Pokoli időszakon van túl az édesanya, aki két kislányát, Nikit és Szandrát is elvesztette a kecskeméti vonattragédiában.

Ahogy arról már korábban is írtunk, Niki és Szandra február közepén, tragikus balesetben vesztették életüket. Nagymamájuk a boltból hazafele tartva a piros jelzés ellenére áthajtott a síneken: a 130 km/órával érkező Intercity szó szerint kettétépte a kocsit, a lányoknak esélyük sem volt a túlélésre.

A lányok nagymamája túl élte a balesetet.Forrás: MTI/Donka Ferenc

 A kisebbik gyerek, Niki kilencedik születésnapja március 8-ra esett,így az édesanyja egy koszorúval „köszöntötte" lányát a temetőben.

"Azt hittem, életem legborzalmasabb percein túl vagyok, amikor eltemettük a lányokat. Féltem, hogy nem élem túl azt a napot, de még ha nehezen is, sikerült végigcsinálnom. A most vasárnapom azonban legalább ennyire fájdalmas volt, azt kívánom, soha senki ne tudja meg, milyen a gyerekét a saját sírjánál felköszönteni a születésnapján! Csináltattam egy gyönyörű koszorút, és néhány baráttal kimentünk a temetőbe Nikihez és Szandikához. Csak álltam ott, és azt hittem, összeesem a fájdalomtól. Tódultak föl az emlékek Niki korábbi születésnapjairól, láttam magam előtt, hogy mindig milyen boldog volt ezeken az ünnepségeken. A többi gyerekem nem akart kijönni, a nagyobbak azt mondják, túl fájdalmas még nekik ott lenni – mondta sírva Rozália, a gyászoló édesanya a Blikknek.

A lányok édesanyja teljesen összetört: a tragédia óta nem találkozott anyósával.Forrás: MTI/Donka Ferenc

Az édesanya nagyon nehéz anyagi körülmények között neveli gyermekeit. Aki segíteni szeretne neki, ezen a magánbankszámlámon megteheti: Farkas Rozália, CIB Bank; 10700103-08056902-51100005