Boros Lajos is érezte a földrengést: azt hitte, hogy megbolondult

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu -
földrengés feleség Boros Lajos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Boros Lajos is megérezte a tegnapi földrengést, aminek epicentriuma Horvátországban volt. A 6.3-as rengésnek halálos áldozatai is vannak, rengeteg ház dőlt össze Petrinjában.

Lali király pedig azt hitte, hogy teljesen megbolondult, majd később, amikor felesége szólt, hogy földrengés történt megnyugodott.

"Na elmondom, hogy itt a hatodik kerületi bérház emeletén mi történt. A Vali táskája két szélén a bojtok olyan vadul hintáztak, mint egy őrült inga. Először azt hittem, hülye vagyok és hallucinálok, mint a szívműtétem utáni öt hét kómát követően pár alkalommal. Akkor nyugodtam meg, amikor Vali előjött a másik szobából és közölte a hírt, hogy földrengés van. Más ettől ijedt meg, én viszont megnyugodtam, hogy nincs semmi bajom. Nem képzelődtem és nem is az előszilveszteri mámor vett rajtam erőt"- nyilatkozta a Blikknek a rádiós műsorvezető.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.