3 jel, amiből biztosan tudhatod, hogy okosabb vagy mint a legtöbb ember

zene gyerekkor olvasás félelem okos intelligencia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Néha úgy érzed, hogy intelligensebb vagy mint a környezetedben élők? Lehet, hogy tényleg így van! Eláruljuk, mi az a három jel, amiből bizonyosságot nyerhetsz.

A kitűnő érettségivel és a diplomával nem feltétlenül jár együtt a magas intelligencia, és ez fordítva is igaz. De hogyan mondhatjuk meg valakiről, hogy intelligensebb-e mint az átlag? Több tanulmány is készült ezzel kapcsolatban, amik azt állítják, hogy három jel alapján felsimerhetjük az okosakat. Te közéjük tartozol?

1. Korán elkezdtél olvasni


Tudósok 2000 ikerpár vizsgálata után megállapították, hogy az a testvér, amelyik korábban megtanult olvasni, intelligensebb, mint a másik, magasabb az IQ-ja. Nem azért, mert így született, hanem mert a korai olvasás fejlesztette az intelligenciáját.

A korai olvasás fejlesztheti az intelligenciát Forrás: Shutterstock

2. Ijedős vagy


Kutatók azt valószínűsítik, hogy akik folyton aggódnak valamiért, azoknak magas a szóbeli intelligenciája, vagyis jó a nyelvalapú gondolkodásuk. Erősek információelenzésben és a problémák erveléssel történő megoldásában. Úgy gondolják, hogy a félős emberek sokkal jobban használják az intelligenciájukat, mégpedig azért, hogy megvédjék magukat.

3. Korán kezdtél hangszeren játszani


Azok a gyerekek, akik valamilyen hangszeren játszanak, az iskolában is jobban teljesítenek. A tanulmányi eredményeket az is befolyásolja, hogy milyen gyakran, milyen intenzitással zenél a gyermek. Az éneklésnek azonban sajnos semmilyen hatása nincsen a tanulásra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.