Először nyilatkozott a sajtónak Curtisszel való kapcsolatáról a győri kosárlabdázó, Barnai Judit

Curtis, Instagram -
kosárlabdázó párkapcsolat szerelem Barnai Judit Curtis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Curtis pár nappal ezelőtt hivatalossá tette kapcsolatát új kedvesével, közösségi oldalán posztolt közös képet Barna Judit kosárlabdázóval. Szerelmükről most először nyilatkozott a rapper barátnője. 

Néhány héttel ezelőtt, röviddel feleségével való szakítása után fotózták le Curtist egy profi kosárlabdázóval, Barna Judittal. A fotó korán reggel készült, amikor a páros a rapper lakásából távozott. Akkor nem lehetett tudni, vajon egy röpke kaland vagy egy komoly kapcsolat kezdete, ami köztük van. Úgy tűnik azonban, hogy utóbbiról van szó, ugyanis Curtis és Judit is közös fotót osztottak meg közösségi oldalukon.

Sok rajongónak azonban nem tetszik, hogy Curtis elhagyta kisfia édesanyját és egy másik hölggyel, egy profi kosárlabdázóval jött össze.

Curtis és Judit lassan fél éve alkotnak egy párt Forrás: Barnai Judit/Instagram

Judit eddig nem nyilatkozott a sajtónak, most először szólalt meg az új szerelemmel kapcsolatban.

"Igen, igaz, egy párt alkotunk.

Most már lassan fél éve, hogy szeretjük egymást Curtisszel! A nyáron ismerkedtünk meg Balatonlellén, ahol egy közös barátunk mutatott be minket egymásnak. Azért nem beszéltünk erről eddig, mert a magánéletünk – úgy vélem – csak ránk tartozik, és azt meg kívánjuk tartani saját magunknak ezek után is

, úgyhogy most a Blikken keresztül megkérem a sajtó képviselőit, ne keressenek ezzel kapcsolatban engem, mert többet nem szeretnék erről beszélni" – szögezte le Judit. – Azóta is sokat vagyunk együtt, de mivel engem a klubom és a kosárlabda Győrhöz köt, ami napi szintű edzéseket és elfoglaltságot jelent, ezért inkább Curtis jön le hozzám rendszeresen" - nyilatkozta a Blikknek Judit.

Az is kiderült, hogy a sportoló hogyan kezeli a sok, negatív kommentet, amit a közösségi oldalain kap az új kapcsolata miatt.

"Nem foglalkozom velük! El sem olvasom őket, mert nem érdekelnek!"

- mondta határozottan a győri kosárlabdáázó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.