voksán Virág.

Julia Roberts nem engedi a gyerekeinek, hogy használják a Facebookothttp://www.life.hu/csalad/20190326-julia-roberts-nem-engedi-gyermekeinek-hogy-hasznaljak-a-facebookot.htmlMeglepő dolgot árult el Julia Roberts egy interjúban: nem engedi gyermekeinek, hogy a Facebookot használják. Család--Csipkeruhában mutatta meg babapocakját Cserháti Tamara – fotóhttp://www.life.hu/csalad/20190325-csipkeruhaban-mutatta-meg-babapocakjat-cserhati-tamara.htmlGyönyörű csipkeruhában pózol a második gyermekével várandós Cserháti Tamara. CsaládOrigoKulcsár Edina kisfia, Medox mérföldkőhöz érkezetthttp://www.life.hu/csalad/20190325-kulcsar-edina-kisfia-medox-merfoldkohoz-erkezett.htmlSzeptemberben született meg Kulcsár Edina és Csuti első közös gyermeke, Medox. A kicsi most mérföldkőhöz érkezett a fejlődésben, melyet édesanyja meg is osztott közösségi oldalán. CsaládOrigoÖt gyermek után szerette meg a testét az édesanya minden szépséghibájával együtthttp://www.life.hu/csalad/20190325-ot-gyermek-utan-szerette-meg-testet-az-edesanya-minden-szepseghibajaval-egyutt.htmlNagyobb mellekkel, lógó bőrrel szerette meg a testét a 32 éves Brenda Rivers Stearns. Az 5 gyermekes édesanya nem törődik a fanyalgókkal, közösségi oldalán mutatja meg testét, hogy más nőket motiváljon saját testük elfogadására. Család--Zalatnay Sarolta nagyon szeretne már nagymama lennihttp://www.life.hu/csalad/20190325-zalatnay-sarolta-nagyon-szeretne-mar-nagymama-lenni.htmlZalatnay Sarolta elárulta, azt sem bánná, ha lánya spermabankhoz fordulna segítségért, mert annyira szeretne már unokát. Család--Apró trükkel leplezte várandósságát a 12. hétig Tücsihttp://www.life.hu/csalad/20190325-apro-trukkel-leplezte-varandossagat-a-12-hetig-tucsi.htmlTücsi, azaz Aryee Claudia Dedei a 12. hétig titkolta várandósságát. Közösségi oldalán most elárulta, mi volt az apró trükk. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.