Sorra állnak le az RTL Klub forgatásai a koronavírus miatt - szigorít a csatorna

forgatás Barátok közt koronavírus vírus RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Álarcos énekes és A Konyhafőnök VIP után a Barátok közt forgatásai is leálltak. A csatorna egyre szigorúbb óvintézkedéseket vezet be a koronavírus járvány miatt.

Az RTL Klub műsorait sem kíméli a koronavírus: már három műsor stábjában találtak fertőzött közreműködőt. Elsőként az Álarcos énekes nyomozója, Gáspár Laci fertőződött meg. A műsor készítői úgy döntöttek, nem állnak le a forgatással, hanem a hátralévő adásokban vendégnyomozók helyettesítik majd Lacit.

Az énekest kétszer tesztelték, és mindkét teszt pozitív eredményt mutatott.

"Örülök, hogy nem volt tünetem, most is jól vagyok. Több mint valószínű, hogy augusztus 24-én kaphattam el, amikor egy gasztroeseményen vettem részt egy szállodában.

Pár nappal később éreztem, fáradtabb vagyok, picit szédültem, kapart a torkom, éjszaka rázott a hideg, de nem volt lázam, másnap viszont nem volt semmi bajom, csak nem éreztem az illatokat

– mondta a közösségi oldalára feltöltött videójában Gáspár Laci.

Forrás: Instagram, Gáspár Laci

Nem sokkal később a Konyhafőnök VIP forgatásai is leálltak, ugyanis az egyik közreműködő tesztje pozitív lett. Bár fertőtlenítették a stúdiót, a forgatás csak akkor folytatódhat, ha a műsor minden résztvevője rendelkezik két negatív PCR-teszttel.

Ugyanez történt a Barátok közt házatáján, így a színészek most kényszerszabadságon vannak, és nem tudni, mikor állhatnak újra munkába.

"Az nem volt kérdés, hogy a mi stábunkban is elkaphatja valaki a vírust, azt nem tudtuk, hogy mikor. A csatornának és a produkció vezetésének köszönhetően biztonságban érezzük magunkat, hiszen amint kiderült a megbetegedés, azonnal mindenkit leteszteltek

– mondta Rékasi Károly, aki elárulta: kéthetente kötelező vizsgálat van minden stábtagnak.

Mióta a vírus felütötte a fejét az RTL Klub Magyarországnál, a műsorgyártók komoly és szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be. A helyiségeket naponta többször fertőtlenítik, lázat mérnek, kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése és a 1,5-2 méteres távolság megtartása. Emellett rendszeresek a szűrések -mondta el a Blikknek a csatorna marketing- és kommunikációs igazgatósága.

Forrás: RTL Klub

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.