Külön nappalit a gyerekeknek is! – Ezért rendezz be minitársalgót a gyerekszobában

Forrás: Shutterstock -
gyerekszoba nappali szoba tinédzser tini otthon társalgó lakberendezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nappali társalgó, közösségi tér és a családi egység jelképe is egyben. A gyerekszoba ezzel szemben egy kis privát kuckó, ahol a gyerek az úr – egy bizonyos határig persze. Miért is kevernéd a kettőt? Több jó okot is mondunk rá!

A gyerekszoba többfajta minőségen megy keresztül. Először egy kisbaba édes alvóhelye, lágy és puha színekkel, formákkal. Utána a játékhadsereg veszi át felette a hatalmat, majd íróasztallal és könyvespolccal kiegészülve a tudás elmélyítésének bázisává alakul. Az évek múlásával egyre felnőttesebb, privátabb helyiséggé válik, ahol barátok, szerelmek, titkok és vágyak rejtőzhetnek a szülői szemek elől. Nos, a gyerekszoba ebben a szakaszában érik meg arra, hogy saját nappalirészt kapjon.

Engedd tinédzser gyermekednek, hogy elvonulhasson akár egyedül, akár kortársaival a szobájába, mindezt kényelmes és kulturált körülmények közt.

A tiniknek is szükségük van egy privát élettérre, ahova akár barátokat is hívhatnak Forrás: Shutterstock

Természetesen ezt egy nagyobb szobában igen könnyű kivitelezni, de a kisebbekben bizony lesz, amit cserébe fel kell áldozni. A nappalik legfontosabb eleme a kényelmes ülőalkalmatosság, ami lehet esetünkben egy kisebb kanapé vagy pamlag, de két fotel is. A dohányzóasztalt se feledd, de ezt akár helyettesítheted egy magasabb, biztos lábakon álló székkel is.

Ez az átalakítás járhat csupán a szoba átrendezésével, de pár bútor kikerülésével is. A változtatásokat minden esetben együtt határozzátok meg. Semmi sem rosszabb, mintha egy tini feje felett döntesz.

Ilyen volt egy hamisítatlan tiniszoba a 90-es években


A kilencvenes években még igazán lehetett lázadni. Akkoriban még nem a feng shui szerint rendeztük be a szobánkat, nem számított sem a színek összhangja, se a luxus érzése. Az egyediségen és praktikusságon volt a hangsúly. Ezek tették és teszik ma is igazán különlegessé az akkori tiniszobákat. Olvasd tovább!

Ne félj térben elhelyezni a bútorokat, hiszen egy tinédzsernek már nem kell játszótér a szoba közepén. Sokkal többre értékeli, ha nem az ágyán ülve kell beszélgetnie, olvasnia, zenét hallgatnia.

A gyerekszoba-nappali remek megoldás az elköltözés előtt álló fiatal számára is. Hozzászokik ugyanis ahhoz az élettérhez, amelybe hamarosan egyedül lesz kénytelen belecsöppenni.

Ha tehát adott a minimális tér, úgy ne habozz, és tizenéves gyermekednek add meg a privát mininappali lehetőségét.

A hét ötlete: Bőrövből polc és más kreatív megoldásokhttp://www.life.hu/otthon/20190411-a-het-otlete-borovbol-polc-es-mas-kreativ-megoldasok-diy.htmlA régi bőröveidnek számtalan új felhasználási területet találhatsz otthonodban. Használhatod polcok, székek készítésére, de ezeken túl is számtalan kreatív módon tudod őket hasznosítani.OtthonOrigoBotanikus zöldben pompáznak ezek a skandináv otthonokhttp://www.life.hu/otthon/20190324-botanikus-zoldben-pompaznak-ezek-a-skandinav-stilusu-otthonok.htmlA zöld a harmónia, a béke és a nyugodt légkör megteremtője, továbbá megidézi a természet tökéletességét és kiegyensúlyozottságát. Sokan azonban félnek megjeleníteni ezt a csodás színt a lakásukban, pedig rendkívül sok árnyalat közül lehet választani, tehát nem csak a merészek és a fradisták előtt áll nyitva a kapu. OtthonOrigoDrew Barrymore hippi lakberendezési kollekciót dobott piacrahttp://www.life.hu/otthon/20190402-legy-otthon-olyan-bohem-mint-a-hippi-drew-barrymore-szineszno.htmlA modern lakberendezést gyakran összemossuk a minimalista és az ipari dizájnnal. A 21. századi belső terek azonban nem feltétlenül jelentik a letisztultságot és a színek, formák visszafogottságát. Erre tökéletes példa az úgynevezett hippi stílus, amit bohémként és bohóként is szoktak emlegetni. OtthonOrigoModuláris kanapék, melyekkel kedvedre variálhatod a nappalid elrendezéséthttp://www.life.hu/otthon/20180110-modularis-kanapek-nappali-berendezes.htmlMár több bútorgyártó cég is rájött, hogy az emberek szeretik megálmodni a saját kanapéjukat, és kifejezetten kedvelik azokat, melyeket többféleképpen is lehet használni. A kreativitás korában több, úgynevezett moduláris kanapét is találsz, melyekkel akár naponta újjá varázsolhatod a nappalid hangulatát. Mutatjuk a legjobbakat. Otthon--Nappalik mesebeli átalakítása; előtte-utána fotókhttp://www.life.hu/otthon/20180803-nappali-szobak-mesebeli-atalakitasa-elotte-utana-fotok.htmlImádjuk az átalakított lakásokról készült képeket. Szinte el sem akarjuk hinni, hogy egy-egy lepusztult, elavult helyiségből milyen hangulatos szobákat tudnak kihozni a tulajdonosok. Természetesen nem mindig egyedül, sok esetben lakberendező vagy belsőépítész segítségét kérik. Nincs ez másként a most következő nappalik esetében sem. OtthonOrigoA nappali mutatja meg legjobban, hogy ki is vagy valójábanhttp://www.life.hu/otthon/20180115-a-nappali-berendezese-egyedulallo-es-csalados-verzio.htmlAz otthon közepe – igen, ez a nappali. Itt lazítasz egy fáradt nap után, beszélgetsz a barátaiddal, táncolsz egy házibuliban, de itt gyűlik össze a család is. Nos, nézzük meg, mekkora különbségek is vannak a nagybetűs Nappali és a családos nappali között. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.