Új szakmát tanul Tóth Vera - Kiderült, mi lesz belőle

Forrás: Tóth Vera/Instagram -
Tóth Gabi iskola sommelier Tóth Vera
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus rádöbbentette Tóth Verát, hogy több lábon kell állnia. Az énekesnő már eddig is sokat segített párja éttermében, ezért úgy döntött, egy ehhez kapcsolódó szakmát tanul ki: sommelier lesz.

Tóth Vera a koronavírus miatt rákényszerült arra, hogy egy teljesen már szakmában dolgozzon, a vendéglátásban. Párja éttermében sokat tevékenykedett a nyáron, és rádöbbent arra, hogy bizony az embernek több lábon kell állnia.

Tóth Vera visszament az iskolába, hogy új szakmát tanuljon. Forrás: Tóth Vera/Instagram

Éppen ezért Vera most visszaült az iskolapadba. A hírt pedig testvére, Tóth Gabi kotyogta ki, aki borzasztó büszke nővérére.

„Én ábrándozom, álmokat szövögetek, ő meg közben kitanul egy szakmát harminc-x évesen. Ezért amúgy hihetetlenül büszke vagyok rá. Józan, belevaló csaj, akinek az élete a színpad és a zene, de a jelen helyzetben rájött arra, hogy ki kell tanulnia egy másik mesterséget és nem nyafogott, hanem megtette. Na jó, egy kicsit nyafogott is, de mi, Tóth lányok, már csak ilyenek vagyunk. Szóval fogta magát és beült az iskolapadba, hogy sommelier legyen. Komolyan veszi, rengeteget tanul és mindenkin gyakorol" – írta Gabi blogjában a család.hu-n

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.