Manapság egyre divatosabb és elterjedtebb a tudatos élet hirdetése és követése - de biztosan tudjuk, mit is takar, ha valaki igazán tudatosan él? Sokan csak a fizikai dolgokra gondolnak, ha a tudatosság szóba kerül; azt már nagyon tudjuk, mit együnk, mit vegyünk, ám a lelki és szellemi odafigyelés szempontjából még igencsak gyerekcipőben jár a gondolkodásunk, pedig egészségünk szempontjából legalább annyira fontos ez is. Ebben segítünk - így élj tudatosan kívül és belül!

A világtörténelem során soha nem volt még ekkora az információáramlás, mint manapság. Az egész életünket a képernyő előtt töltjük, és úgy ömlik ránk számtalan impulzus és tartalom, hogy válogatni sem tudunk közülük- akár akarjuk, akár nem, megkapjuk azokat. Ahogy a média határai szélesedtek, úgy lettek egyre többen a tartalmak gyártói is, akik valósággal versengenek a kattintásainkért és a lájkjainkért. Minőségi tartalmat azonban csak kevesen állítanak elő közülük.

Az influencerek valósággal versengenek a kattintásainkért és a lájkjainkértForrás: Shutterstock

A mai influencerek uralta közösségi médiában különösen résen kell lennünk.Rengeteg olyan személy és termék kerül elénk általuk, amik nem képviselnek semmilyen értéket, nem tesznek hozzá az életünkhöz, vagy éppen felesleges és elérhetetlen vágyakat generálnak bennünk, amik miatt szomorúak és elégedetlenek leszünk. Engedjük, hogy olyan emberek határozzák meg a véleményünket és gondolkodásunkat, akik sokszor nem értenek igazán semmihez, az élet egyetlen területén sincs mély tudásuk vagy tapasztalatuk. Amit például egy instaceleb könnyen el tud adni, az a „fenszisége", a gondosan megszerkesztett életmódja, a drága nyaralásai, a szép ruhái, sminkjei stb. Ez a fajta felszínesség pedig láthatatlanul és akaratlanul is hatással van ránk, elkezdjük ez alapján meghatározni magunkat és a körülöttünk lévő világot, ez lesz az értékes és követendő. Mivel gyakorlatilag ömlik ránk mindenhonnan az influencerek poszt áradata, nem könnyű védekezni ellene. Emiatt nagyon fontos tudatosan szűrni, mit engedünk bejutni és mit ignorálunk az életünkből. Fogyasszunk értéket képviselő és közvetítő tartalmakat és kövessünk olyan embereket, szakembereket, akik inspirálnak minket, akiknek a gondolatai közel állnak a miénkhez.
Remek példa erre a Manna FM hétköznap esti portréműsora, a Például Mariann-nal.

Például Marinnal, Manna FmForrás: Manna FM

Olyan vendégek, interjúalanyok fordulnak meg a stúdióban, akik a hallgató számára Például, példaként szolgálhatnak. Készült már beszélgetés Hajós Andrással, Varga Sarolta klinikai logopédussal, aki például Kulka Jánossal is dolgozott, vagy azzal az édesanyával, aki egyedül neveli sérült gyerekét. Ismert személyektől kezdve a hétköznapi hősökig mindenki megtalálható a vendégek között, akinek élete és munkássága szellemi és lelki táplálékként szolgálhat a nagyközönség számára.
Ehhez pedig Mariannál jobb szerkesztő-műsorvezetőt nem is találhattak volna. Még 2003-ban az egyetemi évei alatt gyakornokként kezdett dolgozni a Klubrádió szerkesztőségében, azóta pedig olyan legendás helyeken fordult meg, mint a Rádió Café vagy a Juventus rádió. Rádiós munkái mellett televíziós feladatkörökbe is belekóstolt az évek alatt.
Azért tér vissza a 98.6-ra, mert hisz a Manna Fm által képviselt értékrendben és az értelmes beszédben.
Elkötelezett az igényességet és a valóságot bemutató adások elkészítésében, vallja, hogy egy őszinte és jó beszélgetés sokaknak segíthet, PÉLDÁUL szolgálhat.


A cikket a Manna FM 98.6, Egy rádió, ami örömre hangol támogatta.