Így igyál alkoholt, ha diétázol: lehet egészségesen is

Forrás: smirnof / shutterstock.com -
diéta ivás egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Diéta mellett nem kifejezetten javasolt az alkoholfogyasztás, de ha nem tudsz lemondani róla, eláruljuk, hogyan lehet úgy fogyasztani, hogy ne tedd tönkre az eddig elért eredményedet.

A jó idő beköszöntével egyre nehezebb ellenállni a könnyű fröccsöknek, de a diétának nem tesz jót az alkoholfogyasztás. Egy dietetikus azonban elárulta, hogyan lehet iszogatni úgy, hogy ne tedd tönkre a diétád – írja a Men's Health.

Így igyál, ha diétázol – Képünk illusztráció Forrás: smirnof / shutterstock.com

Fontos a minőség

Az alkoholra is igaz az, ami a legtöbb élelmiszerre: nem mindegy, hogy milyet iszunk. Nagyon fontos, hogy minőségi legyen az ital, így kevesebb cukor kerül a szervezetünkbe. Természetesen a mennyiségre is oda kell figyelni: heti 1-2 alkalommal néhány pohár bor még belefér.


Mi a helyzet a kézműves sörökkel?

A kézműves sörök magasabb alkoholtartalommal bírnak, ezért több kalóriát is tartalmaznak. Egy literes, 9%-os kézműves sörben 270 kalória van, ezért ha lehet, válassz minél gyengébbet.


A vodka jó választás paleodiéta esetén?

A szigorúbb paleodiéták nem támogatják az alkoholfogyasztást, de vannak megengedőbb változatok, amelyekben a vodka nem tiltólistás, ám fontos meggyőződni arról, hogy biztosan burgonyából készült-e. Emellett egyes paleodiéták a tequilát és a rumot is engedélyezik.

5 + 1 ok, hogy miért egyél minél több eprethttp://www.life.hu/ez-zsir/20190522-ezert-egyel-minel-tobb-epret-indul-az-eperszezon.htmlEz a pirosló, külsejében is csodálatos gyümölcs legalább annyira finom, mint amennyire egészséges. Érdemes kiélvezni a szezonját, és minél többet fogyasztani a frissen szedett eperből. Ez Zsír!OrigoJógával lazít Majoros Hajnihttp://www.life.hu/ez-zsir/20190522-jogaval-lazit-majoros-hajni.htmlMajka felesége, Majoros Hajnalka nemrég részt vett egy jógatáborban. Ez Zsír!OrigoEltűnhetnek az üzletekből a ketreces tartásból származó tojásokhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190522-eltunhetnek-az-uzletekbol-a-ketreces-tartasbol-szarmazo-tojasok.htmlNemzetközi áruházláncok jelentették be, hogy pár éven belül eltüntetik polcaikról a ketreces tartásból származó tojásokat. A szakértő szerint így drágulhat majd a termék. Ez Zsír!--Csökkentsd a cukorfogyasztásod minimálisra ezekkel az egyszerű ötletekkelhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190520-csokkentsd-a-cukorfogyasztasodat-minimalisra-ezekkel-az-egyszeru-otletekkel.htmlA cukor ott les ránk szinte minden készételben, italban. Gyakran nem is tudjuk, hogy mennyi fehér „méreg” kerül egy-egy általunk igen kedvelt, elsőre talán édességnek nem is gondolt termékbe. Számolj le a cukor iránti vágyaddal pár egyszerű trükkel! Ez Zsír!OrigoBódi Sylvi elképesztő mutatványt mutatott be a rúdonhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190522-bodi-sylvi-elkepeszto-mutatvanyt-mutatott-be-a-rudon.htmlBódi Sylvi újra régi szenvedélyének hódol: rúdtáncol. Ez Zsír!OrigoEgy influencer megmutatta követőinek, mi a különbség a koplalás és egészséges étkezés közötthttp://www.life.hu/ez-zsir/20190521-egy-influencer-megmutatta-kovetoinek-mi-a-kulonbseg-a-koplalas-es-egeszseges-etkezes-kozott.htmlEgy népszerű influencer videón mutatatta meg, miért nem éri megkoplalni a vékony alakért. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.