A pszichológus szerint háziállattal jobban megy a home office

Forrás: Shutterstock -
pszichológus home office háziállat macska
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus-járvány miatt 2020 a home office éve lett. Sokan életükben először tapasztalták meg, milyen is tartósan otthonról dogozni, és sajnos többen is ennek hátulütőjétől szenvednek, mint például a magánytól.

Lássuk be, sokunk számára négylábú társaink lettek az új munkatársaink. A Cats Protection tanulmánya mintegy 700, otthon dolgozó macskatulajdonos bevonásával végezett egy felmérést, hogy többet megtudhassunk erről az egyedülálló munkakapcsolatról.

A megkérdezettek 63 százaléka szerint a cica nyugtató hatással volt rájuk, míg 56 százaléka szerint kevésbé érezték magukat magányosan.

Több mint a megkérdezettek fele, 53 százalék azt mondta, hogy macskájuk megnevettette őket furcsa szokásiaval, ami segített kissé kizökkeni a munka monotonitásából.

Sokan úgy nyiltakoztak, hogy ebédidőben a macskájukkal "társalogtak", tízből négyen pedig a munkával kapcsolatos problémáikat osztották meg kiskedvencükkel.

A pszichológus szerint háziállattal jobban megy a home office Forrás: Shutterstock

Miért is hatnak ránk így háziállataink a home office során?

Jo Hemmings viselkedéspszichológus szerint van valami egészen megnyugtató egy olyan állatban, amelynek fogalma sincs olyan dolgokról, amelyek miatt mi feszültté válhatunk.

"Az állatok a pillanatban élnek, őket látva pedig emlékezünk arra, hogy ugyanezt tegyük egy olyan világban, ahol könnyedén sodróthatunk a jövő miatti aggodalmak mezejére."

Jo úgy véli, hogy háziállataink is boldogabbak attól, hogy otthonról dolgozunk, hiszen többet vagyunk jelen az életükben, mint korábban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.