A gyerekek fantáziája határtalan, miért ne használhatnák hát a saját szobájuk megalkotásakor is? Az a fajta csodavilág, amit önmaguk számára képesek megalkotni, lehet, hogy talán szülőként túl szürreálisnak hat, de van egy tervezőcsapat, akik képesek meglátni bennük a kihívást és örömüket lelik a gyermeki gondolatok belsőépítészeti megvalósításában.

A gyerekszobák többsége a praktikusság és a személyre szabottság határán mozog. Fontos, hogy a kicsi a magáénak érezze, hiszen az az ő birodalma, ugyanakkor a szülőtől sem állhat túl távol, mivel jó esetben ő is sok időt tölt abban a szobában. A felnőttek szeretik az otthon stílusához igazítani a gyerekszobát is, pedig ezt abszolút el lehetne engedni, mivel ebbe nem tévedhetnek csak úgy vendégek.

Életre kelt gyermeki fantáziák  

Az Angies list a világ különböző tájairól kért fel gyerekeket arra, hogy rajzolják le az álomszobájukat. Az így készült képek alapján a csapat a valóságban is megalkotta a gyerekszobákat. Ezzel szerették volna felhívni a figyelmet arra, hogy a szülők is bátrabban kérjék ki gyermekeik véleményét, és engedjék őket saját szobájuk kialakításában tevékenyen részt venni.

1. Pakisztán – Inaya, 5 éves

Forrás: angieslist.com

Inaya szereti a természetet és a szabadtéri tevékenységeket, ami a rajzából is egyértelműen látszik: csúszda, hinta és fű. Emellett a kislány nagyon kedveli a gondolkodásra késztető kreatív játékokat, ezért is tervezte az egyik falát kirakós arabkákból. A tervezőcsapat fantasztikus munkát végzett.

Forrás: angieslist.com

2. Spanyolország – Martín, 6 éves

Forrás: angieslist.com

Az első dolog, amit valószínűleg észreveszel Martín álomszobájában, az az 5 szintes emeletes ágy, amely olyan, mintha egy felhőkarcoló lenne. A hatéves fiúnak nincsenek testvérei, de gyakran hívja át a barátait, akiket szívesen marasztal éjszakára is. A tervein többek között megjelenik még egy hatalmas piros csúszda, egy kis akvárium és egy nagy sárga „cukorka”. Martin részletes rajzát az alkotóknak csupán a megvalósíthatóságba kellett átültetniük, ami remekül sikerült.

Forrás: angieslist.com

3. Argentína – Gala, 6 éves

Forrás: angieslist.com

Gala álom gyerekszobájának középpontjában egy nagy fa áll. A kislány elképzelése szerint ebben egy papagáj él, aki bármikor szabadon kirepülhet az ablakon. A dizájn másik fontos elemét a fények, a könyvek és a valódi virágok jelentik. Lássuk be, hogy a rajz alapján valósággá formált szobát sok kisgyerek, de talán még felnőtt is megirigyelné.

Forrás: angieslist.com

4. Görögország – Elias, 7 éves

Forrás: angieslist.com

A zöld szín a barátságosságot és a nyugalmat szimbolizálja Elias számára. A kisfiú lényegében egy kis erdőt álmodott meg magának tóval, fával és sok-sok növénnyel. Meglátva ezt a gyerekszobát, sokunk szeretne újra gondtalan hétéves lenni.

A gyerekek korlátlan képzelőereje tökéletes belsőépítészekké teszi őket. Tehát ha kíváncsi vagy, jó ötlet-e engedni, hogy gyermeked megtervezze a saját szobáját, a fentiek elég bizonyítékkal szolgálhatnak.

Forrás: angieslist.com